2024.december.22. vasárnap.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Ismét műsoron az Élőkép Színház: Tara teknője előadása

5 perc olvasás

lisztesedinafoto.jpg

Foto: Lisztes Edina

Május 4-én ismét látható a Tara teknője a Bethlen Téri Színházban. Az Élőkép Színház ’vizuális mozgásszínházi előadása’ a képzőművészet, a tánc, a zene és a színház ötvözetéből született. Az előadásban megjelenő morfománok visszatérő alakjai az Élőkép Színház produkcióinak, amik többek közt már a Lepkévé válás és az Élő felszín című előadásban is megjelentek többek közt.

 

Minden kultúrában megjelenik az ősanya, a Földanya, mint az őstudás, a mindent átölelő gondoskodás és védelmezés archetípusa. A buddhista hagyományban az Ősanya Buddha egyik alakja Tara, a Szabadító Istennő, fő tevékenysége a félelem és a veszély elhárítása. A hindu tantrikus hagyományban Tara az együttérzés ősereje. A hinduizmusban a világ keletkezését egy teknőshöz kapcsolják, a görög-római mitológiában a teknős a termékenység szimbóluma. Az ókori kínai világfelfogásban megjelenik a kozmikus méretű teknős, aki a páncélján hordja a Földet. Így olvad össze a Tara teknőjében e két archetípus.

 

Tara teknője az ősanya bölcsője, a szenvedéseinktől megszabadító, védelmező, gyógyító és tisztító tér. A Lepkévé váláshoz és az Élő felszínhez hasonlóan ebben az Élőkép-előadásban is az elasztikus anyag használatával ölt formát a lét közege és a benne létezők, a morfománok. Színek és formák alakulása, hangok rezgése által hívjuk az együttérzés istennőjének huszonegy megnyilvánulását.

 

Az Élőkép Színház élő képzőművészeti alkotásokat hoz létre, munkásságában meghatározó a formailag és tartalmilag újszerű látásmód kifejeződése, a képzelet feltárása, átélhetősége, illetve ennek átadása, amely során kép, képzet és képzelet szerves egységet alkot előadóművészettel és installációval.

 

Az Élőkép Színház alapítója és vezetője Bérczi Zsófia, vizuális kommunikáció tervező: „Előadásaimmal a nézők képzelőerejét szeretném megmozgatni, egyfajta meditációba szeretném vinni őket; az önismereti, filozófiai és metafizikai kérdésekkel pedig alkalmat szeretnék teremteni arra, hogy megnyílhassunk transzcendens összefüggések iránt. A tudományok és más szakterületek inspirációjára is alkotok, szeretnék hidat teremteni különböző diszciplinák (matematika, geológia, építészet, iparművészet, pszichológia, filozófia, vallástudomány, stb.) és az előadó-művészet között.”

 

„A morfománok kb 2002 óta léteznek, először fotósorozatot készítettem velük Skóciában. A skót tájat szerettem volna fényképezni, de nem tisztán, hanem ahogyan az emberre hat. Az embert viszonyba szerettem volna hozni a tájjal, nem külsőleg, hanem valamiképpen az ember lelkét. (A livingpicture.org honlapon megrendezett fotók / morfománok jelenései címmel látható fotósorozat) Később számos projekten keresztül fejlődött ez a világ. A morfománok láthatatlan lények, akik vagy amik kivételes alkalmakkor megtestesülnek – amikor érzékennyé válunk rá.” Bérczi Zsófia

https://www.youtube.com/watch?v=nYBQBY8b3y4&feature=youtu.be

 

Az alkotók ajánlója:

Imádság a megtisztulásért és hálaadás érte. A buddhista Tára istennő 21 különböző alakjának segítségét kérjük: szabadítson meg szenvedéseinktől, védelmezzen, gyógyítson meg minket.

 

A létesülés terében morfománok – azaz elasztikus anyagba bújt mozgásszínészek – testesítik meg a keletkező, átalakuló majd eltűnő gondolatokat, érzéseket és tetteket illetve Tára megtisztító és átalakító erejét, melyet egy mantrázó énekes és két zenész ölel körbe hangterében.

 

Néhány példa a „Szabadító” tevékenységeire:

Tára egyik alakja tudást és jó emlékezőképességet ad, a másik megáld bennünket a “hat túljutott erény” képességeivel. Más alakjai megszabadíthatnak bennünket az akár tudattalanul is bennünk fészkelő negatív gondolatoktól és indítékoktól, kifelé vagy befelé ártó mesterkedésektől, zavaros érzelmeinktől – mint például a gőg, tudatlanság, féltékenység vagy mohóság. Tára valamely alakja megvéd a világi tevékenységek okozta zaklatottságtól, másik gazdagságot ad, harmóniát teremt, vagy meggyógyít a betegségekből. Egyik legjelentősebb alakja megszűnteti a háborút, és feloldja az ellentétes érzelmeket.

 

Morfománok: Bodócs Diána, Grégory Chevalier, Kalmár Ákos, Luca Izabella, Ködmön Petra, Somlai Anna

Hangtér: Thompson Éva, Kiss János

Mantra ének: Burns Katalin

Látvány, jelmez, tervezés, rendezés: Bérczi Zsófia

 

Felhasznált irodalom:

Khencsen Palden Serab Rinpocse és Khenpo Cewang Döngyal Rinpocse nyomán Csöpel Láma: TANTRA ÉS DZOGCSEN – A 21 Tára gyakorlatai, Buddhista Meditáció Központ – Tar

 

Díszlet kivitelezés: Fazekas Gyula, Joó László

Kezeslábasok: Fodor Krisztina

Morfomán jelmezek: Bérczi Zsófia

Külön köszönet Morfománia egykori fejlesztőinek

Támogatók: NKA, EMMI, SÍN, Artus, Bethlen Téri Színház, Élőkép Egyesület

 

  1. május 4. 19:00

Élőkép Színház: Tara teknője

Bethlen Téri Színház

 

www.bethlenszinhaz.hu

www.livingpicture.org

 

Lantai József

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alapította : Pósvári Sándor - 1973. Powered by WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. 2025©