Kefepofa

Tizenhét éves lány vagyok, magas, karcsú, csinosnak mondott. És boldogtalan, depressziós, pánikbeteg. Elmondom, mi történt velem nyáron. Talán lesz valami tanulsága.

Tizenhét éves lány vagyok, magas, karcsú, csinosnak mondott. És boldogtalan, depressziós, pánikbeteg. Elmondom, mi történt velem nyáron. Talán lesz valami tanulsága.

   Barátnőmmel együtt bérelünk egy kis lakást, szemben gyönyörű játszótér, fákkal, bokrokkal, virágokkal. Ott szoktam üldögélni, könyvet olvasni az egyik padon. És ami a legfontosabb, évek óta halálosan szerelmes vagyok Kefepofába, a Circus Maximus együttes frontemberébe, szólóénekesébe, klarinétosába. De mindig csak koncertezni láttam távolról, mert a hátsó sorokban volt a zsebpénzemhez illő belépőjegy. Így csak magamban álmodoztam, vágyakoztam utána.

   Kedvenc helyemen, olvastam, egyszer csak leült a pad másik végébe valaki. Ránéztem és meghűlt a vér az ereimben. Kefepofa volt. Elegáns, magabiztos, ápolt, sugárzott belőle az erotika. Elpirultam, remegtem, légszomjam volt, néhány perc után kicsit  megnyugodva megszólítottam.

–  Kefepofa?

–  Mi van?

–  Ugye te vagy Kefepofa a Circus Maximusból?

–  És ha nem?

–Értem én, meg akarod őrizni az inkognitódat. Már unod a rajongók hadát.

–  És ha igen?

–  Nézd, én nem kertelek, bevallom, évek óta szerelmes vagyok beléd. Mindent megtennék érted. Hiszed?

–  Hát……….

–  Bebizonyítom. Itt lakom szemben a barátnőmmel, de ő most nincs otthon. dolgozik. Gyere fel hozzám, főzök egy finom kávét.

   Nem szeretném részletezni a történetet. Kávéztunk. Aztán következtek életem legboldogabb órái. Még most is remegek, ha rá gondolok. De minden elmúlik egyszer, Kefepofa gyorsan öltözött, egy futó csók és elsietett. Néhány nap múlva szerelmes levelet írtam neki, az együttes címére. Aztán még hármat. Válasz nem jött. De ősszel, láss csodát, megláttam a plakátokon: a városunkban fog koncertezi a Circus Maximus. Kiderítettem hol tanyáznak, bementem a próbaterembe. Barátságtalan biztonsági őr fogadott.

–  Uram, Kefepofához jöttem.

–  Nem fogad senkit.

–  Mondja meg, hogy a lány a játszótérről keresi.

–  Nagyon dühös lesz, rossz kedve van.

–  Kérem………..

–  Rendben, de magára vessen.

   Izgatottan vártam, megjelent egy borostás arcú, kövérkés, középkorú férni, elég szakadt öltözékben, enyhe testszag lengte körül.

–  Na, mi van, kislány? Nem adok autogramot.

–  Magától nem is kell. Kefepofát kerestem.

–  Én vagyok!

–  Az nem létezik!

–  Na húzz el gyorsan, és máskor ne hazudozz a biztonsági őrnek.

   Értik már, miért vagyok azóta boldogtalan, depressziós és pánikbeteg.? Mit tennének az én helyemben?

Láng Róbert