A spirituális tapasztalat nem szűkíthető le puszta idegrendszeri folyamatokra – állítja a Catholic Heraldban, a vezető brit katolikus hetilapban Brendan Kennedy, aki pszichodinamikus terápiát tanít a belfasti egyetemen, valamint a szenvedélybetegségek szakértője. Ő maga pszichoanalitikából és teológiából doktorált. Az alábbiakban tanulmányának fordítását olvashatják.

A spirituális tapasztalat nem szűkíthető le puszta idegrendszeri folyamatokra – állítja a Catholic Heraldban, a vezető brit katolikus hetilapban Brendan Kennedy, aki pszichodinamikus terápiát tanít a belfasti egyetemen, valamint a szenvedélybetegségek szakértője. Ő maga pszichoanalitikából és teológiából doktorált. Az alábbiakban tanulmányának fordítását olvashatják.

Akárhányszor erdei parkban sétálok, belélegzem a fák és az aljnövényzet illatát, és hallgatom, ahogy a szellő játszik a levelekkel, úgy érzem, körbeölel és megtart a nyugalom, a csend és a béke. Ilyenkor lélekben közel kerülök régvolt generációkhoz, és úgy érzem, egyesülök az én Istenemmel. Ez a megérintettség számomra spirituális tapasztalat. De ez vajon tényleg a lélek tevékenységének megtapasztalása vagy csak valamiféle hallucináció?

Jonathan Leake és Andrew Sniderman a Sunday Timesban írt cikkükben arról értekeznek, hogy miként kezdte el vizsgálni az idegtudomány a vallási tapasztalat jelenségét. Azon elmélkednek, hogy amit az emberek spirituális élménynek vélnek, az agy bizonyos területei vizsgálatának eredményei szerint nem csupán ezen területek elektromos aktivitásának köszönhető-e.

Nem tudom, az emberek be tudják-e csapni magukat úgy, hogy spirituális tapasztalatnak vélnek valamit, ami csupán az agyi kémia eredménye. Bruce Hood, a Bristoli Egyetem fejlődéslélektan professzora legutóbbi munkájában (Supersense: From Superstition to Religion – the Brain Science of Belief, azaz Felsőfokú érzékelés: a babonától a vallásig – A hit agytudománya) azt állította, hogy a lelki élmények megalapozott vizsgálata elvezethet minket a hit természetes magyarázatának meghaladásáig. Mint írja, a vallásos hit összeköti az embereket. Leake és Sniderman viszont azt magyarázza, hogy az idegtudomány művelői úgy vélik, az evolúció során a vallásos emberek csoportjai különböző előnyökhöz jutottak hitük által, talán épp azért, mert hatékonyabban működtek együtt, és így jobb esélyük volt a túlélésért folytatott harcban.

Az állítás, hogy az agy az evolúció során fejlesztette ki a vallásos hitet, Freudra emlékeztet, aki azt gondolta, hogy a vallás az apagyilkosság ősi bűnének elfojtásaként, megtagadásaként jelent meg. Szerinte Mózesnél és az egyistenhitben ezt az ősi bűnt évezredeken át megismételték, és az ebből eredő bűntudat olyan rítushoz vezetett, ami tagadja a bűnt.

Robert Bocock szerint Freudnál és a modern társadalomban ez az ismétlődés az elfojtás rítusát hozta létre, merítve az ősi örökségből, ahol ez a rítus a civilizáció és a vallás alapja volt. Freud hipotézise összeegyeztethető volna az idegtudomány eredményeivel, ha az ismétlődő rítusok olyan agyi változásokhoz vezetnének, amelyeket Hood a vallásos hit evolúciójának nevez.

Michael Persinger, az Egyesült Államok-beli Ontarioban fekvő Sudbury városka Laurentiánus Egyetemének oktatója olyan sisakot készített, amellyel meg lehet figyelni az agy halántéklebenyeinek mágneses mezőit. Kilencszáz ember vizsgálatából leszűrt egyik legérdekesebb eredménye az volt, amit „érzékelhető jelenlétnek" neveztek el: mintha volna valaki az agy „üres szobáiban". Ez hasonlónak tűnik ahhoz, mint amikor a fák közt sétálva érzem Isten jelenlétét.

A kokainfogyasztás egy idegkémiai anyag, dopamin felgyülemléséhez vezet. A dopamin felelős azért, hogy az agysejtek megfelelően működjenek ahhoz, hogy össze tudjuk hangolni a céljainkat és igényeinket. Normális körülmények között a dopaminergikus sejtek szolgáltatják a megfelelő mennyiségű dopamint, hogy a dopaminmolekulák serkentsék az idegsejteket, vagy amikor szükséges, és már túl sok van belőlük, éppen hogy vissza tudják vonni magukba azokat. A kokain ezt a visszavonást, a dopaminmolekulák mennyiségének csökkentését akadályozza meg, így a felesleg tovább serkenti az idegsejteket, és így a spirituális tapasztalatokhoz hasonló élményt élhet át a kokainfogyasztó.

Azaz a bizonyítékok azt mutatják, hogy a vallásihoz hasonló spirituális élményeket okozhatnak drogok is a homloklebeny befolyásolásával, vagy épp úgy, mint a kokain. A kérdés az: mindez ellentétben áll-e a spirituális tapasztalatok hagyományos felfogásával?

V. S. Ramachandran, a kaliforniai San Diego egyetemének professzora azt állítja, nem feltétlenül vannak ezek ellentétben a hittel, nem bizonyítékok a hit ellen. Ugyanis míg állíthatjuk ugyan, hogy a spirituális élmények az agy kémiai folyamatainak a következményei, ehhez hozzátehetjük: lehetséges, hogy az emberi agy kémiája úgy van megalkotva, hogy fogékony legyen a lélekre, a vallási élményekre.

Barbara Bradley Hagerty Isten ujjának nyomai: a spiritualitás tudományának keresése (Fingerprints of God: The Search for the Science of Spirituality) című munkájában Istent olyan kémikusként mutatja be, aki úgy alakította ki az agy kémiai folyamatait, hogy fogékonyak legyünk a lélekre. Mivel fizikai testünk felépítésünk integráns része, ezért aztán a spirituális élmények is ezen keresztül érnek minket.

Természetesen azt, hogy Isten kémikus, nem szó szerint kell érteni. Amit Hagerty ír, azzal van kapcsolatban, hogy Isten emberi természetünkön keresztül tartja velünk a kapcsolatot, emberi természetünknek pedig olyan fontos és nélkülözhetetlen fizikai alkotóelemei is vannak, amelyek megkerülhetetlenek. Ha Isten azt választaná, hogy úgy kommunikálna velünk, hogy megkerüli fizikai valónkat, és így nem használná föl az agy kémiai folyamatait, akkor talán azt is állíthatnánk, hogy tulajdonképpen a Megtestesülésre sem lett volna szükség.

Vajon lehetséges, hogy egyes érzékelések a kémiai folyamatok eredményei, más, hasonló, mégis különböző érzékelések pedig a lélek tevékenységének tudhatóak be, de mindkét fajta érzékelés ugyanúgy jelenik meg az agyban? Például valakinek olyan lelki élménye van, amit természetes folyamatokkal is meg lehet magyarázni, máskor viszont az ugyanilyen tapasztalatok oly spirituális alapokon nyugosznak, amelyeket nem lehet természettudományosan megindokolni?

Régen a misztikus, spirituális írók alábecsülték a fizikai test fontosságát, mivel úgy gondolták: csak akadályozza az Isten felé vezető utat; a Megtestesülést pedig úgy magyarázták, hogy Isten leereszkedett az emberhez azzal, hogy testet öltött. Ezt azonban nem támasztanák alá a fent írtak, melyek szerint inkább azt mondhatjuk: a Megtestesülés éppenhogy Isten nagyrabecsülését mutatja fizikai valónk iránt (amit egyébként Ő teremtett, így az jó kell, hogy legyen). Ugyanakkor a másik oldalon a tudományok tévedtek abban, hogy babonásnak minősítettek minden tapasztalatot, amit nem lehet empirikusan vizsgálni, megmérni.

Az idegtudomány és a spiritualitás azonban inkább ki kellene, hogy egészítse egymást. Minél jobban belelátunk, hogyan is működik az agyunk, annál jobban meg fogjuk becsülni, hogy emberi mivoltunkban mennyire összefügg, összekapcsolódik a testünk és a lelkünk. Nagy előrelépés volna emberi természetünk megértésében, ha ezek a tudományok harmóniában működnének együtt ahelyett, hogy egymással szemben védelmezik pozícióikat.

Brendan Kennedy – Catholic Herald/Magyar Kurír

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük