Tisztelt Mindenható Bölcsesség!

 

Tisztelt Mindenható Bölcsesség!

Gyerekkorom óta foglalkoztat egy gondolat, egy kérdés, amire a mai napig nem tudtam választ találni.

Mit keresek a világon?

Talán az Ön végtelen bölcsessége majd kielégítő választ tud adni a számomra.

Sokszor hittem már azt, hogy ma végre választ kapok az elmémet rágó kérdésre. De a végén mindig csak a csalódás maradt. A körötte tenyésző sötétség még töményebbnek tűnik a reggeli napsugárban. Nagy bennem a kísértés, hogy elintézzem a dolgot egy laza kézmozdulattal, hogy aztán sietve távozzak kétségbeesésem elől. De minden igyekezetem kárba vész, mert bennem gyökerezik, és folyton szembesülnöm kell újrasarjadt lényegével: mi lehet a célja a születésemnek? Mit keresek a világon?

Számtalan választ fogalmaztam már meg az eltelt évek során. Aztán sorban mindet megcáfolta a létezés szeszélyes nagyura.

Az ember mindig arra vágyik, ami nincs neki. Közben pedig eltékozolja azt, ami az övé, hogy hiányát megérezve méginkább nincstelennek érezze magát. Nincstelennek és boldogtalannak. Mert a boldogság sem mindig egyforma, mindenkinek mást jelent. Ott van például Kurt Cobain esete. Mindig híres zenész akart lenni, de amikor hosszú munka árán ezt elérte, már mást jelentett számára a boldogság fogalma, olyannyira, hogy az életét sem tudta már megmenteni. Neki valóban gyökeres változást hozott a hírnév. De engem ez nem igazán fenyeget.

 A másik példa erre Oszama bin Ladené, aki dollármilliókkal bírt. Járta a világot, szórta a pénzt, minden nőt megkaphatott. Férfiak milliói cseréltek volna vele, de neki nem ez kellett. Valami másra vágyott. Nagyobbra, veszélyesebbre, maradandóbbra. Ezért turbánt tekert a feje köré, fegyvert ragadott és hadat üzent a világnak. Kopárhegyek közt, sötét barlangokban bujkálva harcol egy tébolyult eszméért; a pénz hatalmát a félelem hatalmára cserélte. Hát igen: az embert leginkább a hatalom igézete hozza lázba. A hatalomé, amely drog: előbb felemel, aztán elveszejt. De ő maga is ingatag, kérészéletű. Hány hatalom és hatalmasság bukott már el a porban.

Gróf Teleki Pál, magyar miniszterelnöknek fontosabb volt a becsület, mint a hatalom. Inkább öngyilkos lett, mintsem olyat tegyen, ami az országának ártana. De önfeláldozása végül is hiábavaló volt.

Csin Si Huang-ti hosszú, véres harcok árán alapította meg a kínai császárságot i. e. 221-ben. Fenntartani csak tízezrek lemészárlásával tudta. És mi végre?: halála után, i. e. 206-ban dinasztiájának hatalma szertefoszlott. A trónra mások ültek, még hataloméhesebbek. De engem a hatalom szele sem érintett meg, csak mint alárendelt áldozat.

Az emberek mennyi áldozatot képesek hozni, sokszor csak a semmiért. Karrierje érdekében sok ember a végletekig elmegy, de ha már elérte a célt, nem mindig képes elviselni a sikert. Mike Tyson szegény gettó gyerekből vált dúsgazdag bokszolóvá. De mégsem sikerült megszabadulnia a gettó-lét lényegétől, így is börtönben végezte.

A boldogság mindenki számára mást jelent. Ugyan miért tudna a kapus együtt örülni a gólszerzővel? A csatát vesztő sakkjátékos a nyertessel? A bíró a vádlottal? Gazdag a szegénnyel? Jó a rosszal? Ember az emberrel?

 S ha meg is adatik a boldogság érzete – túlságosan illékony. Így vagyok ezzel én is. Az egyik percben még úgy érzem, boldog vagyok, aztán meg rádöbbenek, hogy semmi okom nincs az örömre.

Egyre világosabb, hogy a kérdés megválaszolhatatlan. De miért keresek bármit a világon? Érdemes egyáltalán? Létezik-e a válasz, ami mindent megmagyaráz?

Remélem válaszlevelében majd megmagyarázza nekem a létem értelmét!

Tisztelettel: Egy hivatásos ember

————————————————————————-

Kedves Édesanyám!

Hát ezt is megértük és megéltük. Végre megszületett a várva várt törvény, ami a nemzetet hívatott egyesíteni. Magyarország törvényhozása elfogadta az állampolgársági törvény módosítását, kevés kivétellel. Éljen! Végre. Még időben!?

Mi, határon túli magyarok, korábban státusz magyarok is voltunk egy ideig, ha akarjuk, és egyénileg kérvényezzük, 2011. január 1-jétől hivatalosan is magyarok lehetünk. Kivéve Ukrajna és Szlovákia magyarságát. Előbbi jogrendje nem ismeri a kettős-állampolgárság intézményét, utóbbi nem ismeri a jogrendet. De, ahogy a klasszikus mondás tartja, ahol van nagykapu, ott van kiskapu is. Bár a legrövidebb út az egyenes, a kerülő utakon járók mindig hamarabb célba érnek. Ukrajnában ugyan a törvény öt éves börtönbüntetéssel sújtja azt akiről bebizonyosodik, hogy az ukrán mellett valamely más ország állampolgárságát is felvette, ennek ellenére megbecsülni sem lehet, azon orosz és román nemzetiségűek számát, akik már most, a törvényi tiltás dacára, az ukrán mellett az anyaország állampolgárságával is rendelkeznek. Odáig mentek, hogy a Krím-félsziget már az elszakadás gondolatával kacérkodik. Érdekes dolgok derülnének ki, ha megvizsgálnánk az ukrán parlamenti képviselőket, kinek milyen útlevél lapul a fiókjában az ukrán mellett.

Tehát vannak alternatívák, járható ösvények azon honfitársak számára, akik ezt a célt tűzik ki maguk elé. Nem eszik olyan forrón a kását. Hiszen a szlovák hatóságok is elismerték, egyelőre fogalmuk sincs, miként fogják kideríteni, hogy a felvidéki magyarok közül ki igényelt magyar állampolgárságot. Ezt az ukrán hatóságok sem tudják ellenőrizni. Tudtommal még senki ellen nem indult eljárás azért, mert az ukránon kívül más állampolgársággal is rendelkezik. Egy ilyen ügy biztosan hatalmas visszhangot váltana Európa szerte. Ami nagymértékben rontaná az ország nemzetközi megítélését, ami már amúgy sem valami kedvező,

Nem tudom, számunkra jót-e vagy rosszat jelent, hogy az ukrán kormányzat eddig érdemben nem nyilatkozott még a témában. Pedig már a legmagasabb szinten folytatott tárgyalásokon is szóba került a kettős-állampolgárság. Egyes szélsőséges sajtóorgánumok már azt nehezményezik, hogy Ukrajnának nincs tervezete arról, hogyan bánjanak a magyarsággal. Attól félnek, hogy Kárpátalján is a Krímhez hasonló helyzet alakulhat ki. És akkor még nem szóltam a majd egymilliós ruszinságról. El lehet képzelni, hogy a korábbi kormánykoalíció egyes pártjai és bizonyos társadalmi szervezetek milyen módszert ajánlanának. Még jól emlékszünk a beregszászi magyar szobrok és felíratok festékkel való lefújására, vagy a Verecke-emlékmű sorozatos megrongálására!

Az új kormány megígérte, az új kormány meg is valósította. Kétségtelen, hogy történelmi tett volt, egy hatalmas lépés a nemzet újraegyesítése felé. Köszönöm. Köszönjük.

De vajon ezzel egy csapásra begyógyultak az évtizedes sebek? Ledőltek a falak, megszűntek a korlátok magyar és magyar között?

Nem késett-e el ez a törvény? Vajon miért nem 2004-ben, vagy már 1990-ben került elfogadásra? Miért? Miért nem? Ezek is történelmi kérdések. A politológusok és a történészek majd megadják a választ. A válaszokat. Bár kétlem, hogy az igazság valaha is ki fog derülni.

Az ember már csak ilyen. Amikor eléri azt, amit annyira akart, már többre vágyik. A kisebbségi létből a többségbe. A számkivetettségből az otthon melegébe. A végekről a kezdetekhez. Egy új kezdethez.

Nagyon remélem, hogy ez egy új korszak kezdetét jelenti. Egy olyan korszakét, amiben megszűnik a széthúzás, az acsarkodás, egymás minősítgetése és a magyar valóban egy lesz a magyarral, szerte a széles nagyvilágban. Még Kárpátalján is.

Sok szeretettel üdvözöl Fiad                                           Budapest, 2010. nyara

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük