Az idén 160 éves Fővárosi Állat- és Növénykert egész évben meglepetésekkel várja a nagyérdeműt. Az évforduló legnagyobb szenzációjára nem kell az intézmény augusztus 9-ei születésnapjáig várni: a Biodóm belső terének központi részét, az úgynevezett városi oázist már július elejétől láthatja a közönség. Az új bemutatóhelyen (szub)trópusi növények, illetve érdekes/ritka állatok lesznek majd láthatók, sőt, a Budapest Zoo életnagyságú dínókkal is készül a megnyitásra.
Június 3-án délelőtt, kereken 4 héttel a Biodóm eddig zárt részének megnyitása előtt az Állatkert helyszíni sajtóbejárást szervezett. Az újságírókat dr. Sós Endre, az Állatkert főigazgatója vezette végig munkatársaival a létesítmény azon részében, amelyet júliustól bárki megcsodálhat a főváros, egyben hazánk leglátogatottabb kulturális intézményének (évente több mint 1 millióan térnek be) új, állandó látványosságaként. Jó hír, hogy nem kell külön belépőjegyet vásárolni a helyszín megtekintéséhez, sőt, a mindössze évi 3 látogatásnál megtérülő éves bérletekkel is extra költség nélkül be lehet menni.

A városi oázis, amelyet az 1,7 hektáros Biodóm központi csarnokában, kb. egy hektárnyi területen alakítanak ki, egy nettó 350 milliós költségvetésű fejlesztés keretében valósul meg: 300 millió forint az Állatkert tavalyi, saját működési bevételéből származik, 50 millió forintot pedig az intézmény fenntartója, a Fővárosi Önkormányzat biztosított e célra.
A helyszín alaphangulatát a buja trópusi-szubtrópusi növényzet adja. Mintegy 13 ezer növényegyed lesz majd a csarnokban, amelyek közül 101 db 5 méternél magasabb, tehát fatermetű. Az állatvilágot számos érdekes faj fogja képviselni: a medencében jelenleg is úszkáló aranyhalakon túl láthatók lesznek többek között a cerkófmajmok rokonsági körébe tartozó, Dél-Ázsiában honos hulmánok, kritikusan veszélyeztetett bali seregélyek, az őshazájukban ritkulóban lévő díszes pávafácánok, plüssállatra/aprócska pandára emlékeztető luzoni kéregpatkányok, valamint a harmadik legnagyobb szárazföldi, sarkantyús teknősök is. Idővel lehet majd számítani újabb és újabb lakókra is: nem véletlenül láthatók egyebek mellett maláj/ázsiai (fekete-fehér) tapírok képei is az épületben.

Az állatkerti szakemberek hónapok óta dolgoznak a városi oázis kialakításán: a növényeknek már létrehozott 150 ültetűvályúba 276 m³ üveghab drénréteget, továbbá 1740 m³ speciális termőközeget hordtak be (ez 70 db, nyerges vontatóval vontatott félpótkocsi szállítási kapacitásának felel meg). Az összes ültetőfelület mérete 2950 m², bár még nem lett beültetve az összes növényegyed. A megnyitásra emellett kb. 400 m² növényzettel fedett zöldfal, 528 m² műgyanta alapú, 664 m² cementbeton alapú műszikla dekoráció és 1584 m² dekorációs festés készül. A dekoratőrök sok helyen már az utolsó simításokon dolgoznak, míg az elkövetkező hetekben a hátralévő kivitelezési munkák befejezése mellett az állatok beköltöztetése is sok munkát ad majd a szakembereknek.
A médiumoknak tartott bejárás során dr. Sós Endre főigazgató elmondta, hogy bár jelenleg a júliusi megnyitón van a fókusz, már gondolkodnak a jövőbeli lehetőségeken is: a következő lépés az elefántok és az oroszlánfókák átköltöztetése lehetne a Biodómban számukra kialakított új/korszerű bemutatóhelyekre, hiszen ezek műszaki készültsége olyan, hogy egy, a mostanihoz hasonló költségvetésű projekt keretében azokat is használatba lehetne venni. Emellett abban is bízik, hogy a közeljövőben a Biodóm megvalósításának külső feltételei is javulhatnak.
A cikk szerzője: Kürti Krisztián kommunikációs szakember, újságíró, műsorvezető, coach, tréner, spirituális tanácsadó, „poliKRISZtor”
