2024.április.19. péntek.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

Novemberben folytatódik a Pannon Filharmonikusok E.ON koncertsorozata a Müpában.

2 perc olvasás

operanap-6.jpg

Bogányi Gergely

A tánc négy arcát bemutató hangversenyen a Müpa közönsége stíluson és korokon átívelő műsort hallgathat meg a Pannon Filharmonikusok előadásában november 17-én 19.30 órai kezdettel. Az együttes játékával a koncert négy zeneművén keresztül az élet, a halál, a csábító és a tenger hívja táncba a hallgatóságot. Az est vendégművészei a világ legismertebb koncerttermeinek gyakori vendégei, akik a Pannon Filharmonikusokkal nem első alkalommal dolgoznak együtt, és egyre szorosabb szakmai kapcsolatot alakítottak ki az utóbbi években. Szólistaként Bogányi Gergely áll színpadra, míg a zenekart Cristian Mandeal dirigálja.

 

A koncert nyitányaként Bartók Béla Táncszvit című műve hangzik el, majd Bogányi Gergely ül a zongora billentyűi elé, hogy lehengerlő játékával most a zenén keresztül a tánc világát vetítse a közönség elé. Az est szólistáját különleges kapcsolat fűzi Liszt művészetéhez és ezzel együtt a Haláltánc vallásos-misztikus üzenetéhez. Liszt művét a pisai temető egyik freskója, a „Halál diadala” ihlette, vissza-visszatérő témája a gregorián Dies irae dallama.

 

Az est második részében Richard Strauss Hétfátyoltánca után Debussy háromtételes művét adja elő az együttes. A tenger című művel a végtelen víz áradása, a hullámok és a szél magával ragadó tánca tárul a Müpa közönsége elé.

 

A Pannon Filharmonikusok november 17-i koncertjének műsora remekül tükrözi, milyen sokféle értelmezést és felhasználási lehetőséget kínált a két művészet kapcsolata a komponisták számára.

 

 

  1. november 17.

Péntek 19.30

MÜPA, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

 

E.ON koncertsorozat: Élet és halál táncai

 

Bartók Béla: Táncszvit

Liszt Ferenc: Haláltánc

Richard Strauss: Hétfátyoltánc

Claude Debussy: A tenger

 

Bogányi Gergely – zongora

Vezényel: Cristian Mandeal

 

 

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.