2024.április.18. csütörtök.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Közelebb került a távol

5 perc olvasás
chi 7

chi 1Szolgáltatásainak sorát új járat indításával, flottáját pedig új, korszerű gépek beállításával bővítette a tajvani illetőségű China Airlines. Mindössze két repülőgéppel alakult meg 1959 decemberében ám az idén hatvannegyedik születésnapját ünneplő légitársaság útvonalhálózatában ma már a legkorszerűbb gépek szállítják az utasokat. A SkyTeam Szövetség 20 tagjának egyike. A Szövetség kiterjedt globális hálózatában naponta több mint 16 270 járatot kínál, 179 ország 1057 célállomására.

chi 2A magyar utazók számára ez a hír azért válhat fontossá, mert könnyebbé válik jó néhány – tőlünk igencsak távol eső – helyszín elérése. Amint azt Joachim Trauner,  a társaság kereskedelmi és marketingvezetője az erről szóló tájékoztatón elmondta: a China Airlines július 18-tól, heti két alkalommal, új Tajpej-Prága kapcsolattal bővíti európai útvonalhálózatát. A bécsi és római járatok újraindítását követően, közvetlen járat indul Tajpejből Prágába a legmodernebb Airbus 350-es repülőgéppel, minden kedden és szombaton. A légitársaság már eddig is átfogó hálózatot épített ki Európában. Prága lesz a hatodik új célállomás, amelyet felvesznek a kínálatba. A meglévő európai célállomások közé tartozik Frankfurt, Amszterdam, London, Róma és Bécs.

chi 3Az európai utazók száma az elmúlt években folyamatosan nőtt, a legnagyobb növekedést a kelet-európai piacon tapasztalták. Heti közel 30 európai járatával a China Airlines a legtöbb célállomással és legforgalmasabb menetrenddel rendelkező tajvani légitársaság az Európába irányuló közvetlen járatok terén. Budapestről az utasok a legkedvezőbben négy európai átszállási ponton keresztül érhetik el a China Airlines Tajpejbe tartó járatát, majd innen tovább utazva juthatnak végső ázsiai célállomásukra. A hat átszállási pont: Bécs, Frankfurt, Amszterdam, Róma, London és hamarosan Prága. Az átszállási pontokat az Austrian Airlines, a Lufthansa, a KLM és az ITA gépeivel lehet elérni. Bécsből mindössze egy átszállással juthatunk el a kiválasztott ázsiai célállomásra. chi 4A Budapestről, induló utasok jegyeinek árai természetesen magukban foglalják az átszállási pontokig szóló repülőjegyet is. A számos célállomás közül kiváló csatlakozásokat kínál a China Airlines Tajpejen keresztül: Thaiföldre, Indonéziába, Vietnamba, Malajziába, Szingapúrba, Hong Kong-ba, a Fülöp-szigetekre, Kambodzsába, Mianmarba (Burma), Dél-Koreába, Kínába, Japánba ezen kívül Ausztráliába, Új-Zélandra. Kuriózumnak számítanak az olyan célállomások, mint Óceánia, valamint Hawaii. Több évi szünetet követően a Tajvani Turisztikai Hivatal ismét félnapos ingyenes városnézést kínál a tranzitutasoknak, hogy ezzel is kedvet csináljon a külföldi turistáknak hosszabb tartózkodására. A túrákon csak azok a tranzitutasok vehetnek részt, akiknek 7-24 órát kell várakozniuk csatlakozójáratuk előtt, érvényes vízumuk van a Kínai Köztársaságba, vagy olyan országokból érkeznek, amelyek vízummentes beutazást tesznek lehetővé – ilyen Magyarország is. chi 5Európában mind többen érdeklődnek Japán iránt, ezért a China Airlines oda is 9 célállomással és havi több mint 1200 járattal sűrű útvonalhálózatot tart fenn minden Japánba utazó számára. Járataival Tokióba (NRT, HND), Oszakába, Okinavába, Hirosimába, Fukuokába, Szapporóba, Takamatsuba és Nagojába repülhetünk. A Tajvan és Japán közötti járatok többségét az ultramodern A321neo repülőgéppel teljesítik, melyek utastere a hosszú távú járatokhoz hasonló. A business osztályon az ülések több mint 1,97 cm hosszúra és 180 fokban lapos ággyá alakíthatók. A légitársaság bejelentette, hogy a Le Palais-val, Tajvan egyetlen háromcsillagos Michelin-éttermével együttműködve bevezeti a „Skyward 3 Stars Private Cuisine” fedélzeti menüt, minden Európába és Észak-Amerikába tartó hosszú távú járaton. Elérhető lesz valamennyi, tehát a Business, Premium Economy és Economy osztályon utazók számára is.chi 6Bizonyára sokan örülnek majd, hogy a két ország között megkötött megállapodás lehetővé teszi, hogy évenként száz, 18- és 35 év közötti magyar fiatal utazhat egyéves tartózkodói vízummal Tajvanra. A társaság magyarországi képviselete kedvezményes árú és feltételű repülőjegyeket kínál a szerződés keretén belül kiutazóknak. A jelentkezés feltételei: a beutazás napjától számítva 6 hónapig érvényes útlevél, bank által kibocsátott és lepecsételt eredeti bankszámlakivonat, be- és kiutazásra szóló repülőjegy, a kint tartózkodás teljes időtartamára szóló utasbiztosítás, vízumdíj megfizetése, vízumkérő lap és erkölcsi bizonyítvány. A China Airlines akár 10%-os kedvezményes jegyárakat kínál a kiutazó fiataloknak Ázsiába és Óceániába is, az Economy, Premium Economy és Business osztályon. További tájékoztatás Tajvan Nagykövetségen kapható. (Budapest, Rákóczi út 1-3. II. emelet, tel: 06-1-2662884.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.