IONESCO: AZ ÚJ BÉRLŐ — A bukaresti Nottara Színház előadása a Pesti Színházban
4 perc olvasás
Eugène Ionesco (Slatina, 1909 – Párizs, 1994.) román-francia származású, de csak franciául író szerző az abszurd dráma megteremtője volt. 1948-ban vette észre a kispolgári lét abszurd humorát, amelyből esszék, regények, novellák születtek, de híresebbek a színpadi művei (szám szerint 26 dráma). Ionesco 1970-től a Francia Akadémia tagja lett, világszerte számtalan díjban és elismerésben részesült, több akadémia választotta tagjává. Romániában, a szülőhazájában nagy tisztelet övezi. Az új bérlő című egyfelvonásosát Ionesco 1955-ben írta. A Pesti Színházbeli bemutatóját a budapesti Román Kulturális Intézet szervezésében láthattuk magyar felirattal – sajnos, csak egyetlen estén, 2016. október 31-én.
Eugène Ionesco (Slatina, 1909 – Párizs, 1994.) román-francia származású, de csak franciául író szerző az abszurd dráma megteremtője volt. 1948-ban vette észre a kispolgári lét abszurd humorát, amelyből esszék, regények, novellák születtek, de híresebbek a színpadi művei (szám szerint 26 dráma). Ionesco 1970-től a Francia Akadémia tagja lett, világszerte számtalan díjban és elismerésben részesült, több akadémia választotta tagjává. Romániában, a szülőhazájában nagy tisztelet övezi. Az új bérlő című egyfelvonásosát Ionesco 1955-ben írta. A Pesti Színházbeli bemutatóját a budapesti Román Kulturális Intézet szervezésében láthattuk magyar felirattal – sajnos, csak egyetlen estén, 2016. október 31-én.
Az új bérlő (Franciso Alfonsin) érkezése előtt üres, szürke szoba, két ajtó és a külső zajokat, fényt beengedő egyetlen ablak fogadja a nézőt, meg a házmesternő (Ada Navrot) szörnyű pörlekedésének fülsértő hangja. A hatodik emeleti lakásba az ablakon át esik be a túlméretezett kulcskarikájával. Várja az új bérlőt, aki fölényesen, keménykalaposan, kabátban, kesztyűsen, a hóna alatt csellóval érkezik. Szótlanul hallgatja a nő véget nem érő, harsány monológját, beszámolóját az előző lakók viselt dolgairól. A mogorva úr visszautasít minden segítséget, takarítást, és néhány szóval kiutasítja a házmesternőt, aki ezen alaposan megsértődik.
Két szállítómunkás (Ion Grosu és Gabriel Rãuţã) jelenik meg a színen – tökéletesen alkalmatlan öltözékben, fejükön keménykalappal. Eleinte vontatottan, erőlködést mutatva cipelik fel a kisebb tárgyakat, majd a borravaló átvétele után sebesen hordják be a holmikat. Rengeteg asztalt, széket, varrógépet, hintalovat, még két játéklovat, létrákat, képeket (az egyik Don Quijotét és Sancho Pansát ábrázolja, a másik egy undorító öregembert), könyveket, apróságokat, negyedes-, feles-, háromnegyedes hegedűt, tangóharmonikát, becsomagolt karácsonyfát, ókori típusú hárfát… iszonyú mennyiségű felesleges emléket. Az új bérlő némán vezényel ismerős dallamokat, rendellenes testtartásban mutogat a munkásoknak. Lassanként nemcsak az ablakot torlaszolják el a holmik, hanem a házat, az utcát, a Szajnát és az egész országot… Közben bámulatos koreográfia szerint, ütemre mozognak, szédületes cirkuszi teljesítmény tanúi vagyunk egy hosszú órán át. Előkerül a jövőre utaló egyetlen tárgy: a hurokra kötött akasztókötél.
A végén már csöppnyi hely sem marad a kacatoktól. Az új bérlő beül a krétával rajzolt kör közepébe helyezett karosszékébe, simogatja a hintalovát, albumot lapozgat, amíg szorosan záródó paraván veszi körül. A kilátástalan egyéni sors komikus helyzeteket szül a tragikus világban. Befejezésül a két szállítómunkás kalapos produkciójával oldja fel a feszültséget.
A darab tökéletesen groteszk, abszurd az elejétől a végéig, mégis nagyon élvezetes a remek román színészek különleges előadásában, Tompa Gábor rendezésében. A díszlet és a fényterv Helmut Stürmer megoldása, a találó jelmezeket Corina Gramosteanu készítette.
A színészek óriási teljesítményét azzal díjazta a magyar közönség, hogy négyszer hívta ki őket meghajolni.
DOBI ILDIKÓ
