Megkésett interjú könyvhét után jóval – avagy Nagy Bandó András másik arca(i)
11 perc olvasás 
Kocka utca, Merkúr, Nyugdíjas levél, Ízes beszéd, Úton-útfélen. Ugye ismerős? De tudta-e, hogy Nagy Bandó András könyveinek száma folyamatosan növekszik? Vagy, hogy gyönyörű faszobrai vannak? És azt, hogy csodás gyermekverseket ír? Nagy Bandó Andrással személyesen a Vörösmarty téri könyvhéten találkoztam, de a beszélgetést kicsit később ejtettük meg, mert ott, akkor a sok érdeklődő miatt, akikkel Ő közvetlenül, mosolyogva beszélgetett, nem lett volna ideje.
Kocka utca, Merkúr, Nyugdíjas levél, Ízes beszéd, Úton-útfélen. Ugye ismerős? De tudta-e, hogy Nagy Bandó András könyveinek száma folyamatosan növekszik? Vagy, hogy gyönyörű faszobrai vannak? És azt, hogy csodás gyermekverseket ír? Nagy Bandó Andrással személyesen a Vörösmarty téri könyvhéten találkoztam, de a beszélgetést kicsit később ejtettük meg, mert ott, akkor a sok érdeklődő miatt, akikkel Ő közvetlenül, mosolyogva beszélgetett, nem lett volna ideje.
A honlapján a bemutatkozás helyett néhány forrást ajánl azoknak, akik szeretnének többet tudni Önről. Ennyire nem szeret magáról beszélni?
A dolgaimról is, de ha kell magamról is szívesen beszélek, amennyiben kérdéseket kapok. A honlapom viszont azért indul így, hogy ne kelljen annál hosszabb bemutatkozást írnom, mint amennyi valóban szükséges. Egyébként is jobbára tudnak rólam, valamennyire ismernek is, épp annak köszönhetően, hogy mindig készséggel válaszoltam a kérdésekre. Vallom, ha nem titkolózunk, nyitottan élünk, kevésbé akarnak kutakodni az emberek, vagy a helyettük és nevükben is kérdezgető újságírók.
Az 1982-es Humorfesztivál óta ismert a neve, de nem csak mint humoristát, hanem komolyabb oldaláról is megismerhettük. A hajléktalanokkal mikor, és miért kezdett foglalkozni?
A történet immár 20 éves múltra tekint vissza. Hogy miért? Akár a hegymászók: ott az a hegy, hát megmászom. Előttem is ott állt ez az ügy, és engem tolt melléjük a sors, a sorsom, hogy segítsek bebizonyítaniuk azt, amit a Déliben a táblájukon hirdettek: mi is emberek vagyunk. Akkoriban ezt nem túl sokan vették észre, még kevésbé gondolták, és nem akadt már rajtam kívül, aki a szokásos piciknél egy nagyobbat akart lépni velük, léptetni velük. Létrehoztuk az első hajléktalanszállást, és ezzel a mai 80-100 ennél is jobb szállásnak törtünk utat. Ez egy három hónapos, meghatározó szakasza volt az életemnek.
Ezért egyébként 1996-ban megkapta az Arany Szalmaszál a Hajléktalanokért díjat. Mit jelentett ez akkor Önnek?
Könnyhullatós örömöt. Nem maga a díj, hanem, hogy nem feledkeztek meg arról, amit annak idején tettem. A díjat ugyanis évekkel a történetünk után kaptam, egyetlen vagyok, aki ezt magánemberként megkapta. Tehát van egy olyan díjam, ami senki másnak sincs. Nagyszerű, nem? Pár éve elsőként kaptam meg a Hajléktalan emberért díjat, és remélem, ez lenne az igazán szép eredmény, pár év múlva már nem kell kiosztani senkinek. Ebben benne van a vágyam is: ne kelljen senkinek hajlék nélkül maradnia.
Szereti a képzőművészetet, és nem csupán nézni, hanem alkotni is. Gyönyörű munkái vannak. Nem gondolt sosem arra, hogy képzőművészként fog dolgozni, ebből fog megélni? Kiállítása volt már, lesz-e?
Mindenben autodidakta vagyok, amit „tudok", az abból fakad, amit tehetségként a sorstól kaptam. Amit ki tudtam csiszolni belőle, magamból, az a csipetnyi eredménye ennek. Lehet, a képzőművészettel kellett volna foglalkoznom, az adottságaim megvoltak hozzá, de ennyi erővel összejöhetett volna a színművészet is, meg még pár más dolog, amihez konyítok. Az a jó, hogy nagy gyerekként kipróbálgatok mindent, ami a batyumban rejlik, és megmutatom az embereknek, hogy mit tudtam kihozni belőle. Faszobrocskáim, ágplasztikáim (valamennyi látható a http://www.bando.hu/ weboldalamon) többször kerültek már közönség elé, de az a legnagyobb öröm, amikor új vendégek érkeznek hozzánk, és ilyenkor eléjük teszem a talált és őrzött tárgyaimat, a fotóimat, a matyóterveimet, a rajzaimat, karikatúráimat, és mindjárt van miről beszélgetnünk.
Orfűn néhány évig polgármester volt. Miért indult polgármester jelöltként, és ez a munka mit adott Önnek?
Engem úgy lökdöstek oda, és mivel akkor költöztem Orfűre, gondoltam, ha már ennyire akarják, akarnak, akkor segítek a falunak. Iszonyú mennyiséget dolgoztam, és bár csak mellékállásban végeztem ezt a munkát, hét napból hét adott feladatokat. Nem maradt időm semmire. Nem olvastam, nem írtam, nem jártam fellépni, szóval lenullázódtam. Akkor döbbentem rá, hogy tényleg erőszakosabban kellett volna nemet mondanom a falubelieknek, hiszen én nem 800 embernek szeretnék csak adni valamit, hanem sokkal többnek. Ekkor mondtam le, tíz hónap után. Mellesleg: olyan gyorsan dőlt el Orfűn a választás, hogy én lettem az ország első megválasztott polgármestere.
Rendezvényszervezéssel miért kezdett foglalkozni? Rossz tapasztalatai voltak, vagy csak kedvet érzett hozzá?
A csodát, egy barátom, Baksa Laci mozgatja a ShowTár irodát, és mivel gyakran hív föllépni, megegyeztünk, hogy kis részben tulajdonosává válok a cégnek, és mint kreatív ember a segítője leszek, ha egy-egy nagyobb rendezvényt kell kitalálnunk. Amikor szakmai tapasztalataimat kell bevetni, akkor is állok rendelkezésére. Ez így egy jó konstrukció, és valóban jó programokat kínálunk, és viszünk.
Nekem nagyon hiányoznak a Kocka utca, a Merkúr, a Nyugdíjas levél, és a hasonló humoros előadások. Ezek eltűntek a képernyőről. Mit gondol Ön erről? És a mai humoristákról?
Gyakran állítanak meg mindenfelé az emberek, és elmondják ugyanezt. Jól esik, de nehéz pontos és minden tekintetben kielégítő választ adni rá. Ezek a számok már klasszikusokká váltak, nem porosodtak be, még akkor sem, ha a témájuk, hála istennek lejárt. Ezek egy alapötletre épültek, kidolgozott monológokká lettek, és mindig csattanóval értek véget. Ilyesmit ma már egyre kevésbé írnak. Sok jó és néha pár gyengébb poént is halmoznak az ifjak, de nem építkeznek. Mintha ez kiment volna a divatból. Vagy nem képesek rá. De tehetségek vannak, mint ahogy mindi is kitermelte magának a tehetségeket a magyar kabaré. Én három ifjút nagyon szeretek: Litkay Gergőt, Bödőcs Tibort és Kovács András Pétert. Ügyesebbek akadnak még, de a tehetség az egy más dolog. Vagy van, és sugárzik, vagy nincs, és csak gőzölög.
A könyvhéten egy egész nagy asztal volt tele a könyveivel. Hány könyvet írt idáig? Ebből mennyi szól felnőtteknek, mennyi gyermekeknek?
Közel harminc kötetem jött ki, jobbára az elmúlt nyolc évben. Az épp most megjelenő Ringató című, hatvan altatót tartalmazó kötetem lesz a tizedik. Kettő már készen van, nemsokára tördeljük, de csak a jövő évi könyvfesztiválra hozzuk ki mindkettőt. A nyolc kötetből hat verses, a másik kettő egy-egy nagy mese. Az egyik A táltossá lett kiscsikó, a másik A Kiskalácsai királyság. Természetesen nem versenyzek, de oly sok ötletem van, és annyi vers születik, hogy csak győzzem megjelentetni őket. Ami külön öröm, hogy már vagy tíz CD-n hallhatók a megzenésített verseim (Szélkiáltó, Énekmondó, Alma, Palinta, Halász Jutka, Republic, Hangoló), és épp most jön ki a Kalákával közös CD-m, a Tölgyből van a fakutya, melyen 24 versemet éneklem Radványi Balázs zenéjére. Közben tankönyvekbe kerültek a verseim, immár vagy harminc, és ez is külön örömöm. Jövőre jön a madarak önvallomásával teli verseskötet, az, Ami a bögyünkben van, és egy újabb nagy mese, a Nagyapám, nagyanyám és a vakond.
És miket kaptak a felnőttek?
A legnagyobb siker továbbra is az első regényem, a Sosemvolt Toscana, mely immár hatodszorra jött ki. Amit újra ki kell majd adnom, az András könyve – Fordított teremtés, és az András II. könyve – Kútásó. Négy-négy kiadásuk fogyott el, és sokan követelik rajtam az új kiadását. Még pár címet mondok, mindegyik több kiadást ért már meg: Ízes beszéd, Úton-útfélen, Könyv azoknak, akik utálnak olvasni, Sándor Györggyel közös a Furcsa pár-beszéd, Nagy Bandó világa, a hatvanadik születésnapomra jött ki, Kabaré-sikerlista, az Orfűi medvehagyma kincseskönyv, és már csak nálam rendlehető a 333 haIQ. Tavasszal jö9tt ki a Kalandárium 2005, 2006 és 2007, három kötet, melyet az idén természetesen tovább írok, s jön majd a 2008 is.
Hogyan, és miért kezdett gyermekkönyveket írni?
Mindig is írtam, születtek több éve is verseim, de valahogy nem vettem komolyan. Van ez is, gondoltam, és csak úgy betettem egy mappába mindegyiket. Aztán, amikor közel öt éve megszületett az unkám, Hanna, akkor már ez érdekelt jobban, és „leszoktam" a kabaréról. Mivel hemzsegnek az ötletek, ettől már nem is tágítok. Egyelőre. Aztán ki tudja, mit hoz majd a sors.
Melyik a kedvenc – saját írású, és más által írt könyve, és miért? Ajánlana egy saját írású könyvet az olvasóknak?
Azt javaslom, ha még nem ismerik, olvassák el a Sosemvolt Toscana című regényemet. Ennél több olvasói levelet még egyetlen könyvemre sem kaptam, 200 ezer olvasója van már, részint úgy, hogy birtokolják a könyvet, részint úgy, hogy könyvtárból viszik haza. Megható és szép történet, mely bármelyikünkkel megeshet, és talán épp ez a sikere titka. Azt hiszem, és ez sok levélíró véleménye, egy szép stílusban megírt, sokakat megérintő történet. Készülődök egy új kisregénnyel (A boríték), és más kötet is közel jár a nyomtatáshoz (Bibliatéka). Hogy mit ajánlanék másoktól? A sok kedvencem sokak kedvence, ezért inkább olyasmit javasolnék, amit kevesebben emlegetnek manapság. Olvassák el Háy János könyvét, A bogyósgyümölcskertész fiát. Szép élményben lesz részük.
Mi lesz a következő könyv témája? A mostanában oly divatos szakácskönyv, Nagy Bandó módra elképzelhető-e?
Nem akarok divatot követni, de az Ízes beszéd sikere szinte kötelez, hogy folytassam az konyha világának kibontogatását. Lehet, lesz egy kemencés ételeket fölsorakoztató, újabb orfűi könyv. De egyéb is jár a fejemben, meglátjuk.
Láthatjuk-e fellépni mostanában, és hol?
Nem lépek föl nyilvános rendezvényeken, csak néhány céges évadzárón. A tévékben itt-ott feltűnök, akit érdekel, a honlapomon megtalálja a pontos időpontokat. December 4-én a Hálózat TV Kor kontroll, december 28-án délelőtt pedig a Duna TV Cimbora című műsorában verselek gyerekeknek. December 9-én a Kossuth adó Arcvonások című portréműsorában hallhatnak.
A Szamárfül Kiadót is vezeti, és óhatatlan a kérdés: nem fél, hogy agyondolgozza magát?
Engem éltet a munka, épp, mert mindig és mindent nagy odaadással és szeretettel végeztem. Soha nem unatkoztam még, nem is fogok, kíváncsi voltam életem során, és az is maradok. Mindig hagyok időt a sportra. Hol futok, hol teniszezem, nyaranta pedig úszom, ha csak tehetem. Karbantartom magam, és így a szellemi tevékenység is jól esik, nem teher. Az élet túl rövid ahhoz, hogy csak úgy átaludjuk, vagy végigszórakozzuk. Főként az érzi így, aki teli van ötletekkel, akiben szétfeszítő erővel munkálkodik a talentum. Hagyok időt olvasásra, enélkül el sem tudnám képzelni az életem, de általam fölöslegesnek ítélt dolgokra nem pazarolok időt. Ennek köszönhető, hogy egymás után születnek a könyveim, és ebből következik, hogy ma már majdnem akkora az olvasótáborom, mint annak idején volt a közönségem. Hatvanegy évesen is ugyanolyan ambícióval végzem a dolgomat, mint harmincévesen tettem. Így észre sem veszem, hogy múlnak az évek. Lehet, azt se fogom észrevenni, amikor végképp elkopnak.
Nagy Bandó András láthatóan sokoldalú ember, és amit igazán, pillanatokon belül megkedveltem benne, az a közvetlensége. Ahogy az emberek felé fordul, ahogy megszólítja őket, ahogy beszél nekik, természetesen, kötetlenül, kedvesen.
Nagy Bandó András: Mamácskánál
Emlékszem a reggelekre…
Ágydeszkán ült elmerengve.
Eres kezét összefonta,
imát mormolt, mondta, mondta.
Ahogy mindig, otthonkában,
évek óta ebben láttam.
Üldögélt a karosszéken,
igazgatott a kötényen.
Hasas bögre, tejeskávé…
Egy puszi (az unokáé).
Takarítás, főzés, konyha…
Lassan, mintha alkonyodna.
Elcsitult a világ végül,
eb vonított az alvégrül.
Várt a párna, várt a paplan,
papácskámtól puszit kaptam.
Egy-két mese, néha monda,
mamácskám szól jó éjt mondva:
– Holnap sütök puha fánkot! –
S mormolt egy-két Miatyánkot
Németh Krisztina
