Ma 2007 április 08: Húsvét vasárnap van: A keresztény világ legnagyobb ünnepe, az élet diadala a halál felett.

A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, melyen Jézus Krisztus feltámadását ülik meg. A keresztény húsvétban zsidó és pogány elemek is ötvözõdnek. Ma húsvét vasárnap van, a kétnapos ünnep elsõ napja.

A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, melyen Jézus Krisztus feltámadását ülik meg. A keresztény húsvétban zsidó és pogány elemek is ötvözõdnek. Ma húsvét vasárnap van, a kétnapos ünnep elsõ napja.

A keresztények az i. sz. 2. század elejétõl hozták kapcsolatba a zsidók pészachját Krisztus halálával és feltámadásával. A húsvét megünneplésének napja kezdetben nem volt egységes. Általában az volt a szokás, hogy a feltámadás napját Nizán hónap 14-e (a zsidó húsvét) utáni vasárnap tartották, elõtte való pénteken pedig Krisztus halálára emlékeztek. Az ázsiai provinciákban ezzel szemben mindig Nizán hónap 14-én tartották Krisztus halálának emléknapját. E napon délután három órakor befejezték a böjtöt, agapét – azaz szeretet vendégséget -tartottak és két nap múlva tartottak húsvétot, még akkor is, ha az nem vasárnapra esett.

Jeruzsálem pusztulása, a templom lerombolása (i. sz. 70) után szokásba jött a zsidóknál, hogy a húsvétot a tavaszi napéjegyenlõség napján (március 21-én) tartották, amely szokást a keresztények egy része is követte. Ily módon eltérések alakultak ki a húsvét megünneplésének az ideje körül, ami a keresztények között szakadást idézett elõ. A húsvéti vitát végül is a niceai zsinaton (325) zárták le, amely elõírta, hogy a húsvétot egyöntetûen vasárnap kell ünnepelni, ez a vasárnap pedig a tavaszi napéjegyenlõséget követõ holdtölte utáni elsõ vasárnap legyen. Ha a holdtölte vasárnapra esik, akkor a húsvétot a következõ vasárnap kell megtartani. E rendelkezésnek azonban a 8. századig nem mindenhol vetették magukat alá a keresztények. A 4. századtól kezdve általános lett az a szokás, hogy a húsvéti nagy ünnepekre negyven napos böjttel készültek a keresztények.

A húsvétvasárnapi szertartásokhoz tartozott már a X. század óta az ételszentelés. A húsvéti sonkát, bárányt, kalácsot, tojást, sõt még a bort is a katolikus hívõk szentelni viszik a templomba. A megszentelt húsvéti ételek megvédték a híveket a hosszú böjt után a mértéktelenség kísértésétõl.

A víz tisztító, termékenységvarázsló erejébe vetett hit az alapja a húsvéthétfõi locsolásnak. Valamikor vízbevetõ, vízbehányó hétfõnek nevezték ezt a napot, ami utal a locsolás egykori módjára: gyakran a kúthoz, vályúhoz vitték a lányokat, és egész vödör vízzel leöntötték õket. Eredete részint a keresztelésre, részint arra a legendára utal, amely szerint a Jézus föltámadását hirdetõ jeruzsálemi asszonyokat locsolással akarták a zsidók elhallgattatni, illetve a Jézus sírját õrzõ katonák vízzel öntötték le a feltámadás hírét vivõ asszonyokat.

A locsolóverseknek sok változata ismert. A bukovinai székelyeknél Andrásfalván a református gyermekek jártak korán reggel köszöntõt mondani. A locsolkodás csak az elsõ világháború után kezdett divatba jönni.

Én kis morzsa,

Gyenge rózsa,

Gyenge deákocska,

Én most jöttem hírmondani,

Krisztus királyt hirdetni.

Váltsák meg leányikat,

Egy szép piros tojásval,

Mind Krisztus Urunk megváltotta

Széles e világot vérivel.

A húsvét számtalan õsi szokásából mindmáig megõrzõdött a locsolkodás – régi termékenységvarázsló szokás, helyileg kialakított hagyományokkal – és a tojásfestés, illetve – ajándékozás szokása. Az elõbbi a fiúk és a férfiak, az utóbbi a leányok és nõk illendõségi kötelmei közé tartozik. Talán gyakran a locsolkodók illetlen viselkedése az oka, hogy a nõk nagy része megutálta ezt a máskülönben kedves szokást, és húsvét hétfõjén egyre gyakrabban "illegalitásba" vonul, elmenekül hazulról.

Az ünnep jelképei közé tartozik a nyúl, a nyuszi is, amely az ajándékozás szokásával van kapcsolatban, és az ajándék maga is lehet egy aranyos kisnyúl, de sok helyen az ünnep elmúltával elfelejtenek gondoskodni a kis háziállatról, így sokszor az utcára is kerülnek a kis kedvencek.

            A hagyományok közé sorolhatók a húsvéti ételek is, hiszen ilyenkor általában a következõ az étrend a legtöbb háznál: sonka, torma, tojás, bejgli; faluhelyen a szentelt kalács is ott van a vendégek részére megterített asztalon.

Míg a szokások eredetének nagy része ismert, addig a jelképek eredetérõl nem hallani olyan sokat.

A piros tojás eredete pedig a következõ lehet: Jézus halálakor az emberek szétvitték a hírt a faluban. Egy kisleány is híresztelte az esetet. Az egyik ember így szólt hozzá:

 –          Nem hiszem el, hogy meghalt Jézus, csak akkor, ha a kötényedben pirossá változik a tojás. Ez akkor be is következett.

 Ennek emlékére vált szokássá piros tojást adni a locsolkodóknak húsvétkor.

 Pierre Corneille:

SZÓLJ, SZÓLJ HOZZÁM, URAM…

"Szólj, szólj hozzám, Uram, mert szolgád hallja szódat!"

Így mondom, mert magam rég annak érezem.

Hadd járjak utadon, hadd várjam égi jódat!

Hû szívvel szüntelen, hû szívvel szüntelen.

Adj Lelkedbõl erõt, hogy értsem és szeressem

Elrendelt utamat s minden parancsodat.

Egy vágyat hagyj nekem: hogy halljam és kövessem

Szent igazságodat, szent igazságodat.

Nincs oly tudós sehol, ki megtanít utadra,

A bölcs nem fejti meg törvényedet sohsem;

Te fejted meg nekünk, te, hû szíveknek Atyja,

Kinek szavát lesem, kinek szavát lesem.

Te nagy csodáidról bár fennszóval beszélnek

És fennen hirdetik felséges rendedet,

Ha nem te szólsz, Uram, a szó fülig ha érhet,

De szívig nem mehet, de szívig nem mehet.

Szólj, szólj én Istenem! — szól hangodból a jóság,

A lelkem megfeszül s a hallásban segít,

És szódban meglelem az örökkévalóság

Jó édességeit, jó édességeit.

Szólj és csitítsd a bút, mert bú és kín gyötörnek,

Szólj, hogy legyen szavad ír s gyógyító erõ;

Szólj, dicsõséged úgy még szebben tündökölhet,

És mindörökre nõ, és mindörökre nõ.

 Ford: Áprili Lajos