Pszichológusokat, gyógypedagógusokat, lovasokat és gyógytornászokat vár az idén 20 éves Magyar Lovasterápia Szövetség 2017. október 16. és 29. között Sarlóspusztára, az immár hagyományosnak mondható lovasterápiás továbbképzésére.
A Magyar Lovasterápia Szövetség 1997-ben azzal a szándékkal alakult, hogy az országszerte elszigetelten dolgozó lovasterapeuták munkáját egységes európai színvonalra emelje. Az utóbbi években neves külföldi szakemberek és hazai oktatók a Szövetség szakmai vezetésével kialakították a gyógytornászok és gyógypedagógusok kétéves akkreditált lovasterapeuta képzését, valamint bevezették a lovasterapeuta képzést a pszichológus alapvégzettségű szakemberek számára, illetve a Fogyatékos személyek szabadidős- és lovassport oktatója elnevezésű képzést, lovasoktatók és lovasedzők számára.
A lovasterápia három szakága érhető el hazánkban a Magyar Lovasterápia Szövetség szakmai felügyeletével: a hippoterápia, a gyógypedagógiai lovaglás és lovastorna, valamint a pszichológiai lovasterápia. A terápiás folyamat befejeztével a résztvevők a fogyatékos személyek szabadidős lovaglásában és lovassportjában folytathatják a lovaglást.
A lovasterápiás munka hazai központja a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és a Magyar Lovasterápia Szövetség által létrehozott Fóti Lovasterápiás és Oktató Központ, amely egy mintaértékű lovasterápiás centrum. A Központ a rendszeres lovasterápiás munka mellett helyet biztosít lovasterápiával foglalkozó szakemberek képzésének, továbbképzésének, díjlovas és lovasterápiás versenyeknek, illetve a terápiás lovak kiképzésének.
A Magyar Lovasterápia Szövetség minden évben 10 napos szakmai továbbképzést szervez Sarlóspusztán, melyre pszichológusokat, gyógypedagógusokat, lovasokat és gyógytornászokat várnak. A sarlóspusztai program keretében az MLTSZ lovasvizsgákra felkészítő hetet is tart, és ekkor bonyolítják le a Német Lovas Szövetség vizsgarendszere szerinti RA-s lovasvizsgákat is.
A továbbképzés ideje alatt tehetik le az akkreditált lovasterapeuta képzést befejező gyógypedagógus és gyógytornász hallgatók szakmai záróvizsgájukat is.
A Szövetség október 23-án ünnepli megalakulásának 20. évfordulóját, aminek alkalmából hazai és nemzetközi lovasterápiás szakemberek tartanak előadásokat a lovasterápia minden területéről. A konferencia előadásai minden érdeklődő számára nyitottak, időpontja 2017. október 21., szombaton 14.00 órától, helyszíne a Sarlóspuszta Club Hotel (Tatárszentgyörgy).
További információk, valamint a konferencia részletes programja a www.lovasterapia.hu honlapon a „Sarlóspusztai képzések 2017” címszó alatt olvashatók.
További információ:
Bozori Gabriella Pethő Zsófia
Magyar Lovasterápia Szövetség Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat
Tel: +0630-683-1557 Tel: +36 1/475-7027, +36 30 436-37-67, + 06-70-70-80-571
E-mail:gbozori@lovasterapia.hu E-mail: petho@gyermekmento.hu
A Magyar Lovasterápia Szövetség Alapítvány szakmai konferenciájának tervezett programja
- október 21., szombat, 14.00 órától
Megnyitó, köszöntő – Az elmúlt 20 év rövid áttekintése |
Edvi Péter, Bozori Gabriella |
Családterápia lovakkal |
Kövesi Eszter |
Dangers on the road to post-graduate authenticity |
Willem Lieshout |
Pszicholingvisztika a lovasterápiában |
Dr. Schéder Veronika |
Planning and building of contemporary riding facilities and studs under economic and climatic aspects |
Reinhard Langfeld |
Tervezett előadások még: Katrin Loeffler és Ulf Wilken
- október 22., vasárnap 9.00 órától
Lóháton mindenki egyenlő |
Balogh Csilla |
Therapeutic Riding Association of Greece (TRAG): 25 years of history, activities and education |
Dimitra Karouzaki és Maria Liapi |
Therapeutic horseback riding used in a Norwegian rehabilitation hospital |
Hakon Dalen |
LOVAK HIPPOTERÁPIÁRA VALÓ KIVÁLASZTÁSÁNAK KIDOLGOZÁSA, VALAMINT A HIPPOTERÁPIA HATÉKONYSÁGÁNAK ÉRTÉKELÉSE MOZGÁSVIZSGÁLÓ RENDSZER ALKALMAZÁSÁVAL |
Pálinkás Judit |
Hippoterápiás lovak szabad lépésének kinematikai összehasonlítása |
Jámbor Péter |
„Balance and Rhythm”, the most important tools for the training of the horses, for the influence for the rider and for the therapeutic work. |
Isabelle Neumann- Cosel |
Mindfulness on and with the horse – a path to health and happiness |
Gundula Hauser |
Gyakorlati beszámoló – ló asszisztált pszichoterápia a müncheni klinikán |
Bencsik Bea |
A földi munka szerepe a ló asszisztált terápia és tréningek módszertanában |
Kardos Edina |
Tér-idő-kapcsolat: a lovasterápia környezetpszichológiai megközelítése |
Dúll Andrea, PhD. Habil. |
A természetes lókiképző módszerek létjogosultsága a terápiás lovak képzésében” |
Tóth Bettina |
The Impact of Bitted Bridles on the Therapeutic Riding Horse |
Clodagh Carey |
Understanding Equitation Science and the role of the ’Leader’ in the Therapeutic Riding Team |
Dr. Jill Carey |
Tervezetten előadást tart még Laura Wolf.
- október 23. hétfő 09 órától
A hippoterápia, mint az orvosi testnevelés egyik módszerének, beiktatása a „Malyatko” regionális pulmonologiai szanatóriumban |
Malyatko |
A személyiségfejlesztés rejtett lehetőségei a lovas szakképzésben |
Pelyva Imre Zoltán, Kresák Réka, Dr. Boda-Ujlaky Judit |
HO.R.S.E (acronym which means)HOrse Riding in Special Education for autistic children |
Maria Liga |
Lovasterápia Kanadában -A CARD (The Community Association For Riders With Disabilities) szemlélete- |
Veress Annamária |
20 Years Hippotherapy in Hungary |
Holzmüller Peter |
Hippoterápiás mesetábor 2017 Fót |
Katona Enikő |
A törzskontroll kialakításának fontossága a lovasok oktatásában |
Györgyál Zoltánné |
From insufferableness to „being carried“ … The use of horses in trauma-therapy |
Ingrid Egger |
Tervezett előadást még: dr. Wagner Kinga tart.