Miért növelték a papi botrányok az egyházba vetett hitemet?

„Amikor elmondom, hogy néhány éve tértem meg, szinte az első kérdés az szokott lenni: És a pedofilbotrányok? Nem ijesztettek el az egyháztól? Mire a válaszom: nem – sőt növelték a hitemet." A több évtizedes hitetlenség után felnőttként megtért Jennifer Fulwiler gondolatai.

„Amikor elmondom, hogy néhány éve tértem meg, szinte az első kérdés az szokott lenni: És a pedofilbotrányok? Nem ijesztettek el az egyháztól? Mire a válaszom: nem – sőt növelték a hitemet." A több évtizedes hitetlenség után felnőttként megtért Jennifer Fulwiler gondolatai.

Tisztánlátás: a tények

Először is közelebbről megvizsgáltam a szexuális zaklatások adatait. Tényleg egy perverz ragadozókkal teli intézményhez készülök csatlakozni, amint a média sugallja? Meghökkenve tapasztaltam, hogy még a legerősebben katolikusellenes szervezetek becslései szerint is a katolikus papoknak mindössze 2%-át vádolták szexuális visszaéléssel. S bár a hierarchia egyes tagjainak igyekezete, hogy eltussolják az ügyeket, valóban szánalmas, az adatok alapján arra jutottam, hogy ez minden intézményben így van, nem csak az egyházban.

Csak egyetlen példa: Carol Shakeshaft és Audrey Cohan 225, nevelők által elkövetett szexuális bűncselekményt vizsgált. Jelentésükben ez áll: „Valamennyi vádlott beismerte, hogy tanulókat szexuálisan zaklatott, ám az esetek közül egyetlenegyet sem jelentettek a hatóságnak. A nevelők mindössze 1%-ától vonták meg az oktatói engedélyt, és az eset csupán 35%-uk számára járt valamiféle negatív következménnyel. 39% távozott az iskolából, többnyire jó ajánlással. Egyesek korkedvezménnyel nyugdíjba vonultak." 

Még számos példát említhetnék, de a lényeg világos. Vizsgálódásaim során arra jutottam, hogy sajnos a katolikus egyházban sem történik más, mint bármely más intézményben, ahol férfiak gyermekekkel kerülnek kapcsolatba; s hogy emberi vonás – és nem kizárólag az egyház jellemzője -, hogy a hierarchia képviselői szeretnek szemet hunyni beosztottjaik ballépései fölött.

Igen ám, de a tanároktól, nevelőktől eltérően a katolikus klérus tagjai mégiscsak Isten emberei volnának. Hogy lehet ez, amikor olyan borzalmas dolgokat művelnek, mint a kiskorúak megrontása? Sokat töprengtem ezen – s ez lett az egyik döntő oka annak, hogy katolikus lettem.  

Belátás: ki vezeti az egyházat?

Amikor a katolikus vallással ismerkedtem, minden azt sugallta, hogy katolikus hierarchia velejéig romlott. Nemcsak a média hintette ezt mindenfelé, hanem ráakadtam néhány történelmi életrajzra is, amelyekből az olvasó azt szűrhette le, hogy minden valaha létezett püspök legalábbis háremet tartott, amit kizárólag arra az időre hagyott el, amíg a szegényeket sanyargatta. Tisztában voltam vele, hogy ezek meglehetősen elfogult elbeszélések, amelyek nemcsak eltúlozzák a rosszat, hanem mélyen hallgatnak azokról a nagyszerű papokról, püspökökről és pápákról, akik az évszázadokon át Krisztus szeretetét sugározták. Mindenesetre a sok negatívum emlékeztetett, hogy nem minden katolikus szent, és hogy olykor a hierarchia tagjai is vétkeznek.

Furcsa helyzetbe kerültem hát: egyrészt lenyűgözött a bölcsesség, amit ebben az egyházban találtam. A nagy katolikus teológiai műveket olvasva úgy éreztem, mintha rábukkantam volna az emberi élet titkos használati utasítására; a katolikus világszemléletben az emberi tapasztalat valamennyi darabkája egységes képpé állt össze. A katekizmusban olyan tökéletesen következetes erkölcsi rendszert láttam, amely éppoly ellenállhatatlan, mint amennyire kitalálhatatlan – s amikor megpróbáltam a tanítása szerint élni, olyan örömet és békét tapasztaltam, mint azelőtt soha.      

Másrészt viszont ott volt a sok figyelmeztető jel, hogy a katolikusok is bűnösök, sőt még az elöljáróik is képesek elkövetni a leggyalázatosabb bűnöket.

S amikor e két gondolat ütközött bennem, rájöttem: az ember erre nem képes magától.

Furcsa, de minél bűnösebbnek próbálta beállítani a világ a katolikus egyházat, annál erősebb lett bennem a meggyőződés, hogy az egyháznak igaza van. Nem hittem el, hogy hétköznapi emberek képesek lettek volna ilyen páratlan bölcsességet rejtő tanítással előállni, azt következetesen hirdetni mindig, mindenütt, hatalmas ellenállás ellenére, s mindezt két évezreden át. S ha a médiának igaza lenne, hogy minden pap és püspök korrupt és romlott, az még érthetetlenebbé tenné a dolgot – hiszen leghamarabb éppen a korrupt és romlott emberek adják el magukat, a nagyobb hatalomért cserébe beleegyezve, hogy azt prédikálják, amit a világ hallani akar.

Egyszóval úgy éreztem, itt valami isteni működés van jelen.  

A katolikus egyház mindig is azt állította, hogy – úgymond – Isten „működteti". Jézus Krisztus alapította, nem emberek, és mindmáig valami isteni erő vezeti. Isten tökéletlen embereket bíz meg az ő tökéletes igazságának hirdetésével, akárcsak a Szentírás esetében. Furcsa gondolat ez, az ateista materializmus által uralt kultúrában különösen nehéz elhinni. Mégis úgy vélem, a katolikusok folyamatos lejáratása jó szolgálatot tehet a hitnek. Valahányszor ugyanis a világ felemlegeti, hogy nem vagyunk jobbak, mint bárki más, ez emlékeztet arra, hogy egyházunk, annak tanítása és szentségei nem állhatnának fenn anélkül, hogy Valaki ne segítene minket.

Forrás: ncregister.com

Magyar Kurír

(mk)