Foto: Botár GergelyFoto: Botár GergelyOrbán Viktor beszéde a Széll Kálmán Alapítvány rendezvényén, Budapesten 2010. október 13. -án.

Foto: Botár GergelyFoto: Botár GergelyOrbán Viktor beszéde a Széll Kálmán Alapítvány rendezvényén, Budapesten 2010. október 13. -án.


Én is tisztelettel köszöntök mindenkit. Jó napot kívánok!
Először is hadd mondjam el, hogy hálás vagyok a Széll Kálmán Alapítványnak nemcsak ezért a meghívásért, hanem azért is, sőt elsősorban azért, mert az elmúlt években, amikor másfajta szelek fújtak még Magyarországon, más kordivat hódított, akkor képes volt összegyűjteni azokat az embereket, akik a gazdasági életben érdekeltek, az eszméik nem álltak távol a mi gondolkodásunktól. Ez akkortájt egyébként nem volt kockázatmentes tény. Hosszú éveken keresztül egyfajta hátországot adott nekünk ez az alapítvány; szellemi értelemben adott nekünk hátországot. Társasági értelemben, tehát lelkileg adott számunkra hátországot. Mindig volt egy hely, ahol őszintén a legkínosabb, legnehezebb, legérzékenyebb gazdaságfilozófiai kérdésekről is szót lehetett ejteni. Köszönöm szépen mindannyiunk nevében, akik ma Magyarország kormányzásával vagyunk elfoglalva és az elmúlt években ez a hátország mindig rendelkezésünkre állt. A helyzet azóta megváltozott. Részben előnyére, részben hátrányára. Előnyére, hiszen azok a gondolatok, amelyeket közösen faragtunk ki, közösen fogalmaztunk meg az elmúlt évek során, elsöprő támogatást kaptak Magyarországon. Ez jó hír. Hátrányára változott meg a helyzet, mert korábban minden meghívásnál kaptam vacsorát is. És úgy látom, ez az idén most elmarad.

Ha megengedik, mondandómat egy jó hírrel szeretném kezdeni. Azért indul meg ez a mai találkozónk néhány perces késéssel, mert Magyarország kormánya kihelyezett ülést tartott Devecser városában, illetve Kolontár községben, és a helyszíni szemle után azt a döntést hoztuk, hogy a Devecserben mozgósított, kitelepítésre odarendelt katonai és egyéb erők levonulhatnak, és a kolontáriak pedig péntek reggel visszaköltözhetnek a házaikba, mert elkészült az a gát, amellyel egy újabb katasztrófa esetén is képesek leszünk megvédeni az életüket.

A meghívásnak, az előadásnak van címe. Mindig ugyanaz. Általában minden évben egyszer nyílott szerencsém eddig is találkoznom Önökkel, és mindig ugyanaz a kérdés szerepelt a meghívókártyán: mi lesz? Ma sincs ez másképp. A meghívás oka végül is az, hogy mondjam el, mi következik az önkormányzati választások eredményéből. Mondjam el, hogy mik a kormány következő lépései, és milyen politikát fog folytatni a jövőben. Mielőtt ezt megtenném, álljunk meg egy pillanatra. Gondolkodjuk el azon, hogy milyen érdekes kérdés ez. A kérdés logikája, az a kérdés, hogy mi lesz, nem tűnik különösen izgalmasnak. De a kérdés logikája, hogy van egy kormány, amely hosszú idő óta ugyanazt mondja, van egy kormány, amely hónapok óta működik, és még mindig izgalmasan lehet tőle megkérdezni, hogy na, mi lesz, jól mutatja, hogy ennek a kérdésnek van egy különleges logikája. Mintha rendszeresen egy-egy jelentős belpolitikai esemény után legyen szó választás, kormányalakítás, száz nap vagy éppen önkormányzati választás, sokan azt várnák, hogy na most jön az igazi. Ami eddig volt az még nem az, majd most az igazi. Ha nem is az igazi, de biztosan valami más, ami eddig volt. Ezért kapok újra és újra felkéréseket minden jelentősebb belpolitikai esemény után, hogy most már tényleg mondjam meg: mi lesz? Minthogyha, tisztelt Hölgyeim és Uraim – a jelenlévők mindig kivételek, ezért beszéljünk inkább homályos és nagyvonalú módon elemzőkről -, minthogyha legalábbis az elemzők nem akarnák elhinni, hogy mi azt mondjuk, amit gondolunk, és azt tesszük, amit gondolunk. Mintha az a közfelfogás élne Magyarországon, hogy a politikának nem lehet egyenes vonala, mintha az a felfogás élne, hogy a politikában nem lehet egyértelműség.

Mitől van ez? Nos, hát én azt gondolom, hogy elveszthetjük azt a válaszlehetőséget, hogy ezt a jelenséget egész egyszerűen az ellenzék sikeres propagandájával magyarázzuk. Nem hiszem, hogy ennek az áldozatai lennének azok, akik mindig újra és újra megkérdezik, mi lesz? Kétségkívül van egy politikai gondolkodási irány, amely azt gondolja, hogy a politika, de legalábbis a kormányzás lényege valójában a megszorításokban áll, de legalábbis a szakértői felsőbbrendűségből és gőgből fakadó reformok keresztülerőltetéséből áll, és várják, hogy mikor történik ez már meg. Én azt gondolom, hogy arról van szó, ha kizárjuk az ellenzék propagandájának sikerességét, ha ezt a lehetőséget elvetjük, akkor inkább arról lehet szó, hogy még mindig sokan vannak közöttünk olyanok, még a polgári közvéleményben is sokan vannak olyanok, akik nem merik komolyan venni, hogy a világ valójában egy nagyon komoly átrendeződésen megy keresztül. Ennek a jeleit látjuk, és ezért kételkednek abban, hogy a Fidesz és jómagam is már évek óta valóban a világ átrendeződéséből, szemünk előtt zajló átrendeződéséből vezeti, hogy mit kell tenni Magyarország érdekében, Magyarország mindenkori kormányának.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Én jól emlékszem arra az első alkalomra, amikor először a világhatalmi és világgazdasági átalakulásról beszélhettem, ha nem is pontosan Önök előtt, hanem egy évadzáró politikai rendezvényen. Talán 2008. tavaszi parlamenti ülésszakának végén lehetett, talán éppen az Ybl-palotában volt, akkor még a pénzügyi válság nem ütötte át a plafont, és jól emlékszem az akkori kételyekre, az aktuálpolitika napi történéseinek ketrecébe zárt szellem akkori kételkedéseire: biztos csak azért beszélünk nagy világgazdasági átalakulásokról, hogy megideologizáljuk azt, amit tenni akarunk. És talán mi sem gondoljuk komolyan, vagy ha komolyan is gondoljuk, eltúlozzuk azt az átalakulást, amelyen a világ most éppen keresztülmegy. Nos, 2008. tavasz végén, nyár elején beszéltünk arról, hogy nagy változás előtt áll a világ. Akkor már kimondtuk, hogy a kormányzati felkészülés kiindulópontjának éppen ennek a nagy változásnak a megértését kell választani. Mert abból tudjuk majd levezetni, hogy mi az, ami szolgálja Magyarország érdekeit, és mi az, ami nem.

Miről is van szó? Visszaidézek néhány ott elhangzott gondolatot. A világ egy új globális gazdasági átalakulás küszöbén áll, sőt belépett annak előszobájába. Nem reménykedhetünk abban, hogy mindez átmeneti lesz. Nem reménykedhetünk abban, hogy visszaáll a régi rend. A régi világgazdasági rend nem fog visszaállni, a kérdés csak az, milyen gyorsan és milyen hullámokat vetve halad az átalakulás. A pénzügyi válság erre a kérdésre elég egyértelmű választ adott. Nagy hullámokat vetve halad az átalakulás. Azt mondtuk, hogy a nyugati világ történelmének legerősebb versenyével nézünk szembe. A globalizációban fordulat állt be, más, új szereplők lettek a globalizálódó világgazdaság haszonélvezői. Azt mondtuk, hogyha Magyarország tovább tehetetlenkedik, akkor véglegesen két tűz közé fog szorulni. Azt mondtuk, hogy ez a folyamat gyorsul, és a következő hónapokban egyre nehezebb lesz megbirkózni vele, komoly veszély fenyeget a világgazdaság felől. És végül azt is mondtuk, hogy a népszavazás – hiszen ez a 2008-as népszavazás után volt – megmutatta az irányt. Összejönni, szóba állni, közös megoldást keresni, a rendszerváltás hangulatát és szóhasználatát idézve újra társadalomként gondolkodni és cselekedni, ez a feladat vár ránk, mondtuk két évvel ezelőtt.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A helyzet úgy áll, hogy mi most is pontosan ezt az iránytűt, ezt a zsinórmértéket, ezt a mérőónt használjuk, amikor a kormány döntéseit értékeljük. Mindannyian láthatjuk az elmúlt két évben, aki akkor még kételkedett, az azóta már biztos lehet abban, hogy a világunkban tektonikus mozgások zajlanak, ennek kimondása ma már nem számít kuriózumnak. Tabuk és dogmák dőlnek meg nap mint nap, és fel sem kapjuk a fejünket újságolvasás közben egy-egy erről szóló hírre. Közhely ma már, hogy új világrend van kialakulóban, és ma már az is látható, hogy mi okozza ezeket a tektonikus mozgásokat, vagyis ezt az átalakulást, amelynek során a globalizáció fő áramlata megfordult. Ma már látszik, ma már nem űznek gúnyt az emberből, ha azt mondja, hogy a nyugati civilizáció súlyos meggyengülésével kell szembenéznünk. Ennek egyik jele, hogy a világ rátalálása a növekedés, a fejlődés útjára a pénzügyi válság után Ázsiában, Latin-Amerikában, még Afrikában is gyors, Európában csigatempójú, az USA-ban pedig legalábbis kétséges. Figyelem, nem a keresztény civilizáció, csak a Nyugat hanyatlásáról beszélek, mert a fejlődés útjára gyorsan rátaláló felemelkedők övezete között szép számmal találunk olyan területeket, amelyek a keresztény civilizációhoz sorolhatók.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Nem kisebb ember, mint a Nemzetközi Valutaalap elnöke mondta azt néhány nappal ezelőtt az IMF közgyűlésén, hogy az a fejlődési modell, ami a krízis után majd megmutatkozik a szemünk előtt, az különbözni fog az előzőtől. Sőt, odáig merészkedett, hogy azt mondta, hogy a két évszázada kezdődött ipari forradalom ért most véget. Az ő elmélete szerint, amelyet én személy szerint osztok, most ideidézem Önök elé: az Európai Unió és az USA, melyek messze nem a világ legnagyobb területét és népességét mondhatják magukénak, mégis az elmúlt kétszáz évben képesek voltak a technika részben kizárólagos, részben elsődleges tulajdonlásán keresztül dominálni az egész világon. Ez a korszak ért most véget. A technológia, a modern világban mindenki számára elérhető, vagy legalábbis a következő években mindenki számára elérhető lesz. Vagyis épp úgy, mint az ipari forradalom előtt a technológia mindenki számára ugyanaz lesz. Itt az ideje elgondolkodni arról, hogy mi lesz a növekedés forrása, mik lesznek a növekedés új forrásai. Úgy látom, hogy ez a változás, amelyben most benne vagyunk, pontosan nem behatárolható időkeretek között megy végbe. Valahogy azt mondhatjuk a következő 10-15-20 évben teljesedik majd ki. És nekünk ez alatt a 10-15-20 év alatt kell Magyarországot a XXI. század versenyképes, biztonságos és sikeres országává tenni.

Ahhoz, hogy Magyarországot sikeres, biztonságos és versenyképes országgá tegyük, először fel kell tárnunk azt, hogy mi a civilizációnk meggyengülésének legfőbb oka. Úgy látom, hogy a meggyengülésünk legfőbb oka, hogy a Nyugat a legfontosabb civilizációs erőforrásaira nem épít kellőképpen. Az egyik ilyen erőforrás az emberi erőforrás, leegyszerűsítve a munka. A másik az állandóságtudat, vagyis azok a kulturális, morális hagyományok, amelyek mindig, minden körülmények között változatlanok, és így segítenek eligazodni abban, mi helyes, mi nem, mi igaz, mi hamis, mi jó és mi rossz. A Nyugat ezt a két erőforrását tekintve meggyengült: a munkát, vagyis az értékteremtést spekulációval próbálja helyettesíteni, az állandóságot pedig különféle utópiákkal, amelyek sorra csődöt mondtak. Eközben a felemelkedő civilizációk éppen azért tudnak erősödni, mert mindkét civilizációs erőforrás dolgában jobban állnak, mint mi. Mind a munka tisztelete, mind pedig saját kulturális hagyományaik tisztelete területén. Az is egyre inkább kitűnik azonban, hogy ez a globális átalakulás, az új világrend formálódása nemcsak kihívás, hanem fenyegetés és egyúttal lehetőség is Magyarország számára. Nézőpont kérdése, hogy fenyegetésnek, kihívásnak vagy lehetőségnek definiáljuk. Ez rajtunk áll. Magyarország meggyőződésem szerint igenis lehet sikeres ország az új világban, ha – és ez a dolog lényege – idejekorán felismerjük, hogy mi értékelődik le, és mi értékelődik majd fel ez előttünk álló 15-20 év során. Ez a siker kulcsa. Én úgy gondolom, hogy ma már megjósolható, kellő biztonsággal állítható, hogy az új világban felértékelődik az emberi erőforrás, a munka, az együttműködés és a közérdek, le fog értékelődni a spekuláció és a magánérdekek gátlástalan érvényesítése. Fel fog értékelődni a valóság és igazság tisztelete, és leértékelődnek a bukott utópiák. Felértékelődik az állam szerepe, és leértékelődik a liberális utópia, az államot felváltó piaci önszabályozásról szóló legendája. Ideje John Kekes könyvét elővennünk. „A liberalizmus ellen" címet viseli ez a kötet. Magyarul is megjelent. Korábban kuriózumnak számított, ma inkább kézikönyv.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Éppen ebből a felismerésből indultunk ki két-három évvel ezelőtt, amikor a modern jobboldali kormányzás irányait terveztük. Ezért fontos számunkra kezdettől fogva a nemzeti egység és együttműködés megteremtése, és ezért fontos, hogy ezeket az értékeket megerősíthessük egy új alkotmányban. Ezért fontos a közérdek érvényesítése, ha kell a magánérdekkel szemben is, minden területen, ha az élet úgy hozza, akár a gazdaságban is. Ezért mondjuk azt, hogy elsőbbséget kell adnunk a termelésnek és a munkának a spekulációval szemben. Vagyis ezért gyökeresen át kell alakítanunk az adózásunkat, gazdaságunk szerkezetét, sőt még a szemléletét is. Ha innen nézzük, tisztelt Hölgyeim és Uraim, akkor érthető és logikus, hogy kormányra kerülve ennek szellemében indítottuk el azonnal az első akciótervet, ezért fektettük a hangsúlyt a gazdasági döntéseinkben is az együttműködésre, a nemzeti konzultációk megindítására, ezért hoztunk létre például teljesen új alkotmányos intézményt a vörösiszap-katasztrófa kezelésére. És ezért van szükség most a második akcióterv mielőbbi terv beindítására is. Ez mind ugyanannak a felismerésnek az eredménye.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Sok jel mutat arra, hogy jó úton haladunk, amikor ezeket a szempontokat tartjuk szem előtt. A legfontosabb pozitív jelzésnek azt tartom, hogy Magyarország hangulata, életérzése alapvetően megváltozott az elmúlt hónapokban, miközben a külső körülmények cseppet sem lettek kegyesebbek hozzánk. Nehéz időket élünk, sőt zord időket. Olyan időket élünk itt a XXI. század első évtizedének végén mi, magyarok, amikor a megszokottnál is több és súlyosabb nehézséggel és kihívással kell szembe néznünk. Először is nyolc év totálisan elhibázott, trükközésre alapított gazdaságpolitikájának romjai vesznek körül. Súlyos nemzetközi pénzügyi, gazdasági válság kavarog a világban, és újabb és újabb hullámokat vet Magyarországon. Tavasszal hatalmas árvíz sújtotta az országot, múlt hétfőtől pedig az ország történetének legsúlyosabb környezeti katasztrófájával kell megbirkóznunk. Magyarország ennél kevésbé zord időkben is hajlamos volt arra, hogy egy rosszkedvű ország benyomását keltse. Most azonban úgy érzem, a nehézségek ellenére valami más van a levegőben. Minden bajunk és gondunk közepette, sőt ellenére, minthogyha valamifajta elszánt és bizakodó várakozást érezhetnénk szinte mindenütt. Ez az ország ma, amikor tényleg lenne oka leszegett fejjel panaszkodni, szinte öntudatosan néz szembe a nagy problémákkal és szinte reményteli várakozással tekint a jövő felé.

Kedves Barátaim!
Ez az ország ma nem olyan, mint akár egy éve volt. Az igazság az, hogy mi sem vagyunk a régiek. Tulajdonképpen újak vagyunk. Újak vagyunk, mert elkezdtünk hinni abban, hogy lehet keresnivalónk ebben a bizonyos új világban: mitől van ez, mi okozza, és tartóssá tehető-e ez. Az ok röviden felfogásom szerint az, hogy mi, magyarok tudunk valamit, amit húsz évig nem tudtunk. Mi ez, mi is lehet ez? Ha egy lépést hátrafele teszünk, és nagyobb látószöget választunk, akkor felismerhetjük, hogy a történelem nagy pillanatai közt sok olyat találunk, amelynek az a lényege, hogy egy nép, egy nemzet egységesen és határozottan kinyilvánította, hogy mit nem akar, mit utasít el. Jóval kevesebb azoknak a fordulópontoknak a száma, amikor azt tudta egy nemzet egységesen kinyilvánítani, hogy mit akar, és mit tart jó iránynak. Márpedig úgy gondolom, hogy egy ország számára az a legnagyobb siker, hogyha a nemzeti összefogás nem valami ellen, hanem valami mellett valósul meg. Ez jelenti a legnagyobb lehetőséget, egy ilyen pozitív egyetértés tudja felszabadítani a legtöbb energiát egy közösségben. Ha Önök egy pillanatra maguk elé képzelik a magyar politikai kultúrát, ha egyáltalán az ide képzelhető, akkor azt fogják látni, hogy ebben a bizonyos magyar politikai kultúrában a negatív szabadság melletti kiállás rendkívül erős. Megvédeni magunkat attól, ami korlátoz, ami gúzsba köt, kiszabadulni a hatalom karmai közül. Ezért is vagyunk mi a szabadságharcok népe. Történelmünk tele van olyan narratívákkal, amelyek negatív szabadságunk sikeres, vagy éppen elbukott védelméről szólnak. Valami ellen – végül is ez érthető – mindig könnyebben születik összefogás, mint valami mellett.

Abban, hogy mit nem akarunk, sokkal könnyebben és gyorsabban tudunk egyetérteni, mint abban, hogy mit akarunk. Ez az esztendő, 2010 azonban e tekintetben fontos fordulatot hozott. Ebben az évben Magyarország végre egységesen meg tudta mondani, miből van elege, és utána azt is meg tudta mondani, hogy mit akar, merre akar menni, mik legyenek a nemzet nagy közös céljai. Ezért jött létre példátlan összefogás arra, hogy változtassunk, és új irányba induljunk. Ezt nevezzük kétharmados parlamenti sikernek. Egyetértés jött létre ebben az évben immár nemcsak egy kormány leváltása, hanem egy új kormányzása mellett is. Ez pedig az önkormányzatok eredményéből olvasható ki. Felfogásom szerint ez az önkormányzati választások helyes értelmezése. Összefogás született az újonnan megalakult parlament első intézkedéseire, a kormány 29 pontos első akciótervének megvalósítására, és a jövőre vonatkozó terveket illetően is. Valljuk be, ebben az ellenzék is értékes segítséget nyújtott, hiszen az önkormányzati kampányban éppen ezeknek a céloknak az elutasítását kérte a választópolgároktól, az eredményt pedig mindannyian ismerjük.

Mindez, tisztelt Hölgyeim és Uraim, azt jelenti, hogy Magyarország húsz év óta először tudja, hogy mit akar. Szerintem azt sem túlzás állítani, hogy 2010 egy bizonyos nézőpontból megadta 1990 értelmét is. Talán ezen túl érdemes 1990-et 2010-el együtt említeni és nem szembeállítani azzal. Felfogható mindez úgy is, hogy most teljesedett be az, ami akkor, és azóta, egészen mostanáig nem tudott. Ezért nincs semmi túlzás a kétharmados forradalom elnevezésben, mint ahogy nem volt semmilyen túlzás 1990-ben az alkotmányos forradalom elnevezésben sem. A '90-es alkotmányos forradalom és a 2010-es kétharmados forradalom bizony összetartoznak.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A magyarok nagyon egységesek voltak abban, hogy mit nem akarnak, mi az, amit nem akarnak tovább folytatni, de húsz éven keresztül nem tudtak megegyezésre jutni abban, hogy mit akarnak, és merre menjenek tovább. Felfogásom szerint ezen a vitán most sikerült túllépnünk. Ez a vita nyugvópontra jutott. Az a tény, hogy Magyarország tudja, mit akar, hogy képes kiállni az érdekeiért, láthatóan egyfajta magabiztosságot szült hazánkban. Az emberek azt akarják, amilyen felhatalmazást adtak áprilisban. A közérdek határozott és erőteljes érvényesítését a magánérdek mellett, és ott, ahol pedig szükséges, és a köz érdeke indokolja, akár a magánérdekkel szemben is. Vagy itt van, tisztelt Hölgyeim és Uraim, például a nemzeti együttműködés rendszerének kezdetben megmosolyogtató esete. A nemzeti együttműködés rendszere kommunikációs blöffnek vagy jól hangzó szlogennek tűnt. Sokak számára kezdetben legfeljebb elvont idea vagy szólam volt. Kézzel fogható, valódi együtt-működéssé azonban most válik a mindennapokban. Meggyőződésem, hogy ráéreztünk arra, hogy ez a bizonyos nemzeti együttműködés erőssé tesz bennünket, mert együttműködve meg tudjuk oldani a legsúlyosabb problémáinkat is. Nos, ez az élmény az, ami szüli a magabiztosságot. Ezért volt erőnk ahhoz, hogy például egy vészhelyzetben, amely korábban Magyarországon nem történt meg, amelyre ezért válaszok sem lehettek a korábbi tapasztalatok között, egy ilyen vészhelyzetben bátrak és képesek voltunk arra, hogy állami felügyelet alá vonjuk a károkozó vállalatot, és egy új intézményt hozzunk létre az egész helyzet kezelésére. Bebizonyítottuk, hogy az a korszak már soha nem jön vissza – legalábbis reméljük, soha nem jön vissza -, amikor a magánérdek bármit megtehet, és büntetlenül elmenekülhet a felelősség elől.

Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ami a jövőt illeti. Ennek az együttműködésnek és a közérdeket érvényesítő közös akaratnak kell érvényt szereznünk az élet minden területén, így a gazdaságban is. Most azért jöttünk össze, hogy ennek néhány részletéről, várható fejleményéről beszélhessek itt Önök előtt. Engedjék meg, hogy azzal kezdjem, hogy a magyar gazdaság kilábalása és a növekedés azonnali beindítása mindannyiunk közös érdeke. Ma minden energiánkat a munkahelyteremtésbe és a növekedés beindításába kell fektetnünk ahhoz, hogy Magyarország kiszabaduljon a múlt csapdájából. Ehhez az elmúlt nyolc év rossz gazdaságpolitikájának hibáit sorra, lépésről lépésre ki kell javítani, a rossz folyamatokat fel kell számolni, az elhibázott struktúrákat ki kell igazítani, ha pedig nem lehet, akkor újakkal kell felváltani. De ehhez más eszközök és más módszerek kellenek, mint amivel ezeket a hibákat és rossz szerkezeteket előidézték.

Az eladósodásnak és a megszorításnak a politikájával nekünk szakítanunk kell. Hiába várja szakértők garmadája, hogy végre jelentsük már be a megszorításokat. A megszorítások politikája sehová sem vezetett, ha vezetett volna, nem itt állnánk. Mert megszorításból aztán annyi volt az elmúlt nyolc évben, hogy szinte számba sem tudjuk venni az eseteit. Arra épült a megszorítások politikája, hogy bármi történt, annak árát mindig az adófizetőkkel fizettette meg a kormányzat, mindig azokkal, akik ez ellen nem tudtak védekezni. Az adó, a rendesen megfizetett, rendszerszerű adón túl csak ebben az évben, 2010-ben Magyarországon elvettek az emberektől egyhavi nyugdíjat, a közszférában dolgozóktól egyhavi közalkalmazotti bért, felemelték 20-ról 25 százalékra az áfát, és felemelték a nyugdíjkorhatárt 62-ről 65 évre. Csak ebben az egyetlen évben. Ha Önök körülnéznek Európában, akkor azt látják, hogy ennek töredékéért fojtogatják a francia elnököt, lakásán keresik az olasz miniszterelnököt, és nem foglalják imába a német kancellár nevét sem. Ezek közül csak egyért is. Ehhez képest a magyar adófizetők az adójukon felül még ebben az évben a válságból való kilábalás érdekében ezt mind vállalták. Ez nem volt arányos, nem volt igazságos, és nem volt tisztességes. Súlyos aránytalanságokat és igazságtalanságokat idézett elő a gazdaságban, de nemcsak a gazdaságban, hanem a társadalomban is.

Márpedig a nemzeti együttműködés rendszerében ezek az aránytalanságok nem maradhatnak fent. Az együttműködés azt jelenti, hogy a közös terhekből arányosan ki kell venni a részét mindenkinek. Ez így fair, így igazságos, és így eredményes. Így nem okoz kárt a magyar gazdaságnak, és így nem okoz kárt a magyar társadalomnak. A jövőben tehát a gazdaságpolitikának is ezen az együttműködésen, ezen az elven kellene alapulnia. A közös sikerhez közös részvétel szükséges, ahhoz pedig arányos teherviselés. Önök is láthatták, hogy ez a szemlélet érvényesült az első száz nap intézkedéseiben, a bankadótól kezdve a nagy összegű végkielégítések 98 százalékos megadóztatásán át az állami vezetők fizetésének korlátozásáig. Ez a szemlélet nyilvánult a devizahitelesek megsegítését célzó intézkedésekben is. Ez a szemlélet adja az alapját a kormány második akciótervének is, amelyet hétfőn terjesztek majd be a magyar országgyűlés elé. A bankadó esetében már elmondhattam, és most megismétlem: számunkra nagy értéket jelentenek a hazánkban működő nagy nemzetközi vállalatok. Most azonban különleges helyzet van. Magyarország nehéz helyzetbe került, csak közös áldozatvállalással és erőfeszítéssel juthatunk ki belőle. Ahhoz, hogy Magyarország ismét sikeres legyen, le kell győznünk a múlt hibáit, ezt nem halogathatjuk tovább, egyszerre kell kitörnünk az adósságcsapdából, és be kell indítanunk a gazdasági növekedést.

Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ez azt jelenti, hogy az ország az első akcióterv után is még mindig súlyos válsággal küzd. Olyan válsággal, amit nem azok az emberek okoztak, akik eddig a terheket viselték. A válsághelyzetben, amíg ki nem jutunk a gödörből, most azokon a sor, akik eddig kevesebbet vállaltak. Az együttműködés gazdaságpolitikája most azoktól kér arányosabb részt a terhek viseléséből, akik eddig kevesebbet vállalhattak. Számunkra itt, a Széll Kálmán Alapítvány vállalkozói tagjainak fontos újra és újra elmondanom és aláhúznom. Számunkra, a modern jobboldal számára – most, ugye, nem vagyunk irigyek, mert nem vagyunk kommunisták – természetes, sőt kívánatos, jó dolog az, ha valaki vagy egy vállalat komoly profitot termel. Ez siker, és mi sikeres Magyarországot akarunk, és azt szeretnénk, ha minél nagyobb számban lennének Magyarországon sikeres emberek és sikeres vállalatok. De az is mindenki számára belátható, hogyha hosszú éveken át kértünk mind többet és többet azoktól, akiknek nincsen profitjuk, most itt az ideje annak, hogy azok adjanak többet, akiknek viszont van.

Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ezért a második akcióterv célja és feladata az, hogy először kijavítsuk a múlt hibáit, tovább erősítsük és szélesítsük az együttműködés gazdaságpolitikáját, és arányossá tegyük a válság okozta terhekből való részesedést. Eljött az idő, hogy ennek a gazdaságpolitikának lerakjuk a második fontos alapkövét is. Olyan lépéseket kell tennünk, amely kivezet bennünket a válságból. Ez mit jelent? Olyan lépéseket, amelyek nem engedik az államadósság növekedését. Ezzel egy időben lehetővé teszik, hogy az ország finanszírozási igényét ne nemzetközi szervezetektől, hanem a piacról szerezzük be, ehhez pedig a piac bizalmára van szükségünk. Úgy juthatunk ki a válságból, hogy közben tarthatóvá kell tenni az idei 3,8 százalékos hiánycélt, és meg kell alapozni egyúttal a jövő évi 3 százalékos hiányt, és közben el kell indítanunk a gazdasági növekedést, amelynek jövőre el kellene érnie a 3 százalékot. Ezt egyszerre kell elérni.

Nos, ha megengedik, az összes pontját a második akciótervnek nem sorolom fel, mert akkor nem nézik meg hétfőn a parlamenti tudósítást. A köztévé nézettségi mutatója egy fontos kérdés. De ha megengedik, azért néhány fontos irányadó vagy lényegesnek mondható pontot most röviden, hosszasabb kifejtés és indoklás nélkül ide idézek. A bankadó után további válságadókat fogunk bevezetni. További válságadókat, ami a névből is kiolvasható módon átmeneti természetű, három évre szóló válságadókat fogunk bevezetni. A távközlési és a telekommunikációs szektortól már ebben az évben és a következő két évben, minden évben 61 milliárd forintot fogunk begyűjteni, az energiaszektortól három éven keresztül minden évben 70 milliárd forintot, és a kereskedelmi láncoktól három éven keresztül minden évben 30 milliárd forintot úgy, hogy ez egy sávos kivetésű válságadó legyen, és a legkisebbeket ne sújtsa. A nyugdíjrendszer kiadási oldalát felül kell vizsgálni, ma havonta 30 milliárd forintot utalunk át a félállami, Magyarországon magánnak mondott nyugdíjrendszerbe. Ez a nyugdíjrendszer második pillére. Ezt a havi 30 milliárd forintot válság idején havonta egész egyszerűen nem utalhatjuk át, mert ezt nem bírja ki a nyugdíjrendszer. Ezeket az átutalásokat november 1-jétől 2011. december 31-ig felfüggesztjük. A rendszer jövőjét, az állami rendszerbe való visszalépés lehetőségét szabályozó törvényt pedig még az idén megalkotjuk. A költségvetés kiadási oldalán újratervezzük a fejlesztéseket. Amit a magyar nyelv varázslatos módon PPP-nek nevez, amit magyarra tán úgy fordíthatunk, hogy a magántőke és az állam egyik gazdasági, befektetési célú, fejlesztési célú együttműködése, és ezt a valamit, a PPP-t mi kudarcnak ítéljük. Ezt nem szabad folytatni, ez pedig azt jelenti, hogy a még meg nem kezdett beruházások szerződéseit felfüggesztjük, a fejlesztési célokat más jogi formában pedig a korábbi kedvezményezettekkel újra fogjuk tárgyalni. Új PPP-s szerződéseket nem kötünk. A futó PPP-szerződéseket, tehát amelyek már hatályban vannak, azokat is újra fogjuk tárgyalni.

Nos, ezek a legfontosabbak abból a néhány pontból, amelyet teljes egészében majd a hétfői parlamentnek nyújtunk be, a hétfői parlamenti ülésen nyújtunk be, és amelyről a végleges döntést a kormány péntek délután fogja majd meghozni. Ami a jövő legfontosabb feladatait illeti, még az előbb elmondott pontokon túl. Ha leegyszerűsítjük a teendőket, és a politikában ez nem árt, időnként a kevesebb több, vagy legalábbis világosabb, átláthatóképességet tesz lehetővé. Tehát ha leegyszerűsítjük a teendőinket, a jövő előttünk álló feladatait nagy távlatokban fogalmazzuk meg, akkor azt mondhatjuk, hogy Magyarországon ma hiányzik egymillió munkahely, és hiányzik egymillió gyerek. Ha egymillióan többen lennénk, és lenne még egymillió munkahelyünk, mint ahogy egyébként volt Magyarországon már egymillióval több munkahely, mint amit ma számlálunk, abban az esetben a magyar gazdaság mai gondjai a nemzetközi válsággal egyetemben, nem mondom, hogy nagyon könnyen, de különösebb megpróbáltatás nélkül képesek lennénk kezelni. De nincs, hiányzik egymillió munkahely, és hiányzik egymillió gyerek. Ezért a következő év legfontosabb feladata, hogy egy átfogó, nagy adóreformot hajtsunk végre, és bevezessük az új, arányos – a technokraták egy kulcsnak nevezik, én arányosnak mondom -, családi alapú adórendszert. És ezzel megkezdjük a foglalkoztatási és demográfiai fordulatot. Ezzel mindenki jobban jár: egyszerűbb, átláthatóbb – söralátét méretű adóbevallásról beszélünk -, amely a munkát és a családokat egyszerre fogja majd támogatni. A legnehezebb válság idején sem mondhatunk le az áttörésről. Ha nem találjuk meg a kitörés útját, akkor legfeljebb oda juthatunk el, hogy úgy, ahogy most van, leszünk képesek fenntartani az életünket. Ez pedig belátható, érthető, világos tervezhető, előrelátható hanyatláshoz vezet majd. Ezért ebből a helyzetből ki kell törnünk. A kitörés iránya pedig az adórendszer reformja, amely egyszerre munka- és egyszerre családbarát lesz.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A következő évben aztán szükségünk lesz arra is, hogy megalkossuk az új alkotmányt, amely megszilárdítja és megerősíti a nemzeti együttműködés rendszerét, és megteremti egy hosszú távú békés és fenntartható fejlődés alkotmányos kereteit. Álmainkban ez a modern békeidőkre emlékeztető korszak lehet majd. Két és fél hónap múlva itt a soros európai uniós elnökség, amelyben hazánknak egyrészt bizonyítania kell, hogy tekintélyes ország, amely képes előrevinni Európa közös ügyeit is amellett, hogy megküzd a maga cseppet sem kicsiny problémáival, másrészt ki kell használnunk ezt a lehetőséget arra, hogy hazánk nemzetközi tekintélyét és befolyását saját közös céljaink érdekében minél inkább latba vessük, és új, hazánk számára előnyös együttműködéseket hozzunk létre.

Új világrend, új korszak, új gondolkodásmód, új sikerek. Kérem Önöket, higgyük el, és soha többet ne hagyjuk lebeszélni magunkat arról, hogy nekünk igenis van keresnivalónk az új világban, igenis az új versenyben sikeresek lehetünk, ha jókor és jó irányban indulunk el.

Ezért azt mondom, ha valamikor, hát most aztán van okunk azzal biztatni egymást, hogy hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük