2024.október.04. péntek.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Kínai A-osztályú részvények a magyar befektetők számára is — Versenyképes megbízási díjak mellett vehetik ki részüket a kínai növekedésből a magyar befektetők

3 perc olvasás

index_62.pngA Saxo Bank 2018. június 19.-én bejelentette, hogy felvette globális eszközkínálatába a kínai A-osztályú részvényeket.

 

A Saxo Bank ügyfelei számára ezzel lehetőség nyílik, hogy a sanghaji és sencseni tőzsdén jegyzett A-osztályú részvényekkel is kereskedhessenek. A hozzáférés keretét a Hong Kong Stock Connect program adja meg, amely a hong kongi, a sanghaji és a sencseni tőzsdéket köti össze, és amely lehetővé teszi, hogy kínai és Kínán kívüli befektetők egymás piacain kereskedhessenek. A most megnyíló lehetőség a Saxo Bank valamennyi piacára érvényes, az Egyesült Királyság és Japán kivételével, amelyekre később kerül kiterjesztésre.

 

A Saxo Bank időzítése azért is figyelemre méltó, mert a kínai A-osztályú részvények nemrég kerültek be az MSCI Emerging Market indexbe (ez a befektetési alapok által is az egyik legfontosabbnak tartott feltörekvő piaci index), és a helyi szabályozók szintén a közelmúltban növelték négyszeresére a Stock Connect program keretében történő kereskedelem napi kvótáját.

 

Kim Fournais, a Saxo Bank vezérigazgatója és alapítója így kommentálta a Saxo Bank lépését: „Azzal, hogy a kínai A-osztályú részvényeket felvettük a kínálatunkba, igen fontos befektetési lehetőségek nyíltak meg az ügyfeleink számára, és ez a bővítés egyben mérföldkövet is jelent azon az úton, amely oda vezet, hogy a Saxo Bank legyen a kínai befektetési piac egyik fő belépési pontja. Kína a századunk legnagyobb növekedési sztorija, és a befektetők körében nagy az igény arra, hogy részt vegyenek ebben a növekedésben a tőkepiacon keresztül. A befektetők eddig alul súlyozták a portfólióikban a kínai részvényeket, de már most érzékelhető a kínai részvények iránti érdeklődés növekedése, különösen az MSCI EM index bővítése óta.”

 

A Saxo Bank egyik deklarált célja, hogy kifejezetten versenyképes megbízási díjakat alkalmazzon, és ez alól a kínai A-osztályú részvények sem jelentenek kivételt. Az új részvények tovább erősítik a Saxo stratégiáját, hogy egy egyedülállóan széles körű elérést biztosítson a globális tőkepiacokhoz az ügyfelei számára. Jelenleg a Saxo több mint száz intézménnyel áll kapcsolatban, amelyek biztosítják a termékkínálatot és a likviditást, így a Saxo több mint 35 000 pénzügyi eszközt kínál az ETF-ektől a részvényeken, kötvényeken, CFD-ken, határidős termékeken és devizapárokon keresztül az opciókig.

 

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.