Kiállítás és színdarab Gyulán
2013. november 14-én a Gyulai Várszínház Kamaratermében 20 neves kortárs képzőművész, Szent Istvánhoz kapcsolódó alkotásainak kiállítása nyílik. Utána a Manna Produkció előadásában Jordi Galcerán színdarabja A Grönholm módszer kerül bemutatásra.
2013. november 14-én a Gyulai Várszínház Kamaratermében 20 neves kortárs képzőművész, Szent Istvánhoz kapcsolódó alkotásainak kiállítása nyílik. Utána a Manna Produkció előadásában Jordi Galcerán színdarabja A Grönholm módszer kerül bemutatásra.
„Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga" címmel 18:30 órakor a Forrás Galéria képzőművészeti kiállítását nyitják meg.
Idén Székesfehérváron Szent István államalapító királyunk halálának 975. évfordulója és az 1938-as székesfehérvári országgyűlés 75. évfordulója alkalmából Szent István Emlékév vette kezdetét, mely számos kulturális programot kínált és kínál egész évben.
A rendezvénysorozat hivatott felhívni a figyelmet Székesfehérvár történelmi szerepére, rangjára és nemzeti értékeinkre.
Húsz meghatározó kortárs képzőművész, közöttük grafikusművészek, textilművészek és festőművészek lettek felkérve, hogy a Szent István tematikára készítsék el alkotásaikat. A kiállítás címe, a „…..magyarok tündöklő csillaga" a katolikus magyarság régi néphimnuszára, az 'Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga' kezdetű énekre utal. Főként a XVIII. században énekelték, de a mai napig ismeretes. 1938-ban Kodály Zoltán dolgozta fel Ének Szent István királyhoz címmel.
Az alkotások vizuális emléket állítva, gazdagon merítenek Szent István személyéhez kötődő szimbólumokból, tárgyi emlékekből. A legismertebb emlék, a magyar szent korona több helyen is feltűnik, mely önmagában képviseli a magyar államiságot, hiszen a történelmi hagyomány szerint 1038. augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján, István király a Szent Korona képében ajánlotta fel Magyarországot Szűz Máriának. Székesfehérvár (Alba Regia) egykori koronázó város, királyi székhely több műnek is témájául adódott. Papageorgiu Andrea fiatal festőművész látványos, feszes kompozícióján a város templomtornyai magasodnak. König Róbert Munkácsy Mihály-díjas grafikusművész Ex luto Alba Regia című rézkarca a sárból kiemelkedő egykori Székesfehérvár városát ábrázolja. A sokalakos, zsúfolásig megtelt kompozíció méltó tisztelgés szülővárosa előtt. Többen magát Szent Istvánt jelenítették meg, mint Gyulai Líviusz Kossuth-díjas grafikusművész, kinek linómetszetén a trónoló királyt látjuk két térdeplő angyallal az oldalán. Nemes István festőművész munkáján is a király portréja tűnik fel imádkozó angyallal a háttérben. A magyar kortárs képzőművészet jeles képviselőit felvonultató kiállítás méltó emléket állít az évfordulónak.
A kiállítás a Székesfehérvár Vörösmarty Színház után most Gyulán látható.
A kiállító művészek és műveik:
Filep Sándor: Szent István Emlékév 2013
Gyalai Béla: Szent István, az Állam – (Álom) – alapító 2013
Gyulai Líviusz: Szent István 2013
Hager Ritta: Magyar nosztalgia 2005
Hauser Beáta: Rejtőzködő 2010
Jankovics Marcell: Sebestyén Gyula: Gesta Hungarorum – Korona vagy kard? 2011
Kárpáti Tamás: Hajnal 2009
König Róbert: Ex luto Alba Regia EA V./VII. 2003
Kubinyi Anna: Palást-idézet 2013
Mara Kinga: A koronázási palást 2013
Nemes István: István királyunkat és Magyarországot Szűz Mária oltalmába veszi 2013
Orosz István: Koronás plakát 2013
Papageorgiu Andrea: Múltunk velünk él 2013
Rádóczy Gyarmathy Gábor: Táltos király 2013
Rényi Krisztina: Oroszlán (Magyar Szent Korona) 1996
Sárkány Győző: Király (2 darabból álló alkotás) 2012
Somogyi Győző: Matyó Madonna 2009
Stefanovits Péter: Azonosítási gyakorlat 2013
Sulyok Gabriella: „Emlékfa" – Szent Istvánnak 2011
Szemadám György: Uralkodó I. 2013
19 órai kezdettel következik a Manna Produkció előadása
Jordi Galcerán: A Grönholm módszer
„Izgalmas karriertörténet egy multinál napjainkból"
Egy izgalmas színházi előadást nézhetnek meg a Kamarateremben. Jordi Galcerán: A Grönholm módszer című színdarabja egy igazi mai témát dolgoz fel. Három férfi és egy nő felvételi beszélgetésre érkezik egy multinacionális vállalathoz, ahol kereskedelmi igazgatót keresnek. A jelentkezőknek szokatlan feladatokat kell megoldaniuk, amelyek egyre bizarrabb helyzeteket teremtenek. Vajon meddig képes elmenni az ember a létért folytatott harcában? Vannak tabuk, morális határok? Ezt a témát járja körül az izgalmas előadás a kortárs spanyol író darabjában.
Szereplők: Fenyő Iván, Botos Éva, Vass György, Ficzere Béla.
Rendező: Baksa Imre
Gyulai Várszínház Kamaraterem
Gyula, Kossuth u. 13
http://www.gyulaivarszinhaz.hu
Lantai József