2024.április.14. vasárnap.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Gumicsere úgy ahogyan a Continental ajánlja

8 perc olvasás
A gumiabroncsok csak abban a szezonban nyújtanak maximális biztonságot, amelyre fejlesztették őket. Emiatt a Continental azt javasolja, hogy a gumikat húsvét környékén és októberben, a megfelelő időben cseréljük le. Nemcsak biztonsági okokból lényeges, hogy a vezetési stílusunkat az időjárási körülményekhez igazítsuk, hanem így a téli gumiabroncsok élettartamát is meghosszabbíthatjuk A Continental tanácsait követve körültekintően és biztonságosan vezethetünk, valamint az abroncsokat is megfelelően tárolhatjuk. A gumicserét pedig olyan műhelyben végeztessük el, ahol a képesség párosul a szaktudással és a minőség megjelenik egy csendes járású gumiabroncsban. Cikkünk végén erről is olvashatunk, hogyan és kinél cseréljük szezonálisan a gépkocsi gumit.
continental

Télen a jármű elektromos fogyasztóinak, pl. a fűtésnek, az ülésfűtésnek, a szélvédő és a hátsó ablak fűtésének köszönhetően az egekbe szökik az autó energiaigénye. A német ADAC autóklub számításai szerint 100 watt teljesítmény 0,1 literrel növeli a jármű üzemanyag-fogyasztását 100 kilométeren, elektromos fűtőrendszere pedig akár két liter üzemanyagot is képes elégetni ezen a távon. Emellett az is nagyon fontos, hogy a gumiabroncsok télen nagyobb igénybevételnek vannak kitéve, mint a melegebb hónapokban. A gumiabroncs futófelületében elhelyezett lamellák elrendezését és a téli abroncsokban használt gumi összetételét az év ezen időszakára jellemző külső viszonyokhoz igazítják, hogy havas, jeges és hideg körülmények között is garantált legyen a szükséges biztonság. Ennek velejárója, hogy a téli gumiabroncsok magasabb gördülési ellenállással rendelkeznek, ami nagyobb hatással van az abroncs energiahatékonyságára. A gumiabroncsok továbbá gyorsabban kopnak, így néhány éven belül cserére szorulhatnak, mivel a profilmélységük már nem lesz elegendő. A helyes vezetési stílus megtalálásával és az abroncsok körültekintő kezelésével azonban a járművezetők sokkal tovább használhatják az új téli abroncsokat, és mindenekelőtt gondoskodhatnak arról, hogy a megtett utak biztonságosak legyenek. Robert Waldmann, a Continental németországi, ausztriai és svájci műszaki ügyfélszolgálatának vezetője tippeket oszt meg arra vonatkozóan, hogyan lehet a gumiabroncsokat errőforrás szempontjából hatékonyan használni.

Nyomás és profilmélység: kulcsfontosságú a rendszeres ellenőrzés
A gumiabroncsok nyomása nagyban befolyásolja az abroncsok élettartamát. Már az is magas gördülési ellenálláshoz, és ezáltal fokozott kopáshoz vezethet, ha enyhén a gyártó által előírt szint alá csökken a nyomás. Például, ha ez 0,4 barral alacsonyabb a kelleténél, akkor 30 százalékkal csökken a gumiabroncs élettartama, az üzemanyag-költségek pedig 2 százalékkal nőnek. Robert Waldmann így a következő tanácsot adja: „A gumiabroncsaikat takarékosan használó járművezetőknek rendszeresen – azaz kéthetente – ellenőrizniük kell a gumiabroncsok nyomását, és szükség esetén gyártó irányértékeinek megfelelően szintre hozni. Az erről szóló információ a jármű kézikönyvében, a vezetőoldali vagy az első utasoldali ajtó belső oldalán, vagy az üzemanyagbetöltő nyílás fedelének belsején található. Arra is figyelni kell azonban, hogy ezt ne vigyük túlzásba, mert ha túl sok levegőt juttatunk az abroncsokba, az is negatívan befolyásolja azok élettartamát, továbbá a jármű vezetés közben mutatott tulajdonságait.”

Ideális esetben a gumiabroncsok profilmélységét a guminyomással egyidejűleg kell ellenőrizni. A törvény által előírt minimális profilmélység Európában 1,6 milliméter, de a Continental azt javasolja, hogy a nagyobb biztonság érdekében már jóval korábban cseréljük le az abroncsokat.

Az előrelátó vezetés növeli a biztonságot és csökkenti a gumiabroncsok kopását
A sportos vezetési stílus – ami alatt az erős gyorsítást, a kigurulás helyett a fékezést, és a nagy sebességgel történő kanyarodást értjük – télen nemcsak veszélyes, hanem a téli gumik élettartamára is negatív hatással van. Végtére is, az ilyen megterhelő vezetés erősen koptatja a gumiabroncs futófelületét. Valójában az előrelátó vezetési stílust alkalmazó sofőrök kíméletesebben bánnak a gumikkal, ahogy ezt Waldmann is megerősíti: „Ez azt jelenti, hogy elegendő távolságot kell hagyni az előttünk haladó járműhöz képest, és már a lehető legtávolabbról meg kell kezdeni a kigurulást, amikor a piros lámpákhoz és a stoptáblákhoz közelítünk, ahelyett, hogy lefékeznénk.”

A használaton kívüli gumiabroncsok károsodásának elkerülése
A téli gumik élettartamát nemcsak a túlzottan kemény használat csökkenti, hanem a használaton kívüli gondozási hibák is, így a helytelen tárolás például deformációhoz és anyagkárosodásához is vezethet. Annak érdekében, hogy a téli gumiabroncsokat hosszú ideig használhassák, a tulajdonosoknak közepes szellőzésű és közvetlen napfénytől védett helyen kell tárolniuk azokat. Waldmann felhívja a figyelmet a gumiabroncsok tárolásának különbségeire: „A felniken lévő abroncsokat ideális esetben felakasztva, és megnövelt nyomással kell tárolni. Ehhez az esethez speciális konzolok állnak rendelkezésre, amelyek megakadályozzák a deformációt és megvédik a nyomásra érzékeny részeket. Ha az abroncsokat nem a felniken tárolják, akkor egymásra rakhatók, de rendszeresen meg kell őket mozgatni.” A Continental javasolja egy kereskedő vagy szakműhely szolgáltatásainak igénybevételét a gumiabroncsok szakszerű tárolásának biztosítása érdekében. Az otthon, a pincében vagy fészerben való tároláshoz képest ennek az az előnye, hogy a gumiabroncsokat nemcsak helyesen tárolják, hanem biztosítják is őket, ellenőrzik a sérüléseket, és megfelelő pozícióban helyezik el. Mindezek ideális feltételeket teremtenek ahhoz, hogy a gumiabroncsokkal több szezonon keresztüli is biztonságosan lehessen közlekedni.

Csere megfelelő időben a biztonság és a hosszú élettartam maximalizálása érdekében

A gumiabroncsok csak abban a szezonban nyújtanak maximális biztonságot, amelyre fejlesztették őket. Emiatt a Continental azt javasolja, hogy a gumikat húsvét környékén és októberben, a megfelelő időben cseréljük le. „Így a gumiabroncsok speciális nyári vagy téli funkcionalitásában rejlő előnyök kiélvezése mellett a járművezetők biztosíthatják, hogy a környezeti hőmérséklet ne legyen káros hatással az abroncsokra. Amikor kint melegebb van, a téli abroncsok jobban kopnak – és ugyanígy, a nyári abroncsok is gyorsabban használódnak el hidegebb körülmények között” – mondja Waldmann.

A Continental AG-ról

A Continental úttörő technológiákat és szolgáltatásokat fejleszt a fenntartható és hálózatba kapcsolt személy és áruszállítás számára. Az 1871-ben alapított technológiai vállalat biztonságos, hatékony, intelligens és elérhető megoldásokat kínál a járművek, gépek, a közlekedés és a szállítmányozás számára. A Continental együttes forgalma 2021-ben elérte a 33,8 milliárd eurót, jelenleg a cégcsoport több mint 190 000 alkalmazottat foglalkoztat 58 országban. Vállalatunk 2021. október 8-án ünnepelte a 150 éves évfordulóját.

A Continental Magyarországon

A Continental technológiai vállalat a jövőbeli autóipari trendekhez igazodó mesterséges intelligencia fejlesztő központtal, egy járműdinamikai fejlesztőközponttal és tesztpályával, hat gyárral, illetve egy regionális gumiabroncs kereskedelmi központtal van jelen Magyarországon. Hazánkban a vállalat mintegy 8000 munkatársat foglalkoztat.

A Continental folyamatosan és nagy mértékben járul hozzá a közlekedés biztonságának javításához és a globális klímavédelemhez. Mindezt teszi fékrendszerek, hajtómű- és futómű-komponensek és infotainment megoldások biztosításával, valamint a járműelektronika, műszaki elasztomer-termékek fejlesztésével, ipari szállítási megoldások gyártásával és gumiabroncsok értékesítésével.

Magyarországon a Continental csoport mindhárom üzleti szektorával jelen van, úgymint az autóipari szektor, a gumiabroncs, az ipari megoldásokat szállító ContiTech. Hazai vállalataink tevékenységet folytatnak Budapesten, Budaörsön, Makón, Nyíregyházán, Szegeden, Vácon és Veszprémben.

Gumiabroncs divízió

2021-ben a Gumiabroncs divízió a világ 24 helyszínén jelen lévő termelő, fejlesztő és kereskedelmi egységei közreműködésével, több mint 57.000 munkatárs részvételével közel 11,8 milliárd eurós forgalmat ért el. A világ egyik vezető abroncsgyártójaként a Continental a széles termékportfoliójával, illetve a folyamatos fejlesztéseivel jelentős mértékben hozzájárul a gazdaságos és környezetbarát mobilitás fenntartásához.

Motorabroncs-üzletág

A Continental a vezető motorabroncs gyártók között található. A motorabroncsok fejlesztése, tesztelése és a német gyártás a Hessen-tartományban lévő Korbachban történik. A Continental túra-, túra sport-, sport-, endúró-, cruiser-, scooter-, valamint könnyű motorkerékpárok számára gyárt gumiabroncsokat. Emellett első szerelésként számos gyártó, köztük a BMW, Husqarna, KTM és Moto Guzzi cégeknek szállít rendszeresen gumiabroncsokat. A Continental motor gumiabroncsokat leginkább Európában, Japánban és az Amerikai Egyesült Államokban készülő motorkerékpárokra szerelik fel. www.conti-moto.com

Személy- és kishaszongépjármű-gumiabroncs üzletág

A Continental Európa egyik vezető abroncsgyártója a személy- és kishaszongépjármű-gumiabroncsok területén, valamint a világ negyedik legnagyobb gumiabroncs-gyártója a személygépjármű-abroncsok elsőszerelés és utánpótlás piacán. A Continental a prémiumkategóriás abroncsok fejlesztése során a biztonságot befolyásoló tulajdonságok optimalizálására és a gördülési ellenállás minimalizálására helyezi a hangsúlyt. További információt a www.continental.hu weboldalunkon talál

Haszongépjármű-gumiabroncs üzletág

A Continental Haszongépjármű-gumiabroncs üzletága a világ egyik legnagyobb gyártójának számít a tehergépjármű-, az autóbusz- és a speciális haszongépjármű-gumiabroncsok területén. További információt a www.continental.hu weboldalunkon talál.

Téli gumiabroncsról nyári gumiabroncsra

Cikkünk olvasását követően megkerestük az egyik legrégebbi Magyarországi gumi szerelő műhely tulajdonosát Szűcs Attilát aki a gumiabroncslap.hu weboldalat is üzemeltető cég tulajdonosaként, számos jótanáccsal látta el olvasóinkat. Az általa megosztott hasznos tanácsokat ITT olvashatjuk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.