2024.március.28. csütörtök.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Hétköznapi gyermekjog

9 perc olvasás
<span class="inline inline-left"><a href="/node/45683"><img class="image image-thumbnail" src="/files/images/gyermekjogUnicef.thumbnail.jpg" border="0" width="100" height="100" /></a></span>  <p>A gyermekek jogai, és azok védelme sokszor hasonlít ahhoz, amit az emberek hajlamosak hétköznapi gumicsontnak tekinteni. Vagy olyannak, amit olykor felkap a köz, de tulajdonképpen nem kell vele foglalkozni. Nem azért, mert ne lennének jogszabályok, amelyek ezzel a kérdéssel foglalkoznak, hanem mert általában nem kerül be a mindennapok látóterébe. S ez akkor is elmondható, ha látszólagos ellentmondás mutatkozik az előbbi megállapítások között.

gyermekjogunicef.thumbnail 

A gyermekek jogai, és azok védelme sokszor hasonlít ahhoz, amit az emberek hajlamosak hétköznapi gumicsontnak tekinteni. Vagy olyannak, amit olykor felkap a köz, de tulajdonképpen nem kell vele foglalkozni. Nem azért, mert ne lennének jogszabályok, amelyek ezzel a kérdéssel foglalkoznak, hanem mert általában nem kerül be a mindennapok látóterébe. S ez akkor is elmondható, ha látszólagos ellentmondás mutatkozik az előbbi megállapítások között.

gyermekjogunicef.thumbnail 

A gyermekek jogai, és azok védelme sokszor hasonlít ahhoz, amit az emberek hajlamosak hétköznapi gumicsontnak tekinteni. Vagy olyannak, amit olykor felkap a köz, de tulajdonképpen nem kell vele foglalkozni. Nem azért, mert ne lennének jogszabályok, amelyek ezzel a kérdéssel foglalkoznak, hanem mert általában nem kerül be a mindennapok látóterébe. S ez akkor is elmondható, ha látszólagos ellentmondás mutatkozik az előbbi megállapítások között.

Ha ugyanis megnézzük, hogy a mindennapokban mikor foglalkozunk a gyermekek jogaival, akkor elmondható, hogy a gyermekjogban foglalkozásszerűen érdekeltek körén kívül, ez bizony nem tartozik a napi témák közé. Elég ehhez végiggondolni a mindennapok kommunikációját. Általában még a beszélgetések során, de a formális kommunikációban is csak akkor kerül szóba, ha valami különleges alkalom, egy sajtóhír ráirányítja a figyelmet. Mivel ezek a különleges események legtöbbször olyan tényen, eseményen alapulnak, melyet a társadalmi közvélemény nem kezel a hétköznapok történéseiből való pozitív kilengésnek, a gyermekek jogaival kapcsolatban legtöbbször valami ösztönös elutasítás jelenik meg. Ezt az mint eseménykezelő attitűdöt erősíti az is, hogy a legtöbb ember ellenérzéssel kezeli azokat a külső szabályozó mechanizmusokat, melyek a vélt vagy valós magánszféráján belüli folyamatokat hivatottak befolyásolni.

Valószínűleg ez az elutasító magatartás is közrejátszott abban, hogy a családokkal, és ezen belül gyermekek jogaival is kapcsolatos kodifikált joganyagok megszületése nem tartozik a gyorsan megszülető szabályozók közé. Az európai társadalomfejlődésben ezt mutatja az is, hogy például a gyermekelhelyezéssel, a jogellenes külföldre vitellel kapcsolatos Hágai Egyezmény alig egy emberöltőnyire, 1980-ban született meg. De még ezt is előrelépésként kell értelmezni ahhoz a helyzethez képest, hogy a gyermekek jogaival hány évszázadon keresztül nem, vagy csak a periférián foglalkozott a jogalkotás. S ezen az is csak keveset árnyal a helyi viszonyok történetében, hogy a gyermekekkel szembeni viszonyrendszerek már az ókorban sem voltak egységesek az egyes birodalmakban. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy maga a társadalom ne szabályozta volna valamilyen módon a gyermekek jogállását, de ez a szabályozás legtöbbször egyfajta szokásjogként létezett csupán, és a legtöbb gyermekeket érintő jogeseményt besorolta a család belügyei, valamint a szülőket érintő szabályrendszer elemei közé.

Ezt a helyzetet nem egy esetben hajlamosak lehetünk valami elmaradottsággal, társadalmi naivitással, esetleg a gyermekek semmibe vételével azonosítani. Kellő árnyalás nélkül azonban ez a kép is igencsak torz lehet csupán. A társadalmasodás folyamatát tekintve ugyanis a szokásjogok, az informális szabályozók rendszere akár nagyon kifinomult rendszert is alkothat. Ha pedig figyelembe vesszük, hogy a gyermek szocializációjának elsődleges társadalmi célja a gyermek társadalom-kompatibilitásának a maximalizálása, akkor a kellő társadalmi beágyazottsággal rendelkező szokásjogok érvényre jutása korántsem tekinthető negatív állapotnak. Igaz ez a gyermeket érintő jogok kapcsán is. Nehéz lenne egyértelműen azt állítani, hogy a törzs vénei előtt ritualizált szokásjog egyértelműen rosszabb sorsot jelentett a gyermeknek, mint a bíróságok előtt ritualizált kodifikált jog. Kétségtelen azonban, hogy az utóbbi hatóságilag jobban kezelhető, és lényegesen egyértelműbb normarendszert közvetít a társadalom tagjai felé.

Már akkor, ha a társadalom tagja ismeri, és hajlandó tudomásul is venni. Mert bár a szólás szerint „a törvény nem tudása nem mentesít a büntetés alól", a valóságban ehhez hozzátehető, hogy a retorzív törvényi eljárás nem mentesít a cselekedetek következményei alól. Hiába következik be egy gyermek terhére elkövetett cselekményre a bírósági retorzió, a gyermeknek ettől még egész életét meghatározza majd az a cselekedett, amit sérelmére elkövettek. Nincs az a bírósági ítélet, ami egy szexuális visszaélést meg nem történtté tenne, vagy a szőnyegszövéssel eltöltött éveket visszaadná egy gyermek számára. Mert általában az ehhez hasonló hírek azok, melyek gyakrabban verik ki a biztosítékot hazánkban. Nem azért, mert egyébként minden rendben lenne, hanem mert ezek azok, melyek köré egyfajta legendárium építhető, melyek mellett felkelthető valamilyen társadalmi egységfront. Ugyanúgy, mint a jogokkal való látszólagos visszaélések esetén. Az, hogy a jogok ismerete mellett mennyire tanítjuk meg az iskolákban a jogokkal járó kötelezettségek ismeretét önmagában sem olyan, ami ne érne meg egy hosszabb gondolatmenetet. Mert könnyen vezethet a szabadság kudarcához (Simay, 2008).

De természetesen az előbb említettek nem annak illusztrálását szolgálják, hogy miért nem érdemes a gyermekek jogaival foglalkozni, vagy miért nem szükséges ezeket lefektetni. Sokkal inkább arra szerettem volna a sarkított példákkal ismét rámutatni, hogy hangsúlyozottan annyit érnek ezek a jogok, amennyit a gyermekkel kapcsolatban álló személyek, intézmények abból betartanak, vagy esetenként betartatnak. Különösen azért, mert a gyermekek jogaival tisztában lenni, és a jogokat védeni, érvényesíteni képes eljárásokat szükség esetén életbe léptetni már csak azért is égetően szükséges, mivel a gyermek az, akire érzelmi és fizikai kiszolgáltatottsága okán a legnagyobb hatásfokkal tud hatni a vele kapcsolatba kerülő felnőtt. Ez sajnálatos módon a negatív hatások érvényre jutásakor is fennáll. Így hiába határozunk meg elméletben különböző jelzőrendszereket, közbelépési lehetőségeket, ha az azokban részt vevők nem kellő szakmai háttérrel és nem kellő magabiztossággal nyúlnak a kérdéshez.

Talán nem véletlenül terjedt el az a jogilag különben téves és még tévedésében is erősen leegyszerűsített nézet, hogy ameddig vér nem folyik, addig nem kerülhet sor beavatkozásra. Igaz, sokszor igaz az is, hogy az vesse az első követ egy hallgatva tűrő szomszédra, aki adott esetben, nem kevésbé kiszolgáltatott helyzetben magabiztos cselekvésre szánja el magát. Így sajnos nem egy esetben valóban vér folyik, mire érdemi beavatkozásra kerül sor. Holott a veszélyeztetésnek ez általában már csak egy végletes formája, és nem csak az ilyen nyilvánvalóan kriminalizálható állapotok azok, amikor a gyermekek akár speciális jogai, akár a mindennapokban, nem egy esetben jogi környezetektől függetlenül is, elvárható emberi jogai is sérülnek. Márpedig a gyermek egészséges személyiségfejlődéshez való joga éppen úgy tárgya lehetne a jogérvényesítésnek, mint az alapvető fizikai szükségletek kielégítéséhez való jog. Márpedig Maslow, először 1954-ben megjelent, azóta többször kiadott könyvében publikált, személetével egyetértve ez utóbbinak lenne preferenciája. Miközben az is kétségtelen, hogy sajnos a napi gyakorlatban az utóbbiak sem teljesen tekinthetőek általánosan kielégítettnek. Ahogy a gyermekszegénységgel, a gyermekeknek akár munkaerőként való kihasználásával, a gyermekélelmezési problémákkal foglalkozó felmérések mutatják, ez világszinten éppen úgy probléma, ahogy hazánkban sem ismeretlen jelenség.

Ha az ezzel kapcsolatos jogérvényesítés napi gyakorlatát tekintjük csupán, akkor kétségtelenül minden olyan intézményes, vagy személyes megoldás szóba jöhet, ami az adott problémán ott és akkor tud segíteni. Szükség van tehát a szakemberekre, akik korai állapotában felismerik a problémákat, és a megfelelő csatornákon tenni is képesek azért, hogy a gyermekek jogai se a családban, se az iskolában ne sérüljenek. Azonban talán érdemes szem előtt tartani, hogy ezek csak diagnosztikai, más tudományterületről kölcsön véve a szót, kuratív hatású beavatkozások. A már megtapasztalható állapotok felismerésén, a már kialakult állapot „gyógyításán" alapulnak. Legyen az adott ténykedés akár a gyermek közvetlen védelme, akár a környezeti állapotának javítása, a családterápiától a segélypolitikán, szociálpolitikán keresztül az adott családból, környezetből való kiemelésig terjedő cselekvési skála bármely pontján.

Ezeket a lehetőségeket sem szabad lebecsülni, és okszerű alkalmazásuk sokat segíthet. Miközben jogilag bármennyire is megtámogatva, visszás állapotok is kialakulhatnak. Mert elképzelhető, hogy egy nem feltétlenül önhibájából elszegényedett család átmeneti megsegítése célszerűbb, és akár olcsóbb is lehet, mint a gyermekek állami gondoskodás alá vonása. Igaz, a bürokrácia, kellő szemlélet kialakítása nélkül, hajlamosabb lehet a jogilag tiszta, a vérbeli bürokratát felmentő, „lepapírozható" állapot létrehozására. De ez ismét egy olyan ága-boga lehetne a napi gyakorlat áttekintésének, mely túlmutat a jelen írás keretein.

Azokon a kereteken, melyben inkább arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy a gyermekek jogai, a jogokhoz társuló kötelezettségek köre nem olyan téma, amivel csak kampányszerűen érdemes foglalkozni. Sokkal célszerűbb lehet, ha folyamatosan, a szemlélet kialakításával szivárog be a mindennapokba. Nem azért, mert ez automatikusan és varázsütésre megszüntetne minden problémát, hanem a problémák kezeléséhez olyan személyes automatizmusokat társíthatna, segíthetne megelőzni bizonyos problémákat. Ha ugyanis az elvártan biztosítható jogok ismerete beépül a napi ismeretek közé, akkor talán nem csak a jogszabályi fenyegetettség tart vissza a jogsértéstől. Mert hatékonyabb morális normává tenni az iskolai nevelés során az elvárásokat, mint utólag beavatkozni. Ehhez azonban kétségtelenül egységes, évtizedekre kidolgozott, ezirányú nevelési koncepciók, következetes tanárképzési elvek, és számos más olyan társadalmi háttérkörülmény kellene, melyek meglétét ki-ki megítélheti. Amíg a gyermekek jogait, de nem csak azt, illetően ezek nem járatódnak be, addig marad az, ami a törvénykönyvekben, a nemzetközi ajánlásokban leírva vagyon.

Hivatkozások:

Maslow, A. 1954: Motivation and Personality. Harper, New York.

Simay, E. I. 2008: A mindennapok pedofiliája, vagy a szabadság kudarca?

(http://www.euroastra.info/node/13719)

(A cikk alapja a Kodolányi János Főiskolán végzett tanulmányok során készült dolgozat)

Simay Endre István

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.