EuroAstra

Lelkek keresztje a 47-es út mentén

 Lelkek keresztje a 47-es út mentén

Hódmezõvásárhely határában július 22-én vasárnap felállították a Lelkek keresztjét, a közlekedési balesetek áldozatainak emlékére.

 Lelkek keresztje a 47-es út mentén

Hódmezõvásárhely határában július 22-én vasárnap felállították a Lelkek keresztjét, a közlekedési balesetek áldozatainak emlékére.

A Szeged felé vezetõ 47-es útnak a városból kivezetõ igen veszélyes, kétsávos szakaszán többen is meghaltak az elmúlt években. Ezért – Tóthné Kecskeméti Katalin települési képviselõ kezdeményezésére – a hódmezõvásárhelyi közgyûlés úgy döntött, emléket állítanak a közlekedési balesetek áldozatainak.

Az emlékmû kõkockákból álló talapzatát még októberben elkészítették. Most került felállításra, a mintegy három méter magas arany-ezüst samottkereszt, amely Pannonhalmi Zsuzsa, Ferenczy Noémi-díjas keramikusmûvész munkája.

A keresztet Kondé Lajos pasztorális helynök, valamint Bán Csaba a hódmezõvásárhelyi Református Ótemplom lelkésze áldotta meg. Köszöntõt mondott Lázár János polgármester, Tóthné Kecskeméti Katalin önkormányzati képviselõ, avató beszédet tartott Fekete György professzor emeritus.

Lázár János polgármester elmondta, hogy a kereszt, amellyel emléket kíván állítani a város az áldozatoknak, egyben szimbolizálja a város közösségének összetartását is.

Szeged-Csanádi Egyházmegye/Magyar Kurír

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük