Mosdás, fürdés, zuhanyozás

Aszklépiosz a gyógyítás istene a görög mitológiában. Leánya Hügieia, az egészség, a tisztaság és a közegészségügy istennője. Tőle ered a higiénia szavunk. Ezekben az influenza járványos időkben fokozott figyelmet kell fordítanunk a tisztálkodásra, a higiéniára, nyilatkozta az Országos Közegészségügyi Intézet munkatársa. De nem mindig volt ez így.

    Az első egyszemélyes kádról szóló történet Kréta szigetéről való, ahol lábakon álló, agyagból készült fürdő alkalmatosságot használtak. Ezt a leletet tartják a XIX. századi, később klasszikussá vált „szabadon álló kád” ősének. A nagy görög filozófusok, orvosok, úgy mint Hérakleitosz, Platón vagy éppen Hippokratész is megemlítik kézirataikban a forró fürdő terápiás, testi-lelki megújulást hozó jótékony hatásait.

   Kr. e. 500 környékén a római polgárok a mindennapi fürdést kultiválták, melyhez számos nyilvános fürdő állt rendelkezésükre. A módosabbak privát fürdőszobái díszesek voltak, egész teret körbe ölelő medence méretű süllyesztett márvány kádakkal, ólomból készült bronz csőrendszerekkel és komplex csatornahálózattal a higiénia megtartása érdekében. (A „spa” szó kialakulása is erre az időszakra tehető, mely a „sanus per aquam” rövidítése, jelentése pedig: „egészséges a víz által”).

   A „sötét középkorban” a tisztálkodás mintha kiment volna a divatból. A XIII. században még az előkelőségek is beérték kéz- és arcmosással. Úgy vélték, a víz behatol a bőr alá, árt a szervezetnek, legyengíti a testet, utat nyit a járványoknak, amelyekből régmúlt századoknak bőségesen volt részük. Még a XVI. században is az emberek igencsak féltek a víztől. A francia királyi udvar tetemes szennyéről legendák, de írásos emlékek is maradtak fenn. A kézmosás akkoriban csak annyiból állt, hogy az emberek ujjaikat nedves szalvétába törölték. Arcukat denaturált szeszbe, spirituszba mártott vattával kenegették. Az udvarhölgyek hetenként fésült, tornyos frizurájuk alatt aranyból, ezüstből, elefántcsontból készített hegyes eszközt, vakarófésűt használtak. Tették ezt nyilvánosan is a cercle (fejedelmi személyeknek előkelő vendégekkel való társalgása) alatt, az akkori etikett megsértése nélkül. A parfüm és a púder inkább a szag és a piszok álcázására szolgált. Fehérneműt a középkor emberei hónapokig nem váltottak.

    A víziszony csak lassan múlt el a tudományos és társadalmi változások következtében. A ruha alatti testrészek mosása, például a hajlatoké, csak a XVIII. században vált szokássá. Ekkor kezdenek megjelenni a polgári otthonokban az illemhelyek, ekkor kerül sor először a szappan használatára is. A víziszonyt csak a XIX. század tudományos és társadalmi változásai szüntették meg.

   XIII. Lajos (1755-1824) uralkodása alatt az előkelő franciák már fürdőszobát is használtak. A középosztály házhoz szállíttatta a meleg vizet. A szegények évente egyszer-kétszer mosták le magukat a Szajna vízében. A „tisztaság fél egészség” szólásmondása akkor vált közismertté, amikor Louis Pasteur 1870-ben felfedezte a kórokozó baktériumokat.

   Ifjú koromban azt a fiút, férfit, aki parfümöt, erős illatú arcvizet használt, jó esetben piperkőcnek, rosszabb esetben „beteges hajlamúnak” hívták. Hát ennyit változott a világ fél évszázad alatt.

Láng Róbert