Kirúgták a Madách Gimnázium igazgatóját, mert nem szorította ki az okostelefonokat az iskolából.

Az Oktatás és a Hulladékgazdálkodás Különös Párhuzama

Üdvözlünk 2024 Magyarországán, ahol az oktatási rendszer és a hulladékgazdálkodás összefonódása szinte már művészeti ágként működik! Amikor azt hittük, hogy a legnagyobb katasztrófa, amit el tudunk képzelni, a MOHU újrahasznosítási botránya lesz, a  Belügyminisztérium rátett egy lapáttal: kirúgta a Madách Gimnázium igazgatóját, mert nem szorította ki az okostelefonokat az iskolából. Mi jöhet még?

Digitális oktatás, betiltott eszközökkel?

Képzeljük el: új szabályokat vezetnek be a digitális eszközökről, de az igazgató nem hajlandó azonnal megszabadulni a diákok telefonjaitól. Hát micsoda bűn! A Belügyminisztérium nem tétovázott, a rendőrséget küldte a problémára. Mert mi más mutathatná meg jobban a jövő nemzedékének, hogyan kell alkalmazkodni a modern világhoz, mint egy rendőrségi kihallgatás? Biztos Petőfi Sándor is így képzelte el, amikor 1848 márciusában a szabadságért és a függetlenségért küzdött – bár neki nem a mobilhasználat szabályozása volt az aggodalma.

A történelem megmutatta: az eszméknek mindig árja van

De mi történik, amikor a mai fiatalok, a modern kor Petőfijei és Vasvári Páljai, próbálnak túlélni egy olyan rendszerben, ahol a sarkon mindenhol egy hataloméhes hivatalnok vagy rendőr vár rájuk? A történelem már bebizonyította, hogy az eszmék és a szabadságvágy elfojthatatlan. A forradalmak, a társadalmi változások mind azt mutatják, hogy ezek az eszmék előbb-utóbb áttörnek a korlátokon, és újra meg újra felszínre törnek.

Ha hinni lehet a „Magyar Nép erejének”, ahogy azt a régi szép időkben hangoztatták, biztosak lehetünk benne, hogy ennek még lesznek súlyos társadalmi következményei. Mert amikor egy oktatási rendszer jobban aggódik a mobiltelefonok miatt, mint a diákok jövője miatt, ott valami nagy baj van.

Eszmék 1848-ban, szabályozások 2024-ben

A minisztérium szerint semmi gond: csak tanulják meg a diákok, hogy minden kihágásnak következményei vannak. Mert mi lenne jobb módja a nevelésnek, mint egy kis büntetés? Persze, miért is hagynánk, hogy a diákok saját eszközeiket okosan használják, és tanuljanak belőle? Az 1848-as forradalmi eszmék, miszerint a fiataloknak joguk van gondolkodni, cselekedni és tanulni, úgy tűnik, már régen feledésbe merültek.

A MOHU beégése után jöhet az újabb ötlet?

De talán itt az idő egy új nemzeti stratégia kidolgozására. A MOHU és a  Belügyminisztérium talán összeállhatna egy kis agyalásra: hogyan lehetne minden szabályszegést szemétként kezelni, és már az iskolapadban bűnözőként tekinteni a diákokra? Milyen nagyszerű világ lenne az, ahol végre megszabadulunk mindenféle kreatív gondolkodástól, szabad véleménynyilvánítástól és természetesen a mobiltelefonoktól is! Mert mi másra van szüksége az országnak, mint egy jövőre, amely tele van… szeméttel és elfojtott szabadságvággyal?

Igen, az ország jövője így garantáltan „virágzó” lesz – de nem a kreatív gondolkodástól, hanem a sötétségtől és a kaotikus szabályozásoktól, amelyek mindent és mindenkit szoros kontroll alatt tartanak.

A kérdés már csak az: meddig tart még ez a bohózat, és ki nevet a végén?