Miért nehéz az ortodox zsidóknak a katolikusokkal való párbeszéd?

Mordehai Levi, Izrael szentszéki nagykövete a vatikáni napilap, a L'Osservatore Romano 2010. január 13-i számában válaszol a kérdésre annak kapcsán, hogy XVI. Benedek január 17-én a római zsinagógába látogat. A diplomata megállapítja, hogy míg a zsidóság általában véve támogatja a legmagasabb szintű hivatalos párbeszéd folytatását az izraeli Központi Rabbinátus és a Szentszék között, az ortodox zsidók szkeptikusok ez ügyben.

Mordehai Levi, Izrael szentszéki nagykövete a vatikáni napilap, a L'Osservatore Romano 2010. január 13-i számában válaszol a kérdésre annak kapcsán, hogy XVI. Benedek január 17-én a római zsinagógába látogat. A diplomata megállapítja, hogy míg a zsidóság általában véve támogatja a legmagasabb szintű hivatalos párbeszéd folytatását az izraeli Központi Rabbinátus és a Szentszék között, az ortodox zsidók szkeptikusok ez ügyben.

A nagykövet szerint a legfőbb akadályt az jelenti, hogy a zsidók többségének nincs szüksége másokra ahhoz, hogy meghatározza saját vallási önazonosságát. Nem tart igényt semmiféle más teológiai utalásra a Biblián kívül, amely kimondja, hogy a zsidók Isten választott gyermekei. Ez a kiválasztottság nem jelentett mindig áldást a történelem folyamán – állapítja meg Mordehai Levi. Kezdetekben a zsidóság nem volt ellenséges a prozelitizmussal szemben; az ókorban tagadhatatlanul magába olvasztotta a görög-római kultúra elemeit. A száműzetés idejében azonban a zsidók olyan környezetben éltek, amely gyakran ellenséges volt irányukban, és mindig arra törekedett, hogy más vallásra térítse őket.

A L'Osservatore Romano cikke felidézi Maimonides, a XII-XIII. században élt zsidó vallásbölcsész alakját, aki 1180-ban összeállította a zsidó törvények héberül írt kodifikációját, a Misne-Tórát (a Tóra ismétlése). Művét Josef Caro rabbi a XVI. században foglalta össze. 1560 körül megírta az életviteli szabályokat tartalmazó Sulhán Aruh című könyvet. Az ún. „háláchához", zsidó jogrendszerhez ragaszkodó ortodox zsidóság ma nagyrészt ebből merít. (Háláchá annyit jelent, mint járható út, járható ösvény). Caro rabbi célja az volt, hogy mindenáron megőrizze a hagyományt és a túlélés technikáját, még Izraelben is, az egyetlen olyan társadalomban, amelyben a zsidók képviselik a többséget.

Tény, hogy a reformzsidóság és a konzervatívok nyitottabbak a keresztényekkel folytatott párbeszédre, mint az ortodoxok – írja Izrael szentszéki nagykövete. Ez amerikai élettapasztalatuk révén lehetséges, mivel társadalmuk szerves része a különféle etnikai és vallási csoportok együttélése. Az ortodox zsidóság legfőbb tekintélye Amerikában Soloveitchik rabbi, aki nem helyeselte az olyan vallásközi párbeszédet, amely a katolikusokkal a hit alaptételeinek megvitatását célozta. Ugyanakkor nem utasított el egy olyan dialógust, amely a társadalmi együttélés javulását, a közjót szolgálja. Ezért a katolikusokkal folytatott párbeszéd úgynevezett „könnyű" témákra korlátozódik, mint a bioetika, a környezetvédelem, az erőszak, vagyis amelyek nem érintik a valláspolitika kérdéseit; továbbá nem tartalmaznak olyan tanbeli alaptételeket, mint a Credo, a Szentháromság, a Messiás eljövetele, a szentségek.

A zsidóság nagy többsége a diaszpórában úgy éli meg életét, mint egy sérelmes küzdelmet a túlélésért. Úgy érzik, hogy a katolikusok szüntelenül meg akarják téríteni őket, kedvesen vagy sokszor erőszakosan. A zsidóság ellenérzése a kereszténységgel szemben már az ókorban is jelen volt. Ez a zsidóság körében létrejött „családi szétszakadásnak" tudható be, amelyben mindkét fél versengett egymással, hogy elnyerje Isten jóindulatát. Az első keresztény közösség elszakadt a hagyományos zsidóság kötelékeitől. E folyamat nagy hitvita-irodalmat hívott életre, amelyből kivették a részüket a zsidók is. Ez az ellenszenv Európában tovább folytatódott a középkorban, sőt rituális formában néhány zsidó imában is megfogalmazódik. Sok ortodox zsidó nem lépett be templomba, és nem kívánt kereszttel szembesülni.

Izrael szentszéki nagykövete a L'Osservatore Romano hasábjain pavlovi reflexhez hasonlítja az egykori trauma még ma is tartó következményeihez fűződő magatartást. Egy múltbeli súlyos és fájdalmas seb minden alkalommal újból felszakad, amikor az áldozat hóhéra jelképeivel kerül szembe. Van továbbá egy láthatatlan akadály is, amelyről nem esik szó. Minden párbeszédben jelen van az az alapvető kíváncsiság, hogy jobban megismerjük beszédpartnerünket. Tolsztoj írta a Háború és békében: „Mindent megérteni annyit jelent, mint mindent megbocsátani". Lehet, hogy a zsidók, akik még magukban hordozzák a sérüléseket, kerülni kívánnak minden olyan helyzetet, amelyben meg kell bocsátani, különösen, ha az illetőt – helyesen vagy tévesen – a hóhér képviselőjével azonosítják.

A zsidó áldozatok látszólag képtelenek arra, hogy feloldozzák a régen vagy a közelmúltban testvéreik ellen elkövetett gonosztettek elkövetőit. A katolikusok hozzászoktak a heti gyónás gyakorlatához, hogy feloldozást kapjanak. A zsidóságnál is létezik ez a szertartás, azonban csak egy évben egyszer, a Jom Kippur alkalmával. Ekkor kérjük Isten feloldozását és bocsánatot testvéreink számára – fejezi be cikkét Mordehai Levi, Izrael szentszéki nagykövete.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír