2024.március.29. péntek.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Levendulaszüret Eszterházán

5 perc olvasás
fertod 1

????????????????????????????????????

fertod 1

Hazánk egyik legszebb barokk kastélyáról bizonyára már sokan hallottak és remélhetőleg sokan látták is. Az évszázadok alatt nevét többször váltó településen álló, hányatott sorsú kastély, néhány éve új életre kelt. Most pedig – a járvány csillapultával – egy érdekes ajánlattal hívja fel magára ismét a figyelmet.

fertod 2

A ma már városi rangra emelkedett Fertőd elődje kezdetben Süttör falu volt. Annak határában állt a sarródi vadászkastély, az Esterházy hercegek birtoka. A pompakedveléséről híres Esterházy Miklós herceg – nem véletlenül társult nevéhez később a „Fényes” jelző – az 1760-as években vadászkastélya helyére olyan csodálatos palotát építtetett, melyet később joggal neveztek a magyar Versailles-nak. Nagy kiterjedésű, gondozott park is övezte. Színvonalának érzékeltetésére elegendő annyi, hogy 1773-ban, maga Mária Terézia császárnő is lakott benne. Életének egy jelentős részében, 24 évig élt itt és vezette a kastély zenekarát Joseph Haydn, akinek számos műve itt is született. Ekkor a helyet már Eszterházának nevezték. A II. Világháború a kastélyt úgy-ahogy megkímélte. Az épületet mindkét hadsereg kórháznak használta és ki is rabolta. Az ötvenes években a földszinti márványterme magtár volt, traktorokkal jártak be, a kastély jobbszárnyában sokáig kertészeti középiskola működött.

fertod 3

Napjainkra a Fertőd-i Esterházy-kastély ismét látványosság, számos kulturális rendezvény helyszíne. Most, június második felében pedig kellemes, az egész család számára szórakoztató programot, levendulaszüretet kínál. Mintegy tízezer tő francia levendula borul virágba a levendulakertben. Nem csak újabb, különleges látványossága ez a csodákat csodákra kínáló helynek, de családi programnak is kiváló. Csoportoknak, nyári táborozóknak, külön tematikus programokat is összeállítottak a szervezők – mondta el a rendezvényről szóló tájékoztatón Egresitsné Firtl Katalin, az Eszterháza Kulturális, Kutató- és Fesztiválközpont Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője. Június 19-étől kezdődik a levendulaszüret. Naponta 10 és 18 óra között a helyszínen kapott aratótasakba gyűjthetnek levendulát az érdeklődők. Két, egymást követő hétvégén (június 19-20-21-én és június 26-27-28-án), 14.00-17.00 óra között levendulás családi élményprogramokkal várják a látogatókat. Kézműves foglalkozások, fűszer- és gyógynövény bemutató túrák is lesznek. Csoportoknak – előre egyeztetett időpontban – tematikus programokat, múzeumpedagógiai foglalkozásokat tartanak, amelyeket nyári táborozó csoportoknak is ajánlanak. Az élményteli, szabadtéri, múzeumpedagógiai foglalkozások között a „Tündérséta” az óvodás korosztálynak szól, a „Barokk íróasztal” az általános iskolásoknak, a „Barokk zenélődoboz” a középiskolás tanulóknak kínál aktív időtöltést a páratlan természeti környezetben.

fertod 4

Az eszterházai levendulakert idén is fogadja a Soproni Tankerület nyári táboros csoportjait 2020. június 29. és augusztus 19. között. A táboros kisdiákok hetente 2-3 napon keresztül érkezhetnek a kertbe levendulát szüretelni. Az Esterházy-kastély 2 hektárnyi gyógy- és fűszernövénykertjében közel 10 000 tő francia levendula található. A csaknem 100 féle gyógynövény bemutatását is lehetővé tevő fűszer- és gyógynövénykert részei, a magas ágyások, az idei év újdonságának számítanak. Ezekben olyan növényeket mutatnak meg, amelyek nincsenek máshol kiültetve a gyógynövénykertben: 3-4 féle zsálya, bíbor kasvirág, citromfű, 3-4 féle menta díszlik egymás mellett. A fűszernövények között ugyancsak 3-4 féle kakukkfű, oregánó, tárkony, rozmaring, citromfű, lestyán és rebarbara is terem. A fűszer- és gyógynövény-túrák idén újdonságnak számító programjai az alapos és részletes, élményszerű ismeretszerzést segítik, a természetközeliség minden varázsával. Régen a főúri kertekben is megtalálhatók voltak a gyógy- és fűszernövények. Eszterházán már az 1750-es években is volt olyan kertrész, ahol a zöldség- és gyümölcsfélék mellett a konyhára szükséges gyógy- és fűszernövényeket is megtermelték.

fertod 5

A biztonságos szüreteléshez elengedhetetlen néhány fontos tudnivaló: A levendulaszüret kiváló szabadidős családi program, amely során nemcsak az érvényben lévő járványügyi szabályokat kell betartani, hanem a szüretelés biztonságossága érdekében a munkavédelmi ajánlásokat is. A levendula magáncélú felhasználásra, a virágzás függvényében, korlátozott mennyiségben, csak az itt kapott aratótasakokba gyűjthető. A szervezők kérik, hogy a vendégek gondoskodjanak ivóvízről és az időjárási hatások, valamint a rovarok elleni védelemről! A levendula csak a szalaggal körbezárt, kijelölt területen gyűjthető. A növényről csak a virág (max. 25 cm hosszú) szára, az első elágazás (fás szár) fölött vágható le. Ha szükség van segítségre, keressék az ott jelenlévő munkatársakat! A levendula saját felelősségre, saját, hozott, kézi eszközzel (olló, metszőolló, stb.) szedhető. A növények védelme érdekében tilos a letépés, vagy a nem megfelelő eszközzel végzett virágszedés! Kiskorú gyermek kizárólag felnőtt felügyelete mellett és annak felelősségére vehet részt a szedésben! A helyszínen levendula tövek vásárlására nincs lehetőség.

További tájékoztatás található a Facebookon a https://www.facebook.com/fertod.esterhazykastely oldalon.

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.