1956Az 1956-os magyar forradalom ötvenéves évfordulója után is kötelességünk emlékezni és emlékeztetni azokra, akik áldozatul estek. Közülük sok ismert személyiségre szobor, emléktábla és irodalmi művek emlékeztetnek. A kevéssé ismerteket egyes helységekben-gyülekezetekben előadásokban, esetleg emléktábla avatásával tiszteltek meg. Voltak és vannak még olyanok, akik jeltelen sírban pihennek, vagy úgy eltűntek, hogy nem tudjuk, mi történt velük, és hol vannak eltemetve.

 

1956Az 1956-os magyar forradalom ötvenéves évfordulója után is kötelességünk emlékezni és emlékeztetni azokra, akik áldozatul estek. Közülük sok ismert személyiségre szobor, emléktábla és irodalmi művek emlékeztetnek. A kevéssé ismerteket egyes helységekben-gyülekezetekben előadásokban, esetleg emléktábla avatásával tiszteltek meg. Voltak és vannak még olyanok, akik jeltelen sírban pihennek, vagy úgy eltűntek, hogy nem tudjuk, mi történt velük, és hol vannak eltemetve.

 

 Ilyen Pap Béla volt karcagi lelkipásztor, és bizonyosan vannak még mások is.

Mi most egy olyan fiatal lelkészre kívánunk emlékezni, akit eddig elfelejtettek, vagy csak kevesen értesülhettek arról, hogy a forradalomnak ő is áldozatai közé tartozik. Próbatételben volt része már előbb is. Nem tanulhatott Budapesten, majd Sárospatakon tanulva átszenvedte az ottani Teológia megszüntetésével kapcsolatos eseményeket. Debrecenbe került, és a kivonulásban (Exodus) való részvétele miatt féléve elvesztésére „ítélték". Majd 1956-ban a Kossuth téri sortűz áldozatul kívánta fiatal életét. „Védett sírban" pihen a Farkasréti temetőben, neve olvasható a temetőben nyugvók névsorában. Ennél azonban többet kell és lehet róla tudnunk, mert mindaz, ami vele még életében, majd halála után történt, jellemző arra a korra! Hogy ki volt ő, idézzük fel életútját és a vele történteket.

Kecskeméti évei

Szegeden született 1929. december 2-án, de édesapja, aki Makón volt orvos, nem sokkal ezután Kecskeméten folytathatta orvosi hivatását. Ebben szerepe volt annak, hogy felesége kecskeméti, éspedig régi kecskeméti családból származott. Batka Ferenc elemi iskolai tanulmányait a református tanítóképző gyakorló iskolájában végezte. Tanítónője az a Magyar Ilona volt, aki a pedagógusok közül az elsők között kapott Kossuth-díjat. Emléktábla őrzi emlékét a volt református tanítóképző dalán. Magyar Ilonára Batka Ferenc mindig nagy szeretettel emlékezett családi-baráti körben. Már egészen fiatalon belépett a cserkészcsapatba, és mint kiscserkész, készült a református kollégium gimnáziumában működő csapat tagjai sorában folytatni cserkész életét. A csapatot Klein Gyula magyar-német szakos tanár vezette. Cserkész életének a szokásos nyári táborokon túl a legnagyobb élménye az 1947-ben megrendezett franciaországi ún. béke világtalálkozón való részvétel volt (jamboree). Igen gondos válogatásban előbb 500 cserkészt jelöltek kiutazásra, de végül a kormány csak 200 utazását engedélyezte. Mindez az újjáalakult Cserkészfiúk Szövetsége keretében ment végbe. A szövetség elnöke Karácsony Sándor volt, így érthető, hogy a kiutazók egyik vezetője Jánosi Sándor, Karácsony Sándor egyik legjobb tanítványa volt. Jánosi Sándor megírta a magyar regőscserkészet történetét, abban foglalkozik a magyar csapat franciaországi szereplésével is. Tábortüzeiknél – A. Tóth Sándor pápai tanár-cserkészparancsnok – három nyelven adott tájékoztatást a magyar regős cserkészek magyar népi kultúrát bemutató műsoráról. Hangsúlyt kapott Bartók-Kodály népdalgyűjtése, és az ezekhez kapcsolódó népi kultúra. Énekeltek szlovák dalokat is, hangsúlyozva, hogy azokat Bartók gyűjtötte. Párizs egyik színházában Illyés Gyula jelenlétében óriási sikerrel mutatták be műsorukat, köztük az ún. botos táncot. A francia sajtó és rádió terjedelmes írásokban, illetve híradásokban számolt be az ilyen alkalmakról. Batka Ferenc is sokat emlegette itthon családi és baráti körben a franciaországi élményeit, külön is kiemelve a botos tánc nagy sikerét.1

A cserkészvilágtalálkozón való részvétellel részletesen foglalkozik Gergely Ferenc is A magyar cserkészet története c. művében. Rámutatott arra, hogy a II. világháború után a magyar fiatalok ekkor adhattak hírt nemcsak magukról, de hazánkról is.

Lelki hatás dönti el pályaválasztását

A II. világháború után hazánkban igen komoly lelki ébredés járta át a gyülekezeteket, és természetesen ebből Kecskemét sem maradt ki. A sok próbán átment lakosság nagy tömegben hallgatta az evangelizációk megtérésre hívó szózatát. Sokan élő hitre jutottak a fiatalok közül is. Az ilyen fiatalokat a gyülekezet egyik lelkipásztora, a gimnázium igazgatói tanács elnöke, Tóth Endre maga köré gyűjtötte. Komoly döntések születtek a jövendő hivatást illetően is. Batka Ferenc a lelkészi hivatás, az Evangélium szolgálata mellett döntött. Erről tesz bizonyságot, amikor Tóth Endre váratlanul elhunyt, és özvegyéhez írott levelében megvallja hitét és tiszteletét, szeretetét lelki atyja iránt.2

Teológiai hallgató Budapesten az 1948/49-es tanévben

A Budapesti Református Theológiai Akadémiára 1948-ban 40 fiatal jelentkezett. Ez a szám is utalhat arra, hogy nemcsak Kecskeméten, de egyházunkban sok gyülekezetben a lelki ébredés a fiatalokat mélyen érintette, és a lelkészi szolgálat felé irányította. Batka Ferenc lelki otthonra a pasaréti gyülekezetben talált, ahol a kecskeméti származású Joó Sándor volt a lelkipásztor. Pasaréten értesült Tóth Endre haláláról is. Az első év végén a hallgatóknak minősítő vizsgát kellett tenniük. Batka Ferenc diftériában megbetegedett, és csak szeptemberben jelentkezhetett a minősítő vizsgára. Erre az időre azonban betelt a Tanári Kar által megszabott 18-as létszám, és ő hiába kérte felvételét, még a kecskeméti presbitérium kérésével is alátámasztva, nem volt hely a számára. Hogy világosan értsük a helyzetet, idézzük a Teológiai Évkönyv vonatkozó szakaszát: „Meg kell emlékeznem arról is, hogy helyesnek bizonyult Karunknak az elmúlt nyáron elfoglalt azon álláspontja, mely szerint a jelentkezőket általában felveszi az első évre, s a szelekciót nem a felvételnél, hanem az év folyamán és a minősítő vizsgánál ejti meg. Bár negyven körüli létszámmal indultunk az első éven, az évvégi minősítő vizsgára már csak 18-an álltak, s ez a szám előreláthatólag nem fog túl sokkal emelkedni az őszi minősítő vizsga után sem.3

Batka Ferenc hiába kérvényezte felvételét, kénytelen volt elfogadni Pap László közvetlen hangú levélben azon tanácsát, hogy jelentkezzék Sárospatakra. Levelében jelzi, hogy az ottani professzoroknak felvételét ajánlotta.4

Két év a Sárospataki Teológián: 1949/50 és 1950/51

Sárospatak az 1930-as évektől a lelki-szellemi és magyar népi iránynak volt kiemelkedő képviselője. A lelki ébredés Sárospatakot és vonzáskörzetét is hatalmába kerítette, így komoly lelki élet volt a fiatalok körében is, mind a Teológián, mind a gimnáziumban. A fiatal tehetséges tanárok magas színvonalon oktattak-neveltek, nemcsak azzal, amit tanítottak, hanem azzal is, amit az órákon kívül képviseltek. Regős cserkészet, tehetségkutatás és népfőiskola jelezték a nép, a faslu felé fordulásukat. Falukiszállások, adatok gyűjtése és az adattár létrehozása, faluszeminárium kiépítése jelzik az egyes állomásokat. Az írók, főleg a népi írók, de művészek is sokan látogatták Sárospatakot, így találkozhattak a fiatalokkal. A légkör barátságos, közvetlen volt általánosan.

Batka Ferenc gyorsan beilleszkedett a pataki közvetlen lelki-szellemi légkörbe, és otthon érezte magát. Mint önéletrajzában vallja, a tanulás is sokkal jobban ment, mint Budapesten. Elsősorban az Újszövetség tanszék professzora, Mátyás Ernő ragadta meg, és intenzíven foglalkozott a görög nyelvvel. Mikor Mátyás Ernő 1950-ben elhunyt, az ifjúság nevében ő mondott búcsúbeszédet, majd egy pályamunkában feldolgozta Mátyás Ernő életét és teológiai munkásságát. Részt vállalt a falukiszállásokban is, és ő is gyűjtött anyagot a faluszemináriumnak. Úgy látszott, hogy megtalálta helyét a sárospataki körzetben, és majd itt fejezi be tanulmányait. Elérkezett azonban 1951 nyara, és minden megváltozott.

1951 nyara két teológia megszűnésével

Az 1951. év nyarán levél érkezett a Tiszáninneni Egyházkerület és a Sárospataki Teológia vezetőségéhez az Egyetemes Konvent elnökségétől, azzal a döntéssel, hogy az egyházkerületnek és a teológiának be kell olvadnia a Tiszántúli Egyházkerületbe, ill. a Debreceni Teológiába. Indok az erők egyesítése szellemi és anyagi vonatkozásban. Dunántúlon és Pápán hasonló dolgok történtek. Mind az egyházkerület, mint a teológia tiltakoztak e döntés ellen. A hosszas tárgyalások nem vezettek eredményre, pontosabban nem vezethettek jó megoldásra, mert nemcsak a Konventtel, hanem az állammal is szembe találták magukat.

A teológusok az új tanév kezdetén beiratkoztak a debreceni teológián, de figyelmük állandóan Sárospatakra irányult. Amikor az egyházkerület ismételten ellent mondott, és tudták, hogy minden tanáruk még Sárospatakon van, elhatározták – néhányuk kivételével -, hogy visszamennek ősi iskolájukba. 1951. október 21-én óvatosan kivonultak a debreceni kollégiumból, és 22-én együtt voltak a pataki környezetben. Tanáraik fogadták őket, és Koncz Sándor folytatta három napon át a Filippi levél magyarázatát. Küldöttség ment a püspökhöz, dr. Enyedy Andorhoz, és kérték, adja ki az utasítást a pataki tanároknak a tanítás megkezdésére. Enyedy Andor kijelentette, nem teheti meg, mert az állammal állnak szemben. Küldöttség ment Budapestre és Pápára is, de meghallgatásra nem találtak.

Három nappal később újra Debrecenben kellett lenniük. Úgy látszott, csendben folytathatják tanulmányaikat, nem lesz következménye pataki Exodusuknak. A professzorok úgy folytatták előadásaikat, hogy reménykedhettek a békés folytatásban. November 8-án azonban az Egyházkerülettől leirat érkezett a Tanári Karhoz, a fegyelmi vizsgálat elindítására. A fegyelmi eljárás során négy teológust, elsősorban a vezetésben elöljárókat kizárták az összes teológiáról. A kizártak: Kotsits István, Kőrösí József, Janka Lajos és Kulcsár István. Többen félévük elvesztésére ítéltettek. Ezek közé tartozott Batka Ferenc is.

A négy kicsapott teológussal Péter János püspök 1951. december 31-én megbeszélést tartott. Az egyórás tárgyalás nem vezetett eredményre, sőt, Péter János közölte velük, hogy egyházi szolgálatot nem vállalhatnak, még egyházi pénzbeszedők, harangozók sem lehetnek. A teológus ifjúság, ideértve most már az eredeti debrecenieket is, kérvényt nyújtottak be a négy teológus további tanulmányának engedélyezéséhez. Hiába kérték, kedvező választ nem kaptak, helyesebben: nem kaphattak.

A négy eltávolított diák közül kettejük sorsáról olvashatjuk azt, hogy sok próbálkozás után képesítés nélküli pedagógusként helyezkedhettek el. Janka Lajos és Kulcsár István vallomása megrendítő olvasmány. Mindketten szépen megállták helyüket a pedagógusi pályán. Tanítói-tanári diplomát szereztek. Kulcsár Istvánt előbb a megyei, majd a járási oktatási osztályra rendelték, és sok fontos megbízatást kapott. Írásaival, tanulmányaival is szolgálta a jobb vidéki oktatás ügyét. Mindezeket bővebben, alaposabban is tanulmányozhatjuk két kiadványban: Kovács József, A sárospataki teológusok Exodusa 1951-ben, és Várady József, 50 éves találkozó és az Exodus. Mindkét írás 2004-ben jelent meg. Ez a két tanulmány hű képe annak a kornak, illetve kórnak.5

Debreceni két éve

Önéletrajzában ezeket olvashatjuk: „Az utóbbi években kitűnő rendű tanuló voltam, és külön teológiai munkákat is végeztem. Negyedéves koromban Rudolf Liechtenhan: Die urchristliche Mission című művét magyarra fordítottam. Az idén pedig a Bultmann-féle Enthmythologisierungról írtam Pákozdy professzor úrhoz pályamunkát. Az újszövetségi görög nyelvben otthon vagyok, mivel az Újszövetség nagyobb részéről saját preparátumot készítettem. Német és angol teológiai szöveget könnyen olvasok. Gyakorlati munkában Sárospatakon a tanyamisszióban vettem részt, debreceni tartózkodásom alatt pedig egy nyírségi faluban családlátogatást végeztem."6 Valóban Debrecenben is tiszta jeles minden vizsgája. Szintén jelesen vizsgázott mind az első, mind a második lelkészképesítő vizsgáján is. Ezzel igazolta, hogy ha Pesten maradhatott volna, minden bizonnyal hasonló eredményeket érhetett volna el. Kitűnő végzettsége ellenére is minden törekvése az volt, hogy újra Dunamelléken lehessen, és így szüleihez és testvéreihez is közel, mert szülei időközben Budapestre költöztek.

Újra Dunamelléken

1953. december 5-én kérvénnyel fordul a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökéhez, és kéri az egyházkerületbe való átvételét, szolgálati beosztását. Kéri, ha lehetséges, Budapest közelében, hogy szüleinél a lakáskérdése és ellátása megoldást nyerhetne. Kérvényéhez mellékeli a Tiszavidéki Egyházkerület elbocsátó levelét. Kérése meghallgatásra talált, de nem úgy, ahogyan ő kérte, hanem Budapesttől távolabbi helyre kapott beosztást.7

Hatvanba kapott segédlelkészi kirendelést 1954. január 1-től. Nagy Ferenc lelkipásztor által kiállított szolgálati bizonyítvány szerint mind a városban, mind a nagy szórványban (38 szórvány) nagy hűséggel látta el az igehirdetést, konfirmációi előkészítést és a családlátogatást. Szeretettel foglalkozott a gyerekekkel. Mind a presbitérium, mind a gyülekezet szeretettel vette körül. Nagy Ferenc beleesett abba a lelkészi nemzedékbe, amelynek 60 éves korában nyugalomba kellett vonulnia. Így a gyülekezetben megindult a lelkészválasztás, és Batka Ferenc is szóba került, de volt több jelölt is. Így őt az egyházkerület 1956. február 1-től a Külső-Csepeli Egyházközségbe rendelte segédlelkészül. Ez már közel volt szülei lakásához, onnan járt ki Csepelre szolgálattételre. A gyülekezet sok lelki és anyagi gonddal küzdött, ő ezekben részt vállalt, ahogy az építési munkákban is. Az egyik presbiter háza sérüléseket szenvedett a földrengés következtében, ott is vállalta az építő munka nehezét. Mindez azt mutatja, hogy szolgálatkész volt lelki és anyagi kérdésekben egyaránt. Lukáts József lelkipásztor szolgálati bizonyítványában erről bizonyságot tesz, és sajnálja, hogy ilyen rövid idő után máshova rendelték. A szolgálati bizonyítványhoz baráti levelet is csatol azzal, hogy Batka Ferenc jó munkatárs és jó barát volt. Az esperesnél is járt, hogy maradhasson tovább, de eredmény nélkül végződött ez a közbenjárás is.

Monor-Kistemplom a harmadik szolgálati helye. Szentjóby Szabó Zoltán lelkipásztor szolgálati naplója szerint 1956. október 1-től igehirdetői és hitoktatói szolgálatokat végzett. A szolgálati naplóban jelzi, hogy a reformációi sorozatban és ünnepélyen is szolgálatot várnak tőle. Megjegyzi szolgálati bizonyítványában, hogy útiköltséget nem tudnak adni, és így fizetése mindössze az 500 Ft kongrua. Budapestről jár ki, és személyi igazolványában megőrizte a vasúti jegyeket, valószínűleg abban a reményben, hogy valahonnan megtérítik.8

Három gyülekezeti szolgálat itt ért váratlanul, tragikusan véget mind a család, mind azok számára, akik ismerték, szerették és tisztelték. Erről szólnak a következő sorok.

1956. október 25., Kossuth tér – a halál helye és napja

A forradalom első két napjában a Batka család együtt volt budai otthonában, és az édesanya őrködött felettük, s igyekezett nem engedni senkit az otthonon kívülre. Batka Ferencnek volt azonban egy kisebb kézsérülése, ezért elindult hazulról. Útközben találkozott egykori kecskeméti gimnáziumi osztálytársával, Merétey Sándorral. Együtt mentek át a Margit-hídon, és látták, sokan özönlenek a Kossuth tér felé, még a tankok is arra húztak, így ők is csatlakoztak a tömeghez. Őket is érdekelték a történések, kíváncsiak voltak, mi is lesz majd a téren. Csatlakoztak a már ott lévőkhöz, köztük édesanyákhoz, akik kis gyerekekkel, bevásárló szatyorral várakoztak, öregek és fiatalok sokan. Nem sokkal később több irányból sortűz zúdult a várakozó tömegre, különösen sok lövés érkezett a Földművelődésügyi Minisztérium tetejéről. Ezek a lövések sokakat halálra sebeztek, köztük Batka Ferencet is. Merétey Sándor, amint a rádióinterjúban elmondta, a Parlament lépcsőháza mellé húzódva sértetlenül került ki ebből a szörnyű helyzetből. A sebesültek kiáltozása és a vérző emberek vergődése megrázó látvány volt.

A hírek után a család valójában nem tudta, mi is történt fiukkal. Sebesültként melyik kórházban keressék, vagy ha meghalt, hol keressék az elesettek között? Fiútestvére, aki orvostanhallgató volt, és egy kecskeméti volt osztálytársa, Sárkány László bejárták az összes helyet, és tíz nappal később, az Új köztemetőben fedezték fel holttestét. Mivel a család Budán lakott, átvitték a Farkasréti temetőbe. Előbb Joó Sándort kérték a temetési szolgálatra, de ő nem vállalta, mert egy ideig forradalmi ténykedése miatt rendőrségi fogságban volt. Végül a szolgálatot az akkor már Budapesten szolgáló egykori pataki tanára, Nagy Barna vállalta, november 8-án. A temető „védett sírt" adott, és neve szerepel az 1956-os eltemetettek névsorában, a bejárat közelében. A család sírkövet állíttatott, és azóta családtagjai közül többen nyugszanak ebben a sírban, a feltámadás reménységében! Sírja tehát ismert, és bizonyosan a családtagokon kívül mások is lesznek, akik tisztességet tesznek néki. Ezek közé számítjuk az ICHTHYS cserkészeket, mert az ő lapjukban írás jelent meg az egykori cserkészről.9

1956 után hosszú ideig személyét csend övezi

Az említett csendet egy Hatvanból érkező levél törte meg, egyben nagy meglepetést is okozott a családban. Olyan körből érkezett, ahonnan nem várhatták. A hatvani Máltai Szeretetszolgálat jogi tanácsadója a következő levéllel kereste meg Batka Ferenc édesanyját: „Kedves Édesanya! Szíveskedjék közölni, hogy hozzájárul ahhoz, hogy az 1956-ban sortűz áldozatává lett Ferenc fiának táblát állítsunk a Hatvani Református Templom falára, amennyiben ennek megvalósítására anyagi lehetőségünk lesz. Kötelességünknek tartjuk, hogy kikérjük hozzájárulását, mint az elhunyt legközelebbi hozzátartozója, aki ennek megvalósítására a legilletékesebb." A levélre az édesanya ezt válaszolta: „Meghatódva olvasom a Máltai Szeretetszolgálat csoportjának hozzám intézett levelét. Köszönetet mondok a megemlékezésért s a majdan megvalósítandó emléktábla gondolatáért. A táblát a hatvani református templom falán szándékoznak elhelyezni, ahol az én fiam rövid élete legszebb idejét töltötte, boldogan hirdette Isten Igéjét, örömmel töltve be hivatását hatvani hívei között. Ennyi idő, 35 év eltelte után boldog vigasztaló érzés, hogy az én fiam nem hiába élt. Anyai szeretetem melegével köszöntöm a reá emlékezőket. Később értesítést kérek, ha sikerül megvalósítani a gondolatot. Áldás-békesség! Dr. Batka Józsefné" 1991.10

Erre a levélre – fájdalom – a család nem kapott választ, s nem tudhatta, mi is történhetett, illetve nem történt. Ezt a csöndet a család egyetlen itthoni képviselőjével, Batka Zsuzsanna orvossal megbeszélve, levelet intéztem a hatvani lelkészi hivatalhoz, mellékelve az említett két levél másolatát. Erre Tatai István lelkipásztor telefonon felhívott és elmondta, hogy a levelekben foglalt tervről nem tud semmit mondani. Elmondta azonban azt, hogy Hatvanban készül egy kiadvány (lexikon), amelyben a Hatvanban szolgáló összes lelkész életrajza és munkássága helyet kap. Batka Ferenc is helyet kap, annak ellenére, hogy ő nem volt parókus lelkész, de 1956-ban történt eleste kapcsán róla is megemlékeznek. A végleges szöveget dr. Batka Zsuzsanna és a szerkesztő egyeztette, s azt mellékeljük.11

Mindenesetre elgondolkoztató, hogy 1956 után 35 évvel katolikus részről vetették fel annak a gondolatát, hogy Batka Ferenc emlékét emléktábla hirdesse. Hogy nem valósulhatott meg, annak titkát nem kutathatjuk. Hogy azonban református részről sem feledkeztek meg végérvényesen, azt a következőkből állapíthatjuk meg.

Emlékezés Batka Ferencre a Magyar Rádióban

A magyar forradalom ötvenéves évfordulója alkalmából a Magyar Rádió „Tebenned bíztunk eleitől fogva" című, szerdánként elhangzó adásában hallhattunk az 1956-os eseményekről. Előbb hallhattuk Ravasz László püspök szózatát a reformátusokhoz, utána szó esett Batka Ferencről, mint a forradalom egyik áldozatáról. Előbb Batka Anikó, mint testvér mondta el, milyen volt a családban, milyen szeretettel volt mindenki irányába. A családnak mérhetetlen fájdalmat okozott Ferenc halála, és szomorúságukat csak fokozta, hogy lakásuk is romba dőlt a forradalom idején. Ezután Merétey Sándor, a volt gimnáziumi osztálytárs mondta el, hogyan találkoztak, és hogyan élte át a sortűz borzalmát. Őt az Isten megkímélte, mert még bizonyosan célja volt vele. Ő a lépcsőház falához húzódva vészelte át a minden képzeletet felülmúló szenvedést. Azóta is kíséri ennek emléke. Én magam is meghallgattam az adást, és helyeseltem, hogy legalább ennyi emlékezés jusson annak a fiatal lelkésznek, akit én is ismertem és szerettem. Kecskeméti szolgálati időmben jól ismertem a családot, gyakran voltunk együtt a gyülekezeti szolgálatban. Konfirmációs alkalom is emlékeztet a család tagjaira!12 Ezután igyekeztem minden olyan adatot gyűjteni, amelyik Batka Ferenc életét-halálát ábrázolja.

Református egyházunk 1956-os megemlékezései

Egyházunk közössége országosan és helyileg sokféle megemlékezést tartott, és ezekről sajtónkból és a hírközlő szervek révén értesülhettünk. Írásos, éspedig könyvekben megjelenő tudományos munkák is rögzítik a legfontosabbakat. Ezek közül két tudományos kiadványra hivatkozunk röviden, annak tudatában, hogy ezeken kívül is vannak említésre méltó kiadványok. Az egyik ilyen munka az Adalékok a Magyarországi Református Egyházban az 1956-57 esztendőben történtekhez. Ladányi Sándor teológiai egyetemi tanár munkája, a Kálvin János Kiadó megjelentetésében 2006-ban. A tudományos munka hivatkozik az 1956 előtti tragikus eseményekre: Pógyor István és Teleki László koncepciós perére és fájdalmas halálukra. Pógyor István a börtönben hunyt el, a 301-es parcellában van a sírja. Nincsen ugyan említés Szondi Béla KIE lapszerkesztő ötéves büntetéséről, de most ide írjuk, mert ezekben a napokban hunyt el, 100 éves korában. Ladányi professzor hivatkozik Pap Béla karcagi lelkipásztor börtönbüntetésére, 1957 nyarán a Bakonyban való eltűnésére. Mindegyik hivatkozás a Confessioban megjelent cikkeinkre hivatkozik (1989/4, 1990/1 és 1990/2). Bemutatja a teológia udvarán felállított kopjafákat és az emléktáblát, amelyek a két teológus 1956-os történetére emlékeztetnek. Részletesebben ír Gulyás Lajos leveli lelkész elítéléséről, és még néhány ismert személyről, akik hátratételt-börtönt szenvedtek.

Ugyancsak 2006-ban jelent meg Kósa László akadémikus szerkesztésében a Reformátusok Budapesten. c kétkötetes műve. Ebben a kötetben is találunk utalást a két teológus kopjafáira, úgy, hogy fényképüket is közli. Tudósítás olvasható a KIE perről is.13 Nyilván az említett személyeknél többen szenvedtek börtönt vagy épp halált, vagy máig fel nem deríthető eltűnést. Ezt tudva megállapíthatjuk, hogy volna még feladatunk az említettek felderítésére, hogy végleg ne feledjük el őket.

Jellemző példa a dolgozat elején hivatkozott két Exodusról szóló könyv. Számon tartották egymást 50 év után is, sőt, egyik-másik kicsapott vallomását is olvashatjuk, de arról nem írnak, hogy Batka Ferenc sorsa mi lett. Az ő halálhíre nem jutott el azokhoz, akik elsősorban sárospataki kötődésűek. Úgy értesültem, hogy készül egy újabb munka: a Sárospataki diákok az 1956-os forradalomban, s ebben már szó lesz Batka Ferenc elestéről is.

Mielőtt ezt elolvashatnánk, most közreadjuk mindazt, ami eddig róla felderíthető volt. Remélhetőleg nemcsak ő kerül ebbe a sorba, hanem olyanok is, akik megszenvedték a forradalom előtti és utáni időket. Tudunk számos törvénytelen eljárásról, börtönbüntetésről, internálásról, éspedig lelkészek, tanítók, tanárok, presbiterek és általában egyházi munkásokról, akiket eddig nem ismerhetett meg egyházunk közvéleménye. (Nemrég egy barátom tanulmányozásra átadott két vaskos kötetet, amelyben katolikus lelkészek, pedagógusok, szerzetesnők stb. szenvedéseit sorolják fel.)

Befejezésül Batka Ferenc hagyatékában van egy olyan újságcikk, amely halála előtt jelent meg: Hívd őt hajlékodba! Az akkor megjelenő Az Út című hetilapunk október 14-20-i számában tárgyalja Jézus találkozását a samáriai asszonnyal. Bibliai értelemben fejti ki a samaritánus kérdést és azt a tényt, hogy Jézus egy ilyen asszonnyal ismerteti meg magát, mint Megváltót. Ezután a Megváltót elfogadó immár lakóhelyének hallgatóit szólítja fel arra, hogy fogadják el Jézust személyes Megváltójuknak! Befejező mondata minden olvasót arra szólít fel, hívja hajlékába-szívében Jézus Krisztust mint Megváltót. Gondolom, azzal a céllal írta, hogy ezután hasonló bibliai tárgyú írásokkal jelentkezik. Fájdalom, erre már nem kerülhetett sor, mert 1956. október 25-én a Kossuth téri sortűz elhívta őt közülünk – reménységünk szerint – ama másik hazába.14

Hogy Batka Ferencre lesz-e valahol emlékeztető jel, tábla, nem tudhatom. Rövid életéből a leghosszabb idő Kecskeméthez köti. Élete első szakaszát ott élte. Sárospatak és Debrecen két-két évet jelentett számára, Hatvan szintén, a másik két hely: Csepel és Monor csupán néhány hónap, ill. hét. De arról meg vagyok győződve, hogy egy ilyen íráson túl egy emléktábla jobban hirdetné, hogy 1956 magyar forradalma az ő életét is áldozatul kívánta!

JEGYZETEK

1. Jánosi Sándor: A regőscserkészet szerepe. Kézirat, 1974. 101-104.o. Zsinati Levéltár 21. f. ; Gergely Ferenc: A magyar cserkészet története 1910-1948. Budapest, 1989. 465-469. o. – 2. Batka Ferenc levele özv. Tóth Endrénéhez 1953. Kecskeméti Református Levéltár. – 3. Pap László: A Budapesti Teológia Évkönyve 1948/49, 18. o. – 4. Pap László levele Batka Ferenchez sárospataki felvétele ügyében. Kecskeméti Református Levéltár. – 5. Kovács József: A sárospataki teológusok Exodusa 1951-ben, Debrecen, 2004; Várady József: 50 éves találkozó és az Exodus. Debrecen, 2004. – 6. Batka Ferenc: Önéletrajz. Kézirat, Kecskeméti Református Levéltár. – 7. Batka Ferenc: Kérvény a Dunamelléki Egyházkerületbe való átvételre. Kecskeméti Református Levéltár. – 8. Batka Ferenc Hatvani, csepeli és monori szolgálati bizonyítványai. Kecskeméti Református Levéltár. – 9. Batka Ferenc halála 1956. október 25-én, a Kossuth téren. Ichthys folyóirat 3-4.o. – 10. A hatvani Máltai Szeretetszolgálat levele Hatvanból és az arra adott válasz. – 11. Hatvani lexikon a Hatvanban szolgáló lelkészek életrajzával, amelyben Batka Ferenc segédlelkész is helyet kapott. A rá vonatkozó szöveg másolata a Kecskeméti Református Levéltárban. – 12. Kossuth Rádió Református Félórájában megemlékezés Batka Ferencről, 1956-2006, kazetta, Kecskeméti Református Levéltár. – 13. Ladányi Sándor: Adalékok a Magyarországi Református Egyházban az 1956/57-ik esztendőben történtekhez. Kálvin Kiadó, 2006. 22-23. o.; Kósa László: Reformátusok Budapesten 1-2. Argumentum Kiadó, Budapest, 2006. 1398-1399. o. és a KIE második per, 1409-1412. o. – 14. Batka Ferenc cikke az „Az Út" 1956. október 14-20. számában: Hívd be Őt hajlékodba.

http://www.reformatus.hu/confessio/2007/2/4tanu.htm 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük