Lengyel János: EGY TALÁLMÁNY KÁLVÁRIÁJA

A fene tudja, milyen régen – talán annál is régebben -, amikor nem ismerték a villamos energiát, a mobiltelefont, a hamburgert, de még a szárnyas betétet sem – az emberiség éppen saját tudatlanságának alapjain munkálkodott. Ez volt akkoriban a való világ.

A fene tudja, milyen régen – talán annál is régebben -, amikor nem ismerték a villamos energiát, a mobiltelefont, a hamburgert, de még a szárnyas betétet sem – az emberiség éppen saját tudatlanságának alapjain munkálkodott. Ez volt akkoriban a való világ.

De ne essünk kétségbe! Ezekben a sötét, calgonmentes időkben is akadtak zseniális elmék. Ezek egyike például előállt egy találmánnyal, amely gyökeresen megváltoztathatta volna a korszakot, jócskán túlmutatva azon.

Emberünk a lázas munkával elkészített prototípust örömmel mutatta be a szabadalmi hivatalban. A hivatalnokok persze már akkor is a hivatásuk magaslatán álltak, akarom mondani: ültek, teljes értetlenséggel a szerkezet előtt. Hosszadalmas aktatologatás után a találmány ügyét tovább utalták a gazdasági minisztériumhoz, ahol az végre hozzáértő emberek elé került, akik azonnal megállapították: a szóban forgó találmány ügyében a közlekedési minisztérium illetékes. A nevezett tárcát birtokló miniszter azonban éppen szabadságát töltötte a Süttetem-A-Hasam-szigeteken.

Beleunva az időhúzásba, emberünk úgy döntött, egyenesen a korabeli köztársasági elnökhöz fordul. Az államférfiú rendkívül elfoglalt volt, de ízig-vérig politikus: felmérve a találmány ügyének horderejét, összehívta a korabeli parlamentet. Döntsenek a képviselők!

A feltaláló büszkén mutatta be az automobilusnak nevezett találmányt a nagytiszteletű honatyáknak. Duzzadó kebellel magyarázta el a szerkezet működését, színes szavakkal ecsetelve annak előnyeit, felhasználhatóságának sokrétűségét.

Az észérveknek azonban már akkor sem volt foganatja: az automobilus nem igazán nyerte el a döntéshozók tetszését.

Némelyek a kerék ellen emeltek kifogást, mondván: az még nincs is feltalálva. Mások a szagártalmak súlyosságát hangoztatták. Ráadásul a lótenyésztők érdekeit védő lobbitársaság erőteljes nyomást gyakorolt a képviselőkre. Summa summarum: a találmányt elutasították.

Emberünk lelkesedése kipurcant. Sértődötten, csalódottan beszállt az automobilusba és kiautózott a köztudatból.

Az államvezetésnek természetesen szüksége volt eredményekre, korszakalkotó találmányokra. E megfontolásból a parlament – mármint a korabeli ­- elrendelte   annak   a   tudósnak   (mellesleg:   a   miniszterelnök

sógorának) méltatását, aki feltalálta a spanyolviaszt.