Látványos hatást váltottak ki a pénzügyi piacokon a Fed elnökének, Janet Yellennek a keddi szavai. A legtöbb eszközosztályban emelkedést figyelhetünk meg, amelynek a legfőbb oka a Yellen megnyilatkozását követő dollárgyengülés. A gyengébb USD következtében erősödtek a feltörekvő piaci devizák, és ez kedvez azoknak a befektetőknek, akik már korábban visszatértek a feltörekvő piaci eszközökhöz, kötvényekhez és részvényekhez. Ugyanis számos feltörekvő piaci eszköz esetében figyelhetünk meg áremelkedést a dollár gyengülésével egyidejűleg.

A hatás érződik Európában is: az euró erősödött a dollárral szemben, és véleményem szerint az 1.13-as EURUSD szint már kívül esik az Európai Központi Bank komfortzónáján. De nagyon úgy tűnik, hogy ezzel a véleménnyel nem vagyok egyedül, és a piaci szereplők közül is egyre többen úgy gondolják, hogy az EKB hamarosan arra kényszerül, hogy újabb lépéseket tegyen az euró erősödése miatt.

A jelenlegi helyzet különösen erős támogatást jelent az európai eszközök számára. Az Európai Központi Bank mennyiségi lazítási (QE) programja együtt a Fed galambjellegű intézkedéseivel és megnyilvánulásaival jelentősen hozzájárul az európai állampapírok és kötvények áremelkedéséhez. Ennek megfelelően újra csökkent például a 10 éves lejáratú német állampapír hozama, és hasonló hozamcsökkenéseket figyelhetünk meg más európai kötvények esetében is. És joggal számíthatunk arra, hogy ezek a hatások átgyűrűznek a részvények piacára is, azon egyszerű oknál fogva, hogy ha nincs megfelelő mennyiségű alacsony kockázatú eszköz, és csökkennek a hozamok, akkor a befektetők a kockázatosabb eszközök felé is nagyobb szimpátiával fordulnak.

Simon Fasdal

Simon Fasdal a Saxo Bank hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok kereskedési részlegének vezetője. 18 évnyi piaci és kereskedési tapasztalattal rendelkezik, karrierje során több skandináv bank kötvényrészlegét irányította, többek között Dánia legnagyobb jelzálogbankjának kötvénykereskedési vezetőjeként is dolgozott (a bank az egyik legjelentősebb kibocsátó a zárt kibocsátású kötvények európai piacán). Pályafutása során a pénzügyi piacok minden szegmensében szerzett tapasztalatot. Többek között árjegyzői feladatokat látott el kötvények, devizák, pénzpiacok és swap ügyletek területén, részt vett kereskedelmi platformok és vagyonkezelési szolgáltatások fejlesztésében, és számos, az érték szempontjából igen változatos sajátszámlás kereskedési ügyletet kötött. Simon a piacot átfogó szemlélettel vizsgálja, gondosan elemezve a különböző helyzetekben a kockázatelemzés eredményeit. Az elméleti megközelítés mellett Simon a sokféle piaci környezetben szerzett sokéves gyakorlati tapasztalatát is hasznosítja munkája során.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük