Húsvét örömhíre minket is kötelez – mondta Erdő Péter bíboros az esztergomi bazilikában bemutatott húsvét vasárnapi ünnepi szentmisén.

Húsvét örömhíre minket is kötelez – mondta Erdő Péter bíboros az esztergomi bazilikában bemutatott húsvét vasárnapi ünnepi szentmisén.

(Jn 20, 1-9)

Krisztusban Kedves Testvéreim!

1) „Akkor bement a másik tanítvány is, aki először ért a sírhoz. Látta és hitt" (Jn 20, 8) – ezt olvastuk az imént Szent János evangéliumában. Krisztus feltámadásának nagyszerű eseményét az evangéliumok elbeszélése szerint csüggedés és bizonytalanság, titokzatosság, majd a homályon áttörő fény és kirobbanó öröm jellemzi. Nehezen születik meg a tanítványok lelkében a világos meggyőződés, hogy feltámadt Krisztus. Többen először csak az üres sírt látják, aztán másoktól hallanak a feltámadásról, végül megjelenik nekik Krisztus, és ezzel születik meg bennük a feltámadás hite és öröme. Szent János apostol, a fiatalabb, aki előbb ér a sírhoz, kivétel ez alól a szabály alól. Látja az üres sírt, a rendben összehajtogatott lepleket, és nem szól hozzá még angyali szózat, nem jelenik meg neki a feltámadt Üdvözítő, de máris hisz Krisztus feltámadásában, és megérti az Írást, amely szerint „föl kellett támadnia a halálból" (Jn 20,9).

2) Különleges teremtmények vagyunk mi, emberek. Részei az univerzumnak, rokonai az egész anyagvilágnak, és ugyanakkor szellemi-lelki lények vagyunk. Titokzatos energiák hordozói, melyeket magunk sem ismerünk. Csodálatos a tapasztalásból következtetni tudó emberi értelem, de csodálatos az emberi beleérző képesség is. A szívnek megvannak a maga érvei, amelyeket az értelem nem ismer – mondja Pascal. És Szent János megérzése, a szeretett tanítvány finom érzéke már akkor rátapint az esemény lényegére, amikor az óvatos értelem még további támpontokat keres. De ha már a tanítványok ilyen titokzatosak, ha mi, emberek ilyen csodálatosak vagyunk, mennyivel csodálatosabb maga az Isten és az ő üdvözítő terve! Sokszor hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy az ember örök élete, az egyes ember feltámadása valami egészen valószínűtlen, nehezen elfogadható dolog. És közben újra meg újra felfedeznek valamit a világmindenségről, ami megkérdőjelezi a tér és az idő egyeduralmát, ami nem is sejtett távlatokat nyit meg az anyagvilág megismerése előtt. Ha nem tudjuk, hogy hol, hogyan van vége a térnek és az időnek, hogyan mondhatnánk, hogy azon túl másmilyen valóság nem lehet? Ha pedig látjuk a saját világunk határait, borzongással tesszük fel a kérdést, hogy mi lehet azon túl, hogy lét és nemlét között hol van a határ.

3) „Látta és hitt" – ez a mai evangéliumi szakasz központi kijelentése. Miben hitt a szeretett tanítvány? – Csakis abban, ami a legfontosabb. Magában Krisztus feltámadásában . Hogy ezzel beteljesedtek az ószövetségi jövendölések, erre később döbben rá még maga Péter is. A Feltámadottal való találkozás pedig szilárd bizonyosságot ad a tanítványok egész közösségének. Ennek a közösségnek vagyunk mi is a tagjai. Az apostolok tanúságából él a mi hitünk is. Tiszta megérzés, józan következtetés, személyes tapasztalás támasztja alá az Egyház húsvéti hitét. Nekünk is feladatunk, hogy átadói, folytatói legyünk ennek a hitnek. Húsvét örömhíre minket is kötelez.

Mi magunk testi szemünkkel nem láttuk a feltámadt Krisztus megjelenését. „A halálból életre kelt szívünk által", és az Istenben gyökeredző szeretetünk révén mégis „igazán és valóban tanúi lehetünk annak, hogy Krisztus" él. „Aki hisz az Isten Fiában" – mint Boldog John Henry Newman bíboros írja – „önmagában hordja a tanúbizonyságát. Az igazság önmaga tanúskodik isteni Szerzőjéről. Aki lelkiismeretesen engedelmeskedik az Istennek és szentül él", a maga környezetében mindenkit arra indít, „hogy higgyen Krisztus láthatatlan hatalmában és remegjen tőle. Nem tanúskodik ugyan az egész világnak, mert kevesen látják őt elég közelről ahhoz, hogy… magával ragadja őket. De környezete számára abban a mértékben, ahogyan ismerik ők, kinyilvánítja az igazságot. És egyesek a közelében tüzet fognak az Isten kegyelme által a szent lángnál, ápolják azt és maguk is továbbadják" . Így maradhat meg bennünk és a világban mindig a húsvéti öröm, ahogyan az Egyház énekli a mai vasárnapon:

Sírját nehéz kő zárta el

Őrzötte zsoldos őrsereg,

De fölkelt fényesen, s ragyog

A gyász fölött győzelmesen.

Az alvilági sóhajok S fájdalmak oldódnak tehát,

Mert fényes angyal hirdeti,

Hogy Krisztus immár nem halott.

Maradj örökre, Jézusunk,

Fényes húsvéti örömünk,

S kiket kegyelmed újraszült,

 

Oszd meg dicsőséges velünk! Ámen.

(MagyarKurir) MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük