2024.december.22. vasárnap.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Kakukkos óra

3 perc olvasás

a_vilag_masodik.jpgA világ második legnagyobb kakukkos órája.

  Hosszas kutató munkával sem sikerült pontosan kiderítenem, ki és miért készített először kakukkos órát? Az biztos, hogy a Fekete-erdő környékéről származik. Nem véletlen, hogy a Schwarzwaldklinik c. híres tévésorozat főszereplője, Brinkmann professzor szobájának falát egy gyönyörű kakukkos óra díszíti.

   A legvalószínűbb változat, hogy az ilyen órát először Schönwaldban  (a Fekete-erdő egyik kistelepülése), Franz Anton Ketterer órásmesternek készítette a XVIII. század első harmadában. A mester azt szerette volna, ha a kakaskukorékolást sikerül az órájának produkálnia, de ahhoz olyan sok hangot kellett megszólaltatni, hogy végül a kakasnál egyszerűbb, két síppal is eljátszható kakukk hangja mellett döntött. A cél az volt, hogy az idő múlására hangosan emlékeztessen az óra. Éjjel is tudni lehessen az időt anélkül, hogy lámpát kelljen gyújtani, amely akkoriban nem volt egyszerű.

   A kakukk még nem a most jól ismert díszes házikóban lakott, hanem többnyire egy festett lap mögött. A házat a XIX. századi vasútépítés hozta el, ekkor mintázzák meg a Fekete-erdő kis állomásairól, bakterházairól a ma is jól ismert órát. Innen pedig már senki sem vitathatja, hogy ez a kakukkos óra bizony a Fekete-erdőhöz kötődik.

   A Fekete-erdő történetét reprezentáló Schwarzwaldmuseum Tribergben okmányokkal és korabeli metszetettel mutatja be, hogy a XVIII. században az itt élő lakósok, gazdálkodók téli elfoglaltsága volt a fafaragás és az órák készítése. Az egyik rajz az óraárus jellegzetes figuráját ábrázolja, amint a hátán óralapokkal és szerkezetekkel vándorol, kínálva a kakukkos órákat megvételre. Az órakereskedők eljutottak sokszor egészen nagy távolságokra is, sok tapasztalatot szereztek, láttak ezt-azt, amelyet később, visszatérve a Fekete-erdőbe elmeséltek a helyi órakészítőknek. Így tökéletesedett állandóan a szakma, a technika.

   Egy 1854-ben keltezett hivatalos okirat szerint abban az évben a Fekete-erdőből 600.000 órát, köztük sok kakukkosat exportáltak a világ sok országába. Óramanufaktúrák és órakészítő iskolák jöttek létre, és manapság is az egyik legnagyobb iparágnak számít a sötét erdő mélyén.

   Josef Dold órásmesternek a múlt század hetvenes éveiben az az ötlete támadt a Triberghez közeli Schonach-ban, hogy egy kis feketeerdei házból elkészíti a világ legnagyobb kakukkos óráját. Három évig dolgozott az óraszerkezeten, amely 3,5 méter magasra és 3 méter szélesre sikeredett. A kakukk pedig 80 centiméteres. 1984-ben be is került a Guiness Rekordok könyvébe.

   De vannak, akiknek semmi sem elég. Később Schonach-ban egy másik család is úgy gondolta, nekik is egy óriás kakukkos órával kell saját óraüzletükre felhívni a figyelmet. Ewald und Ralf Eble órásmestereknek sikerült egy 150 kg-os kakukkot berakni egy 4,5 x 4,5  méteres szerkezet elé. Ezzel övék lett a világ legnagyobb kakukkos órája. Gratulálok!

 Láng Róbert

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Alapította : Pósvári Sándor - 1973. Powered by WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. 2025©