2022.július.06. szerda.

EuroAstra Internet magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

November 1-ig a régi áron, és utána is kedvezőbb feltételekkel használhatók a Magyar Posta csomagautomatái a Vaterafutáron keresztül

2 perc olvasás

aaaa_4.jpgA Magyar Posta csomagautomaták használatának díja október 1-től 80%-kal emelkedett. A Vaterafutáron keresztül a szolgáltatás november 1-ig még a régi áron érhető el, és ezt követően is kedvezőbb feltételekkel vehető majd igénybe.

 

Kellemetlen meglepetés érte október első napján azokat, akik rendszeresen igénybe veszik a Magyar Posta csomagautomata-szolgáltatását, az ugyanis jelentősen megdrágult. Az eddigi 490 forint helyett – ami a szolgáltatás bevezető díja volt –, az új ár 889 forint lett. Az áremelés hátterében komoly fejlesztések állnak, például az érintés nélküli fizetési lehetőség és az automaták kapacitásának bővülése novembertől. Jó hír a Vaterafutáron keresztül csomagot feladóknak, hogy ők november 1-ig még garantáltan a régi, 490 Ft-os áron rendelhetik meg ezt a szolgáltatást. A Vaterán történt adásvételek esetén pedig november 1. után is a lakossági postai szolgáltatás áránál kedvezőbben tudják majd igénybe venni a csomagküldést.

 

Népszerűek az automaták

A csomagautomaták használata az elmúlt évben ugrásszerűen megnövekedett hazánkban, ezáltal mára a legnépszerűbb logisztikai szolgáltatások közé tartozik. A Vaterafutár kínálatában a Magyarországon jelenlevő mindkét szolgáltató, a Magyar Posta és a Foxpost automatái is elérhetők, így összesen több mint 110 automata használata biztosított az ország különböző pontjain. Fontos tényező továbbá, hogy mindehhez a Vaterafutár kedvezőbb árakat is biztosít, mintha közvetlenül vennénk igénybe a fenti szolgáltatásokat.

Nem csak vaterázóknak éri meg

A Vaterafutár eredetileg az online piactéren gazdát cserélő áruk szállításának egyszerűsítésére jött létre, de bárki számára elérhető. Sőt, a Vatera tavaszi felmérése1 alapján a szolgáltatást igénybe vevők közel fele (46%) a megbízhatósága és az alacsony ára miatt nem vaterás tranzakciókhoz veszi azt igénybe. A Vaterafutár sikerének egyik titka, hogy jelentős mértékű csomagforgalmat koncentrál, ezért a szolgáltatókkal a piacinál kedvezőbb egyedi díjakat tud kialkudni a felhasználók számára. Forgalma 2012 óta több mint húszszorosára nőtt, és szolgáltatási köre folyamatosan bővül rugalmas és változatos szállítási módokkal.

Szerkesztői jegyzet:

1A Vaterafutár felhasználói körében végzett online kérdőíves felmérés, 2017. február

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

1973-2022 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.