A március 15-i hétvége viharos időjárása miatt kedd délig 5775 bejelentés érkezett a biztosító társaságokhoz. A károk becsült összege meghaladja a 400 millió forintot – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) az első összesített adatokat. 

A március 15-i hétvége viharos időjárása miatt kedd délig 5775 bejelentés érkezett a biztosító társaságokhoz. A károk becsült összege meghaladja a 400 millió forintot – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) az első összesített adatokat. 

A hétvégi viharos időjárás három-négyszeresére növelte meg a biztosítóknál az ilyenkor szokásos kárbejelentések számát. Ugyanakkor volt olyan társaság, ahol nyolcszorosa volt a kárdarabszám az ilyenkor szokásosnak.

A hétvégi vihar többnyire az épületek tetőszerkezetében tett kárt: megbontotta a tetőt, illetve az erős szél következtében lehullottak a cserepek. Több biztosítóhoz érkezett bejelentés fakidőlések okozta, úgynevezett rádőléses károk miatt.

A legtöbb bejelentés a fővárosból, illetve Pest megyéből érkezett. Sok kárt jelentettek Szabolcs-Szatmár-Bereg, illetve Jász-Nagykun-Szolnok megyéből, Győr-Moson-Sopron megyéből, Hevesből és Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből is.  

A hazai ingatlanok mintegy 72 százaléka rendelkezik lakásbiztosítással. A MABISZ legfrissebb adatai szerint 2013-ban a lakásbiztosítási piac összesített díjbevétele – a társasház-biztosításokból származó bevételekkel együtt – 104,9 milliárd forintot tett ki. Az egyéni lakásbiztosítási szerződések száma 2,98 millió darab volt, 93 ezerrel maradt el a 2010. évitől. A 2013-ban kötött lakásbiztosítási szerződések éves átlagdíja nem haladta meg a 28 300 forintot.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük