Izraelben keddtől csökken a családi segély összege
Az izraeli kormány gazdasági megszorító intézkedéseinek keretében Izraelben keddtől csökken a gyermekek után járó családi segély összege – írta az izraeli Haaretz című napilap.
Az izraeli kormány gazdasági megszorító intézkedéseinek keretében Izraelben keddtől csökken a gyermekek után járó családi segély összege – írta az izraeli Haaretz című napilap.
A zsidó államban minden hónapban huszadikán utalják át a családi segélyt. Ezentúl a 2003 után született első öt gyermek után egységes összeget, havi 140 sékelt (nagyjából 8000 forint) ad az államkassza, amely eddig különböző összegeket utalt a születés sorrendjében: az első gyermek után 176 sékelt, a második, a harmadik és a negyedik után pedig 263 sékelt (körülbelül 15 000 forint).
Az izraeli Nemzeti Társadalombiztosítás elítélte a megszorító intézkedést, amelynek következtében közleményük szerint mintegy 40 ezer újabb gyermek él majd a szegénységi küszöb alatt.
Jair Lapid pénzügyminiszter facebook-oldalán azt írta, hogy pártja, a centrista Jes Atíd egyik központi választási ígéretének végrehajtásáról van szó, amely „történelmi lépés a segélyek kultúrájától a munka kultúrája felé".
Seli Jahimovics, az ellenzéki szociáldemokrata Munkapárt vezetője szintén a facebookon azt válaszolta Lapidnak, hogy régóta nem látott ennyire gonosz és a valóságtól elrugaszkodott bejegyzést.
Jahimovics hibásnak nevezte Lapid politikáját és hangsúlyozta, hogy a szegény családok 65 százaléka dolgozik.
„Az átlagos, normális család is évente több ezer sékelt veszít a megszorítás nyomán" – írta.
http://www.haaretz.co.il/ jiddisül
http://www.haaretz.com/ angolul
Shiri Zsuzsa
hsz \ kti \ bpt
MTI 2013. augusztus 20., kedd 10:14
![]() |