Levegőt az abroncsba! elnevezésű közlekedésbiztonsági akcióját indítja el a Michelin Hungária Kft. 2009. június 15-n. Az OMV Hungária Kft-vel együttműködésben megvalósuló akció során az autósok minden nap 10 és 18 óra között egy OMV töltőállomáson ingyen ellenőriztethetik abroncsaikat és beállíttathatják a helyes abroncsnyomást, valamint a gumiabroncsok használatával, karbantartásával kapcsolatos tanácsokat kaphatnak a Michelin Hungária szakembereitől.

 

 

Levegőt az abroncsba! elnevezésű közlekedésbiztonsági akcióját indítja el a Michelin Hungária Kft. 2009. június 15-n. Az OMV Hungária Kft-vel együttműködésben megvalósuló akció során az autósok minden nap 10 és 18 óra között egy OMV töltőállomáson ingyen ellenőriztethetik abroncsaikat és beállíttathatják a helyes abroncsnyomást, valamint a gumiabroncsok használatával, karbantartásával kapcsolatos tanácsokat kaphatnak a Michelin Hungária szakembereitől.

 

Az akció elsődleges célja felhívni az autósok figyelmét az alacsony abroncsnyomással való közlekedés veszélyeire. A közlekedés biztonságát hangsúlyozó üzenet adja a Michelin Hungária Kft. és az OMV Hungária Kft. együttműködésének aktualitását.

A Michelin Levegőt az abroncsba!elnevezésű akció magyarországi helyszínei és időpontjai:

OMV töltőállomás Budapest, 1149 Bp., Fogarasi út 56/a    Június 15.

OMV töltőállomás Budapest, 1149 Bp., Fogarasi út 56/a    Június 16.

OMV töltőállomás M3-as autópálya (82 km – Karácsond)   Június 17.

OMV töltőállomás M3-as autópálya (82 km – Karácsond)   Június 18.

OMV töltőállomás M3-as autópálya (82 km – Karácsond)    Június 19.

OMV töltőállomás M3-as autópálya (82 km – Karácsond)    Június 20.

Magyarország után az akció hat napon át Csehországban folytatódik, három különböző helyszínen.

Az akcióban részt vevő OMV töltőállomásokon a Michelin csapata ellenőrzi és beállítja az autók abroncsainak nyomását és az autósok műszaki tanácsokat is kapnak a Michelin szakembereitől. Ezeken a szolgáltatásokon kívül, amelyek ingyenesek, az autósok hasznos tájékoztató anyagokat, Michelin és OMV ajándékokat kapnak. Az abroncsnyomás ellenőrzése mindössze pár percet vesz csak igénybe, így nem jelent nagy időveszteséget és az akcióban résztvevők között egy teljes garnitúra (4 darab) MICHELIN Energy Saver abroncsot sorsolnak ki.

A Levegőt az abroncsba!elnevezésű akciót Franciaországban indították útjára azután, hogy a Michelin aláírta az Európai Közlekedésbiztonsági Chartát 2004 áprilisában. A kezdeményezés keretében a Michelin ígéretet tett arra, hogy az Európai Unió összes államában megrendezi az akciót, ezzel segítve az Európai Bizottságot azon célkitűzése elérésében, hogy 2010-re felére csökkenjen a halálos kimenetelű közúti balesetek száma.

A Levegőt az abroncsba!elindítása óta összesen már több, mint 35 országban talált kedvező fogadtatásra Európában és Európán kívül. Az akció sikeresen zajlott a következő országokban: Algéria, Ausztria, Belgium, Bulgária, Ciprus, Csehország, Dánia, Egyesült Királyság, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Horvátország, Írország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Magyarország, Málta, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia, Olaszország, Oroszország, Portugália, Románia, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia, Törökország.

Az optimális abroncsnyomás növeli a vezetés biztonságát, meghosszabbítja az abroncs élettartamát és csökkenti az üzemanyag fogyasztást Az abroncsnyomást rendszeresen ellenőrizni kell – egyszerű művelet, amivel balesetet lehet megelőzni.

A hosszútávú vezetési biztonságot szem előtt tartó autós, nem mulaszthatja el rendszeresen ellenőrizni az abroncsnyomást, amely idővel csökken. Az abroncsnyomást legalább havonta egyszer ellenőrizni kell, különösen nagy sebességű utazások előtt, az autógyártó útmutatásainak megfelelően. Az abroncsokat „hideg" állapotban kell ellenőrizni, vagyis használat után legalább két órás pihentetés után, vagy legföljebb két-három kilométernyi, alacsony sebességgel történő autózást követően.

Az előírtnál alacsonyabb abroncsnyomás veszélyei és károsító hatásai

Túl alacsony nyomású abroncsok használata több, mint csak gondatlanság. Ennek komoly következményei is lehetnek, hiszen egy, az előírtnál alacsonyabb nyomású abroncs egyenetlenül osztja szét a nyomást és így megváltozik a felfekvési felület, ami az alábbi következményekkel jár:

– Kisebb lesz a tapadás, ami rontja a kormányozhatóságot, főleg kanyarokban

– A féktávolság vizes úton megnő

– Fennáll a durrdefekt veszélye

– Rövidebb az abroncs élettartama

– Magasabb üzemanyag fogyasztás, hiszen a megnövekedett gördülési ellenállás legyőzéséhez több energiára (azaz üzemanyagra) van szükség

– Csökken az abroncs kilométer teljesítménye, hiszen egy 20%-kal alacsonyabb nyomáson használt abroncs általában 20%-kal kisebb távolság megtételére képes az élettartama alatt

A durrdefekt veszélye

RoncsolódásokRoncsolódásokA nem megfelelő abroncsnyomás az abroncs alakjának jelentős torzulásához és az abroncs rendellenes felmelegedéséhez vezet. Ez visszafordíthatatlan károsodást okozhat az abroncs alkotórészeiben, ennek hatására az abroncs belső elemei elválhatnak egymástól és az abroncs kidurranhat (lásd az ábrákat). Durrdefekt esetén a legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy a vezető elveszíti uralmát a jármű fölött.

Az úttartásra gyakorolt hatás

Ha az abroncsokat alacsony nyomáson használják, csökken a merevségük. Ennek következtében romlik a jármű úttartási képessége, ami bizonytalan kormányozhatósághoz vezet. A legtöbb esetben az alacsony nyomású első abroncsok alulkormányozottá, míg az alacsony nyomású hátsó abroncsok felülkormányozottá teszik a járművet. A nem elegendő abroncsnyomás a jármű biztonsági rendszereinek-ABS, ESP- hatékonyságát is csökkentheti, hiszen ezeket megfelelő nyomású abroncsok használatára tervezték.

Vízen felúszás -aquaplanning

Vízen felúszás -aquaplanningVízen felúszás -aquaplanningA túl alacsony nyomású abroncsok vizes utakon is problémákat okozhatnak, mert minél alacsonyabb a nyomás, annál kisebb az abroncs lenyomata, vagyis az abroncs úttal érintkező felülete. 0,5 barral alacsonyabb nyomás (2 és 1,5 bar közötti intervallumban) a vízen felúszás bekövetkeztének határát körülbelül 10 km/h-val csökkenti, az abroncs felfekvési felületének csökkenése miatt.

Az fenti három kép jól mutatja hogyan csökken az abroncs lenyomata az abroncsnyomás csökkenésével. Minél kisebb a nyomás, annál kisebb az érintkezési felület, ami előidézi a felúszás jelenségét és a jármű irányíthatatlanságát eredményezi.

Abroncsnyomás a gazdaságosabb üzemeltetés szempontjából

Az üzemanyag felhasználásra gyakorolt hatás

Ahogy csökken az abroncsnyomás, úgy növekszik a gördülési ellenállás, a futófelületre ható megnövekedett hajlító és nyíró hatások miatt. A túl alacsony nyomású abroncs ezért használat közben sokkal jobban felmelegszik. Ez mind energiaveszteséget okoz, amit a motor kell, hogy kompenzáljon, ezért több üzemanyagot éget el. Változatlan 90 km/h sebesség esetén 1bar nyomáscsökkenés 3-5%-os fogyasztásnövekedést eredményez. Egy 100 kilométeren 8 litert fogyasztó jármű esetén, 100 kilométeren akár 0,4 liter üzemanyagot lehet megspórolni, csupán azzal, hogy havonta kétszer ellenőrizzük az abroncsok nyomását.

Az abroncs élettartamára gyakorolt hatás

A nyomás hatása az élettartamraA nyomás hatása az élettartamraAz alacsony abroncsnyomás többletterhelést okoz a felfekvési felület szélei mentén (lásd az ábrát), ami lecsökkenti az abroncs élettartamát. Az első abroncsok külső vállain (kanyarodás esetén nagyobb terhelésnek és igénybevételnek van kitéve) a kopás mértéke az átlagosnál nagyobb. Ilyen körülmények között, az optimálisnál 0,5 barral alacsonyabb nyomású abroncs élettartama közel 20%-kal is rövidebb lehet.

Adatok az alacsony nyomású abroncsok használatáról

A helyes nyomás fontosságaA helyes nyomás fontosságaA 2003-2008-as időszakban, a Levegőt az abroncsba akció során a Michelin szakemberei összesen 66 536 gépkocsit ellenőriztek 35 országban. Ez több mint 260 000 abroncs nyomásellenőrzését jelenti. Az ellenőrzött járművek 61%-nál regisztráltak a helyes abroncsnyomás értékénél alacsonyabb nyomást, 38%-nál pedig az alacsonyabb nyomás a veszélyes tartományba tartozó értéket mutatott, azaz 1 barral, vagy annál nagyobb értékkel is alacsonyabb volt az előírtnál. Magyarországon a 2003, 2004 és 2005-ben megvalósított Michelin Levegőt az abroncsba!akció során regisztrált adatok alapján, az összesen vizsgált mintegy ezer jármű 72%-nál mértek az előírtnál alacsonyabb nyomást és 47% esetében ez az alacsony nyomás már veszélyesnek számított.

Felmérés – Abroncsnyomás ellenőrzés gyakorisága, információ forrása, tudatosság

2009 júniusában a KutatóCentrum által végzett, a magyarországi autóval rendelkező internetezőket kor, nem, lakóhely és iskolai végzettség alapján reprezentáló on-line lekérdezés három területet vizsgált az abroncsnyomással kapcsolatban:

1. Nyomásellenőrzés gyakorisága

A megkérdezettek 17,2%-a rendszeresen, de csak körülbelül félévente ellenőrzi abroncsainak nyomását. 23,8% csak akkor ellenőrzi a nyomást, ha a nyomásvesztésnek már látható, vagy érezhető jelei vannak, 2,6% pedig egyátalán nem foglalkozik a nyomás ellenőrzésével, annak ellenére, hogy van autója.

2. A helyes abroncsnyomásról való tájékozódás módja

A válaszadók 40,9%-a állítása szerint fejből tudja a megfelelő nyomásértéket, nem kell utánanéznie, 31,3% tudja, hogy az autó ajtaján, vagy az üzemanyagtöltő nyílásnál lévő matrica tartalmazza ezt az információt, 17,4%, jellemzően a 45 év felettiek pedig a gépjármű kezelési útmutatójából tájékozódnak. Az autóval rendelkező hölgy internetezők 14,8%-a kérdezi meg valakitől a helyes abroncsnyomás értékét, míg a férfiaknál ez mindössze 3,4%.

3. A nem megfelelő abroncsnyomás következményei

Minden második vezető úgy gondolja, hogy a nem megfelelő abroncsnyomás legnagyobb hátránya a balesetveszélyes közlekedés, minden negyedik vezető pedig leginkább az autó fogyasztásának romlásával köti össze a helytelen abroncsnyomást. A válaszadók 18%-a szerint a helyes abroncsnyomás az abroncsok idő előtti elkopásának megakadályozását szolgálja. A magasabb végzettségűek az átlagnál jobban aggódnak a nem megfelelő abroncsnyomás okozta balesetveszély miatt.

A helyes abroncsnyomást elősegítő Michelin kezdeményezések

Talán nehéz elhinni, de még egy frissen felfújt abroncs is azonnal veszíteni kezd a benne lévő levegőből nagyon keveset, de folyamatosan. Ez azért van így, mert a gumi nem tökéletesen légzáró. A Michelin jelentős befektetése a kutatás és fejlesztés területén segít megoldani ezt a problémát. A vállalat válasza sokrétű, magába foglalja a felhasznált anyagok minőségét, a gyártási folyamatokat és a gyártási folyamatot végigkísérő szigorú ellenőrzést. Mindezek lehetővé teszik, hogy a Michelin garantálni tudja a maximális légzárást.

A maximális légzárás természetesen nem jelenti azt, hogy az abroncsok nem eresztenek a belőlük fújt levegőből, és pontosan ezért vezet be a Michelin különböző akciókat, hogy a lehető legnagyobb biztonságot nyújtsa az utakon minden felhasználónak. Ilyen például a Levegőt az abroncsba vagy a Bibendum abroncsnyomás ellenőrző állomások felállítása.

Michelin Mester abroncsnyomás ellenőrző állomások

A Levegőt az abroncsba!akcióhoz hasonló célzott és ismétlődő programok mellett a Michelin stratégiája hosszú távú együttműködéseket is tartalmaz. A cél az, hogy minden szükséges eszköz rendelkezésre álljon ahhoz, hogy mindenki az előírásoknak megfelelően felfújt abroncsokkal közlekedjen. Jól jelképezi ezt a megközelítést a fizetős autóutakat üzemeltető Autoroutes du Sud de la France (ASF) vállalattal aláírt megállapodás, melyben a Michelin ígéretet tett arra, hogy ingyenes abroncsnyomás ellenőrző állomásokat telepít az ASF hálózat mentén a fizetőkapuknál. 2006 végére az ASF és a Cofiroute vállalatokkal együttműködve 30 Bibendum abroncsfújó állomás került átadásra. A jövőben még több ilyen állomás kerül telepítésre egyéb úthálózatokon. Jelenleg összesen 84 Bibendum állomás üzemel Európában és azon kívül is, amelyből 59 darab Franciaországban működik, 25 darab pedig olyan országokban például mint Lengyelország, Olaszország, Románia, Ausztria, Kína, Egyesült Királyság. Magyarországon a mogyoródi Vezetéstechnikai Tanpályán található ilyen abroncsnyomás ellenőrző állomás és további állomások üzembe helyezését tervezi a Michelin Hungária.

A Michelin együttműködik az autógyártókkal, hogy olyan nyomás-figyelő rendszereket fejlesszenek ki, ami biztonságosabbá és környezetkímélőbbé teszi az abroncsot.

 EnTyre Solution: közvetlen abroncsnyomás figyelő rendszerek

A Michelin és az amerikai székhelyű TRW Automotive létrehozta az EnTyre Solutions-t, a két cég 50-50%-os tulajdonában lévő vegyesvállalat célja közvetlen abroncsnyomás figyelő rendszerek és kapcsolódó szolgáltatások fejlesztése, népszerűsítése, értékesítése és szavatolása személyautók és kisteherautók számára. Az új cég szerződést kötött a Hondával, a Hyundai-al, a Kia-val, a Fiattal és a General Motors-szal. Például az Észak Amerikában 2003 óta forgalmazott Honda Acura MDX SUV autókat ezzel a rendszerrel szerelték fel.

Az EnTyre Solution figyelmeztető jelzést küld, ha egy vagy több abroncs az előírtnál alacsonyabb nyomású és így lehetővé teszi, hogy a vezető még időben kezelje és megelőzze a nem megfelelő abroncsnyomás miatt bekövetkező eseményeket. Íme néhány, a rendszer által biztosított számos előny közül:

– A nem megfelelő abroncsnyomást előrejelző rendszer, melynek köszönhetően a vezető bonyodalom nélkül, a neki megfelelő helyen és időben javíthatja ki a problémát

– Innovatív technológia, amely csökkenti a téves riasztások kockázatát

– Kapcsolódó eszközök és szolgáltatások, mint vevőszolgálat, felhasználó képzés, diagnosztikai rendszerek

 eTyreTM System

A Michelin nagy jelentőségű innováció megvalósításán dolgozik tehergépkocsik számára. Az eTyreTM System egy, az abroncs belsejében található érzékelőből áll, ami nyomás és hőmérséklet adatokat mér. Telepített vagy kézi, vezeték nélküli vevőegységek gyűjtik össze az adatokat és az abroncs egyedi azonosító számát, ezeket automatikusan továbbítják egy számítógépnek, az adatokat pedig egy erre a célra tervezett program dolgozza fel. A vevőegységben összegyűjtött adatokat egy internet szerverre is feltöltik, ami megkönnyíti az úton és a raktárakban lévő készletek kezelését, valamint az újrafutózás ütemezését és az egy kilométerre jutó költségelemzést.

A Michelin megfelelő abroncsnyomás iránti elkötelezettsége a régmúltban kezdődött

A Michelin helyes abroncsnyomásra irányuló figyelme egyáltalán nem új keletű. Története során a vállalat folyamatosan biztosított információkat a témában, erre példa e néhány régi plakát, melyek az 1925-től 1970-es évekig tartó időszakot ölelik fel.

A Michelin közlekedésbiztonsági akciói Magyarországon

Junior Bike és Bike School

A Michelin Hungária számos közlekedésbiztonsági akciót szervezett az elmúlt években. A „Michelin Junior Bike" és a „Michelin Biciklisuli" elnevezésű, Magyarországon, Szlovákiában és Csehországban is megrendezett akciókon több, mint tízezer gyerek vett részt és tanulta meg, hogy milyen fontosak a közlekedési szabályok és a kerékpáros sisak használata biciklizéskor. Gyerekek a kerékpáros tudásukat is fejleszthették. Ezek a programok a helyi önkormányzatokkal és a rendőrséggel szoros együttműködésben valósultak meg.

Levegőt az abroncsba!

A 2004-ben indított, Levegőt az abroncsba!elnevezésű kampány felhívta a nyilvánosság figyelmét az előírásoknak megfelelő abroncsnyomás fontosságára. 2003, 2004 és 2005-ben mintegy ezer autót ellenőriztek a Michelin szakemberek Magyarországon, s ez az akció most folytatódik, hiszen a megfelelő abroncsnyomás fontosságát hangsúlyozó üzenet továbbra is időszerű.

Vigyázz! Gyerekek!

2004 óta folyamatosan zajlik a „Vigyázz! Gyerekek" feliratú táblák kihelyezése az utak mentén, a Michelin Hungária több mint négyezer ilyen táblát biztosított önkormányzatok részére, akik azokat iskolák, óvodák, játszóterek, egyéb, gyerekek által látogatott intézmények közelében helyezték ki, hogy az autósokat nagyobb körültekintésre, lassításra ösztönözzék. Egy külső cég által végzett felmérés szerint a különleges fényvisszaverő táblák az autóvezetők 66%-nak befolyásolni tudták vezetési magatartását.

A közlekedésbiztonság az egyik kiemelt fontosságú területe a Michelin Hungária Kft tevékenységének. Részt vesz különböző szakmai szervezetek, például a GRSP (Global Road Safety Partnership), munkájában és együttműködik a közlekedésbiztonság területén aktív további szereplőkkel.

Michelin tanácsok – Hogyan tudja megnövelni abroncsai élettartamát?

TUDTA?

1. Ellenőrizze rendszeresen abroncsait! A kopott abroncsok teljesítménye nemcsak az új abroncsokhoz képest gyengébb, de a gépjármű teljesítményét is rontja. Az abroncs oldalán található „Michelin Mester" figura mutatja a gumikopás-jelzők helyét a mintázat minden egyes fő csatornájában. Ha az abroncs mintázatának kopottsága eléri a kopásjelző szintjét, itt az idő, hogy lecserélje abroncsát!

2. Gondoskodjon abroncsai kiegyensúlyozásáról! A megfelelő kiegyensúlyozás megszünteti a rázkódást és megelőzi az abroncs szabálytalan kopását, valamint a kerékfelfüggesztés és a kormánymű idő előtti elhasználódását. Az abroncsok kiegyensúlyozását minden csere alkalmával ajánlott elvégezni.

3.  Forgassa abroncsait! Megnövelheti élettartamukat, ha egymás között rendszeresen átcseréli abroncsait járműve tengelyein. A rotálás során az abroncsok elhelyezkedése megváltozik, így egyenletesebben kopnak és tovább tartanak. Hacsak járműve gyártója másként nem rendelkezik, minden 10-12 000 km után forgassa abroncsait.

4. Ellenőrizze a kerékbeállítást! A kerék megfelelő beállítása elősegíti a stabil kormányozhatóságot és az abroncsok egyenletes kopását. A nem megfelelő beállítás jele, ha az abroncs egyenetlenül kopik, vagy megváltozik az autó úttartása.

5. Rendszeresen ellenőrizze az abroncsnyomást! Az abroncsnyomás rendszeres ellenőrzése és az abroncsok megfelelő felfújása rendkívül fontos biztonsága szempontjából és biztosítja az abroncs lassabb kopását is. Az előírt értéknél 0,5 barral alacsonyabb nyomás a gumiabroncsok élettartamát akár 20%-al (8000 km) csökkentheti. Havonta egyszer ellenőrizze abroncsai nyomását!

Michelin: több mint 100 évnyi innováció a mobilitás szolgálatában

1889: a « Michelin és Társa » létrehozása

1891: első szabadalmak a leszerelhető és javítható gumiabroncsokra

1895: a Michelin elindítja az első abroncsokon közlekedő autót: a „Villámot" (Eclair)

1898: megszületik a Michelin gumiemberkéje, a « Bibendum »

1900: az első Michelin Kalauz kiadása

1905: a szöges « Michelin talp » javítja az abroncs tapadását és ellenállását

1910: az első, 1/200 000 léptékű Michelin térkép kiadása

1913: a Michelin feltalálja a leszerelhető acél kereket

1923: az első alacsony nyomású személyabroncs (2,5 bar), a Comfort

1926: a Michelin megalkotja első turisztikai kalauzát, a majdani Green Guide-ot (Guide Vert)

1930: a Michelin bejegyezteti a beépített légtömlőjű gumiabroncs szabadalmát

1937: a Michelin piacra dobja a Metalic-ot, az első acél karkasszal rendelkező teherabroncsot

1946: a radiál karkasszal rendelkező abroncs feltalálása

1959: a Michelin piacra dobja az első radiál gumit földmunkagépek számára

1979: a Michelin radiál abroncs megnyeri a Forma 1 bajnokságot

1981: a Michelin Air X az első radiál abroncs repülőgépek számára

1989: 3615 Michelin, útvonaltervező szolgáltatás a Minitel-en

1992: az alacsony üzemanyag fogyasztású Michelin EnergyTM abroncs piacra dobása

1993: a Michelin által feltalált új abroncsgyártási eljárás: a C3M

1995: az amerikai űrrepülőgép Michelin abroncsokon száll le

1996: a forradalmian új PAX rendszer megalkotása

1998: az első Michelin Challenge Bibendum, az első világszintű esemény a tiszta járművek érdekében

1998: a Michelin gumiemberke, Bibendum, századik születésnapja

2000: a Bibendum figurát egy nemzetközi zsűri minden idők legjobb logojává választja

2001: a Michelin forgalomba hozza a világ legnagyobb földmunkagép abroncsát

2003: a Michelin XeoBib, az első, állandó nyomású mezőgazdasági abroncs forgalomba hozatala

2004: « Michelin, a haladás szolgálatában », a Csoport intézményes szlogenjévé válik

2005: a Michelin látja el abronccsal az új Airbus A-380-at – A Michelin Power Race, az első, közútra is engedélyezett dupla gumis sport abroncs elindítása

2005: a Michelin látja el abronccsal az új Airbus A-380-at

2006: a Michelin Tweel, a légmentes abroncs koncepciója

2008: a Michelin piacra dobja az új Michelin EnergyTM Saver abroncsot, ami közel 0,2 liter üzemanyagot takarít meg 100 km-en, és minden egyes megtett kilométeren közel 4 grammal kevesebb CO2 ibocsátást eredményez

2008: a Michelin piacra dobja az új Michelin X EnergyTM SaverGreen teherabroncsot

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük