Megtérésre és megújulásra hívott Veres András Budapesten államalapító szent királyunk ünnepén

Erdő Péter bíboros, prímás mutatott be szentmisét augusztus 20-án, államalapító Szent István királyunk ünnepén Budapesten, a Szent István-bazilika előtti zsúfolásig megtelt téren. A szentmise szónoka Veres András püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke volt.

Az ünnepi szentmisét megelőzően Fábry Kornél, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Általános Titkárságának főtitkára és Böjte Csaba ferences szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója tett tanúságot hitéről.

Fábry Kornél azokról az Istentől kapott ajándékokról beszélt, melyek a papi hivatás választásához vezették. Kiemelte az Oltáriszentség tiszteletét, a szentségimádást, mely lehetőséget adott számára a Jézus Krisztussal való „beszélgetésre”. Arra kérte a hallgatóságot, hogy imádkozzanak a budapesti, 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus sikeréért, hogy ez az esemény lehetőséget teremtsen az Egyház és a világ megújulására.

Böjte Csaba testvér tanúságtételében úgy fogalmazott, hogy a Jóistennek jók az idegei – jobbak, mint a miénk –, biztosak lehetünk abban, hogy nem fogja hagyni a világot összedőlni. Jézus Krisztus is el tudta viselni az emberi megpróbáltatásokat, tudta, hogy az ember megváltásához türelem kell. Végül arra buzdított mindenkit, hogy „ott élje meg és hirdesse az evangéliumot, ahova az Isten rendelte”.

Az ünnep díszvendége Bartholomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka volt. A szentmisén részt vett Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius, valamint a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia jelen lévő tagjai.

A szentmisén részt vett Áder János köztársasági elnök, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke, Darák Péter, a Kúria elnöke, Tarlós István főpolgármester, Mádl Dalma, Mádl Ferenc volt köztársasági elnök özvegye, és Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár.

A szentmise kezdetén a megjelenteket köszöntve Erdő Péter bíboros elmondta, hogy Szent Istvánt az ortodox egyház is szentként tiszteli, amióta Bartholomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka a 2000-es jubileumi esztendőben beiktatta a szentek sorába. Szent István vezette be a magyarságot az ezer évvel ezelőtti Európa keresztény közösségébe. Államalapító királyunk nem tette szürkévé és egyformává a népeket, hanem abban segített, hogy „ki-ki megnemesítve fejlessze tovább a saját gazdagságát”. Szent István a hit alapjára építette országa életét, nagy reformjai tették lehetővé népének megmaradását. De ma is hűségre és megújulásra van szükség. Keresztény hitünk lehet ihletőnk abban, hogy megtaláljuk helyünket a változó világban, melyet nem hagy el Isten gondviselő szeretete.

Ezután Erdő Péter bíboros megáldotta az új kenyeret.

A szentmisén Veres András győri püspök mondta a szentbeszédet, melyet az alábbiakban teljes terjedelmében közlünk.

Kedves Ünneplő Testvéreim!

Nemzeti ünnepeink legszebbikén gyűltünk ma össze itt, a budapesti Szent István-bazilika előtti téren. Kívánom, hogy ez az ünnep hozza meg mindnyájunknak a hazánk és a nemzetünk iránti elköteleződés megújulását és megerősödését!

Az imént hallott evangéliumi részletben Jézus mindnyájunkat arra hív, hogy építsük egyéni, családi és nemzeti életünket Krisztusra, és az ő tanítására. Minden évben halljuk ezt a felhívást Szent István ünnepén, mert ő így tett. Csak remélni tudjuk, hogy ha visszatekintünk a mögöttünk hagyott évre, azzal a megnyugtató érzéssel tudunk visszagondolni rá, hogy az elmúlt évben nem vettük semmibe Jézus kérését. Ugyanis könnyű belátni: nem mindegy, milyen alapra építjük az életünket. Bár sokféle próbálkozást látunk, azt kell mondanunk, hogy csak az öntelt ember fordul el Istentől és törvényeitől. Hallottuk az imént rájuk utalva Pál apostol szavait az efezusiaknak: „Ne éljetek úgy, mint a pogányok, akik hiábavalóságokon jártatják az eszüket. Elméjükre sötétség borult, elidegenedtek az istenes élettől tudatlanságukban, amely szívük megátalkodottságának következménye” (Ef 4,17–18).

Jézus Krisztus evangéliuma, Isten törvénye jó alap az élethez, és minden ember javát szolgálja. A minket teremtő Isten ugyanis bele oltotta minden ember szívébe az azon értékek felé való vágyódást, amelyek széppé és boldoggá tehetik mind az egyén, mind a közösség életét. Ezeket az értékeket az ember részben értelmével is felismerheti, de esetleg csak fájdalmas és keserű csalódások árán jut el a beletásukra. Ezért a teremtményeit szerető Isten kinyilatkoztatta ezeket Jézus által, s az idők végéig felkínálja minden embernek az Egyház által. Gyakran és szívesen idézem a sokak által méltán szeretett rockopera üzenetét: „Nincs más út, csak az Isten útja, bármit hozz reánk. E földön nála nincs nagyobb erő.” …  De aki ismeri Jézus Krisztus evangéliumát, az tudja, Isten maga a szeretet, tehát Ő csak jót tud adni gyermekeinek. „Ő az Áldás, Ő a Béke / nem a harcok istensége. / Ő nem az a véres Isten: / az a véres Isten nincsen. / Kard ha csörren, vér ha csobban, / csak az ember vétkes abban” –  írja Babits saját felismerését a Zsoltár gyermekhangra című versében.

Ezért írta Pál apostol is intőleg a korintusiaknak: más alapot senki ne vessen azon kívül, amit ő vetett (vö. 1Kor 3,11). Vagyis Jézus Krisztus és az ő evangéliuma legyen egyéni és közösségi életünk alkotmánya. Ebben az összefüggésben talán még elgondolkodtatóbb Konrad Adenauer közismert profetikus mondata: Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz! E kijelentés valóságtartalma – sajnos – korábban soha nem tűnt annyira reálisnak, mint éppen napjainkban. Európa nemcsak egy csöndes aposztázia (hittagadás) idejét éli, hanem a keresztény értékrend elhagyásával egy teljes kulturális és politikai önfeladás küszöbéhez érkezett. Pedig annak idején Johann Wolfgang von Goethe még azt írhatta: „A kereszténység Európa anyanyelve.”

Óriási felelősség nehezedik most e történelmi helyzetben minden keresztény ember vállára: legyenek akár egyháziak, akár világiak. Senki sem háríthatja el magától a saját, személyes felelősségét ebben a különösen nehéz helyzetben. Mindnyájunknak őszintén szembe kell nézni személyes felelősségünkkel és cselekvési lehetőségeinkkel.

Ezért arra kérem és bátorítom minden keresztény testvéremet, hogy mi, az Egyház tagjai bátor őszinteséggel vizsgáljuk meg saját felelősségünket! Vajon mi vezetett Európa-szerte a hit és a vallásosság gyengüléséhez? Milyen felelősség terhel engem abban, hogy az evangéliumi értékrend háttérbe, vagy teljesen kiszorult a családi életünkből és a mindennapi társadalmi életből. Szent II. János Pál pápa szerint: „Egy olyan hit, amelyik nem válik kultúrává, rosszul befogadott, rosszul megélt és rosszul tovább adott hit.” A szent pápa megállapítása igaz: a keresztények múltbéli hibái és mulasztásai vezettek a hitehagyáshoz.

Viszont, immár mégse azzal foglalkozzunk, hogy mi vezetett a jelen helyzet kialakulásához, hanem tanulva a múlt hibáiból, még nagyobb elköteleződéssel feszüljünk neki az újevangelizáció hatalmas munkájának! Igaz, előbb minden kereszténynek a hitbeli megtérés és megújulás útjára kell lépni. Mert nem csak a múlt hibái vezettek a társadalom szekularizációjához, hanem az is, hogy korunk keresztényei sem teszik magukévá teljesen Isten törvényeit. Langyos keresztények pedig nem tudnak meggyőző erővel tanúságot tenni az evangéliumról, és másokat Krisztus követésére hívni. Dietrich Bonhoeffer szerint: „Ha az ember rossz vonatra ült, nincs értelme az ellenkező irányba végig futni a szerelvény folyosóján.” …  Le kell szállni! Vissza kell fordulni! Újra el kell indulni, immár jó irányba!

Kedves Testvérek! Mi, keresztények nem mondhatunk le arról, hogy a társadalmat az evangéliumi értékrend szerint formáljuk. Egyrészt, mert tudjuk, ezzel minden ember javát szolgáljuk, másrészt pedig, ha lemondanánk róla, akkor nem teljesítenénk a keresztségben kapott küldetésünket, vagyis nem építenénk Isten országát. Tehát ne adjuk fel, és tegyük mindennapi kötelességünket azzal a bizonyossággal, hogy valójában a nemhívők által is elfogadott, ún. Alapvető Emberi Jogok Isten törvényeinek nem vallásos megfogalmazásai. Vagyis, akik ezek érvényesüléséért küzdenek, végső soron ugyanazért fáradoznak, mint mi keresztények. Akik pedig mégsem, azok bizony a természetes erkölcsi törvényekkel is szembe mennek…

Testvérek, még egy belső veszélyre oda kell figyelnünk! Ugyanis egy fondorlatosan megfogalmazott, a jószándék köntösébe bújtatott törvény által, amely figyelmen kívül hagyja a krisztusi értékrendet, észrevétlenül is belopódzik a keresztény értékekre építkező társadalom önfeladásának mételye! Láthattuk ezt legutóbb pldául a lombikbébiprogram támogatásának növelésével kapcsolatos rendelkezésben…

Krisztusban Kedves Testvérek! Aki valamelyest tisztában van a fizika törvényeivel, az tudja, hogy egy ház építésénél az alapozási hibák járnak a legsúlyosabb következményekkel. Ha az alapozásnál hibát követnek el, az az egész ház további sorsát véglegesen és károsan befolyásolja. Ez a hiba már nem javítható ki, és a megerősítések is kevésnek, legtöbbször eredménytelennek bizonyulnak. Ezért a legfontosabb, hogy szilárd altalajra (sziklára) építsük az alapot, jól méretezve, jó anyagból, jó technológiával.

Feltételezem, senki sem gondolja közülünk, hogy az ember esetében ez másképpen lehet! Minden szülőnek be kell látnia, hogy biztos erkölcsi alapok nélkül sem a saját, sem a gyermeke élete nem válhat tartósan boldoggá. Ez a biztos alap pedig csak Jézus Krisztus evangéliuma, illetve maga Jézus személye lehet. A szülő feladata, hogy megismertesse gyermekével Isten parancsait, és segítse őt abban, hogy eljusson a Jézussal való személyes találkozásra. E személyes kapcsolat lehet csak az erős hit alapja. Ebben, mint minden más ismeret elsajátításában is, mindnyájan rászorulunk mások, de legfőképpen a szülők segítségére. De kérnünk is kell Istentől a találkozás ajándékát, amint Weöres Sándor epekedve tette ezt egyik versében: „Vonj sugaradba Istenem! / … Vonj hevesebben! önerőmből / nem jutok én soha hozzád.”

Kedves ünneplő Testvérek! Nagy felelősség egy országot, egy gyárat, egy intézményt vezetni, de sokkal nagyobb felelősség lelkeket vezetni és egy családot, gyermekeket nevelni.  A hit továbbadása és a hitre nevelés azért a legfontosabb, mert elbizonytalanodott, sok vonatkozásban értékvesztett világunkban csak a hit tud biztos alapot, erőt, bátorságot adni az embernek. Sokan csak sodródnak az árral, mert nincs erejük a hitből fakadó pisztrángélethez, vagyis, hogy szembe ússzanak az árral. Jusson gyakran eszünkbe és adjon erőt a néhány éve fiatalon meghalt költőnk, Nagy Gáspár ihletett gondolata:     
        „Nem lehet a világot Isten nélkül fölnevelni
        nem lehet a világot Isten nélkül megérteni
        nem lehet a világot Isten nélkül szóra bírni

        illetve lehet

        csak az olyan rémült magánkaland
        melyet a kétségbeesés kormányoz
        s végkimenetele fölöttébb kétséges.”

Az elmúlt héten egy zarándokcsoporttal Fatimában járhattam, ahol a bazilikában nagy büszkeséggel tekintettünk fel Szent István királyunk szobrára. Ez a szobor azért áll ott, hogy emlékeztessen minden odalátogatót, hogy ő volt a világtörténelemben az első király, aki a Szűzanyának ajánlotta országát és népét. Kérjük Szent Istvánt királyt, segítsen bennünket, mai magyarokat megújulni a hitben, az Egyház- és hazaszeretetben! Imádkozzuk a költővel: „Támadj fel újra bennünk, Krisztusunk, / Kinek országát százszor megtagadták. / És lesz még ünnep, százezer szebb ünnep, / És boldog nép, mely ünnepelni tud, / Ha veled küzdünk és veled maradunk” (Csanád Béla: Hol vagy István király?).

Ámen!

A könyörgések után Erdő Péter bíboros – Esterházy Pál nádor imádságával – felajánlotta népünket a Magyarok Nagyasszonyának.

Az ünnepi szentmise végén megtartották a Szent Jobb-körmenetet, az ereklye előtt a Katolikus Karitász és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tagjai és önkéntesei, az Apostoli Szentszék által elismert szerzetes- és lovagrendek, az apostoli élet társaságai, a papság valamint a plébániák zarándokcsoportjai vonulnak.

A Szent Jobb rövid története

István király testét a halála utáni zivataros időkben az eredeti szarkofágból kiemelték, hogy a fehérvári bazilika. padlója alá rejtsék, s ekkor jobb karját levágták. Ereklyeként a fehérvári kápalan kincstárába került, ennek őre, Merkur a Szent Jobbot eltulajdonította és családi monostorában, Biharban helyezte el. 1083-ban a sír fölbontásakor kiderült, hogy a szent király. jobb karja hiányzik. Mikor László 1084-ben a bihari monostorba látogatott, Merkur csodálatos történetet eszelt ki saját mentségére, az uralkodó pedig megbocsátott neki, sőt famonostora helyébe kőmonostort építtetett neki. A monostort s a körülötte kialakuló mezővárost Szentjobbnak nevezték. Ekkor még a jobb kézhez valószínűleg nagyobb karrész is tartozott, amelyet később leválasztottak róla és kettéosztották, az egyik rész Lengyelországba került, jelenleg Lembergben, a másik részt Bécsben, a Stephanskirchében őrzik.

A szentjobbi monostorból a XV. században Székesfehérvárra vitték az ereklyét, Laskai Osvát ferences szerzetes írja, hogy a káptalan kérésére ferencesek vitték el Raguzába. 1590-ben a domonkosok ezüst ereklyetartóba foglalták, 1618-ban vették leltárba, és Szent István koponyaereklyéjével együtt őrizték. Mária Terézia szerezte vissza mindkét ereklyét, a koponyát 1769-ben, a jobbot 1771-ben. A Szent Jobbot 1771 őszén ünnepélyesen Budára hozták, ahol 1777-ig az angolkisasszonyok rendjének gondjaira bízta a királynő. 1865-től 1944-ig az Esztergomi Főegyházmegye papsága látta el az őrzést, méghozzá a budavári királyi palota Zsigmond-kápolnájában. A II. világháború végén külföldre hurcolták, majd egy amerikai katonai küldöttség közvetítésével került vissza hazánkba. 1945-től a pesti oldalon, az angolkisasszonyok templomában őrizték a Szent Jobbot.

A Püspöki Kar határozata alapján 1971-ben a budapesti Szent István-bazilikába került, ahol a Szent Lipót-kápolnában, Dominek György tervei szerint emelt zárt tabernákulumban, nem látható módon őrizték. Az új és méltó őrzési hely ugyanott készült el 1987. augusztus. 20-ra Lékai László bíboros végakaratának megfelelően, aki 1985-ben az őrzési helyet Szent Jobb-kápolnává nyilvánította.

A Szent Jobb végleges hazatérése után használt első ereklyetartóját (egy rokokó ezüst ereklyeházat) Mária Terézia készíttette. A jelenlegi, „Lippert-féle” díszes, kápolnaszerű, gótikus ereklyetartó 1862-ben a magyar püspökök megrendelésére készült el, a jobbot Scitovszky János bíboros hercegprímás helyezte el benne.

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír