
Közismert dolog, hogy a világ nagy repülőtereinek közelében több szálloda is várja az utazókat. Budapesten sokáig csak egy volt, az IBIS Styles Budapest Airport. Ám ez most megváltozott. A WING fejlesztésében megvalósult TRIBE Budapest Airport Hotel, a márka második szállodája az országban. Magyarország legnagyobb utazási csomópontjának, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérnek 2-es termináljával éppen szemben, a szomszédos IBIS Styles szállodával szoros összeköttetésben, 2025 május közepétől fogadja vendégeit.
Egy csodálatos, négycsillagos, Superior besorolású szálloda 167 szobája várja ezentúl itt az utazókat. Palotai Csaba, a TRIBE Budapest Airport hotel igazgatója köszöntötte így a megnyitó vendégeit, majd hozzátette: Csapatommal együtt régóta vártuk ezt a pillanatot – hosszú hónapok felkészülése és elkötelezett munkája után végre valóra válik, ami korábban csak a tervezőasztalon létezett. A TRIBE Budapest Airport nem csupán egy új szálloda, hanem egy friss szemléletű találkozási pont, ahol a prémium kényelem, az izgalmas dizájn és a vendéglátás iránti szenvedély találkozik. Bízunk benne, hogy a TRIBE élménye nemcsak a szállóvendégeknek nyújt majd maradandó élményt – szeretettel várunk mindenkit, aki akár csak egy kávé erejéig ellátogat a tetőterasz Skybárjába, vagy kipróbálja éttermünk különleges kínálatát. A WING a közép-európai ingatlanpiac egyik vezető, magántulajdonban lévő ingatlanfejlesztő és -befektető vállalatcsoportja, amely jelen van Németország, Lengyelország és Magyarország ingatlanpiacain. Célja, hogy olyan világklasszis, fenntartható és innovatív ingatlanokat hozzon létre, amelyek hosszú távon teremtenek értéket a használók, a környező közösségek és partnereink számára egyaránt, emelte ki – magyar nyelven szólva – a vezérigazgató, Noah Steinberg.
Nekünk örömteli nap ez a mai! Fontos mérföldkő számunkra a TRIBE Budapest Airport Hotel létrejötte, amely az országban a második Tribe hotelünk és egyben a második szállodánk a budapesti repülőtér közvetlen közelében. Magas színvonalú és kényelmes szálláslehetőséget kínál, miközben választ ad a Budapest Airport kapacitásbővítés iránti igényére. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér Magyarország kapuja és nekünk nagyon fontos, hogy amivel az érkező utas találkozik az legyen méltó ehhez a szerephez, a városhoz és az országhoz! Különleges élményt kínálunk, ami más, mint a megszokott!
Arról, hogy mit jelent a repülőtér életében ez az új szálloda, Francois Berisot, a Budapest Airport vezérigazgatója szólt: A Budapest Airport számára fontos, hogy utasai magas színvonalú szolgáltatásokkal találkozzanak Magyarország kapujában. Éppen ezért nagy örömünkre szolgál, hogy a repülőtér közvetlen szomszédságában nyílik meg a TRIBE, így immár két elegáns és színvonalas szálloda fogadja az utazókat – mondta. A dinamikusan növekvő utasforgalom fényében biztosak vagyunk abban, hogy a 2. Termináltól mindössze néhány perc sétára található, modern és kényelmes TRIBE már a megnyitást követően nagy népszerűségnek örvend majd. Olyan utazók számára készült, akik elérhető áron keresnek szállásokat. Azt kínálja, amik igazán számítanak: intelligens, funkcionális szállodák, melyek mindent nyújtanak, amire a vendégeknek szükségük van – és semmit, amire nincs. Az Accor a világ egyik vezető vendéglátóipari vállalata, 110 országban van jelen, és több mint 5600 szállodát, 10 000 vendéglátóhelyet, wellness központokat működtet.
A TRIBE Budapest Airport Hotel üzemeltetetését a WING az Accorral közösen végzi. Pauline Oster, az Accor TRIBE márkáért felelős Európa és Észak-Afrika régiójának elnökhelyettese szerint: a TRIBE pontosan azt kínálja, amit az új generációs utazók keresnek: kivételes, karakteres, szálláshelyeket, amelyek minden szükséges kényelmet biztosítanak – felesleges sallangok nélkül. Bizonyítja ezt, hogy alig két év alatt a második szállodánkat is megnyithatjuk Magyarországon. A TRIBE Budapest Airport Hotel tovább erősíti együttműködésünket a WING-gel, és jól mutatja, milyen nagy az érdeklődés partnereink és vendégeink részéről a márka iránt.
A szálloda számára most a legfontosabb, hogy megalkossa a „place to be” az odatartozás kívánása érzést, a dolgozói és a vendégei számára egyaránt – tudtuk meg az helyszínek bejárása alkalmával. Egy ilyen apróság például a Zsolnai gyár által készített kerámia csőkutya, a PRIDE kék színében, mely egyedi, de reprezentálja a magyar iparművészetet is. A tágas étterem, a lounge rész akár 140 vendéget is tud fogadni, a hozzá tartozó kültéri terasz további 60 férőhellyel ideális helyszín étkezéshez, találkozókhoz vagy pihenéshez. A hotel 7. emeleti tetőszintjén exkluzív, panorámás Skybár várja a vendégeket, mellette pedig egy jól felszerelt fitneszterem is helyet kapott. Az üzleti rendezvények és megbeszélések számára a 150 fős konferenciaterem, valamint további két tárgyaló nyújt ideális környezetet. A vendégek otthonosan érezhetik magukat – legyen szó munkáról, pihenésről vagy kikapcsolódásról.
A szobák belső kialakítása a célszerűséget szolgálja. A bőröndök az ágy alatt, de egy fali polcon is tárolhatók, az asztalláb sem foglal felesleges helyet, növeli az extra tárhelyet. A szekrényekben máshol is megszokott szobaszéf, itt egy nagyobb laptop befogadására is alkalmas és még a töltő számára is van benne konnektor. Az ablakok sehol sem nyithatóak. A háromrétegű üvegezés teljes zajmentességet eredményez, a repülőgépek érkezés-távozásának hangja nem szűrődik be, a pihenés zavartalan. Ugyanakkora kilátás is páratlan. Vannak szobák, ahonnan mindkét kifutópálya, látható. A leszálló gépek éppúgy, mint az indulóak, a teherszállító cargo gépek mozgása, sőt még a kormányzati váró is. Minden emeleten a lifteknél a TRIBE saját, különleges vízautomatája van, ami nemcsak szűrt vizet, de szénsavast is ad, hideget és szobahőmérsékletűt egyaránt. A fürdőszobák túlnyomó többsége zuhanyozós, de van néhány olyan, amiben nagy fürdőkád is van. Az ilyen igényt előre kell jelezni.
A 7. emeleten a Skybár valódi érdekesség. Az időjárásnak megfelelően télikert, de nemcsak a tető, hanem körben minden üvegfal rész is nyitható, ha az idő azt kívánja meg. A bútorzat anyagában, színében, megjelenésében alkalmazkodik a helyzethez. Egy hirtelen eső nem okoz fennakadást. A belső térből kilépve a teraszra egyedülálló látvány tárul a vendég elé. Aki romantikus alkat, ide este jöjjön, mert gyönyörű a naplemente. Az igényeknek megfelelően, száz ember kiszolgálásra is alkalmas ez a hely, akár egy exkluzív esküvő színhelyeként is szolgálhat. Attól függ, mi a vendégek kívánsága, milyen ételt, milyen tálalást, kiszolgálást kérnek. Ha ez a lehetőség széles körben elterjed, jelentkezőkben biztosan nem lesz hiány!