Orbán Viktor beszéde a Szövetkezeti Bankok és a Kis-és Középvállalkozások III. Európai Fórumán, Budapesten 2010 október 14-én.

Orbán Viktor beszéde a Szövetkezeti Bankok és a Kis-és Középvállalkozások III. Európai Fórumán, Budapesten 2010 október 14-én.


Mélyen Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Mielőtt köszönteném Önöket, hadd reagáljak rögtön arra az utolsó mondatra, amely az előbb megütötte a fülemet. A huszonnegyedik órában vagyunk. Annak érdekében, hogy a vendégeinket megnyugtassam, mi, magyarok 150 éve vagyunk a huszonnegyedik órában, még mindig itt vagyunk ebben az épületben, tehát miután egy versenyképes nemzet vendégei Önök, kérem, hogy az a kétségkívül fontos helyzetleírás, hogy a huszonnegyedik órában vagyunk, ne vegye el a kedvüket az itt tartózkodástól. Engedjék meg, hogy tisztelettel köszöntsem Önöket itt, Magyarországon, tisztelettel köszöntsem Önöket ebben az épületben, amely bizonyítéka a magyar ambíciónak, a magyar szellemnek, művészi értéknek, és bizonyítéka a teátralitás iránti vonzalomnak is. Ez magyarázza azt, hogy ilyen magas pulpitusról kell most itt beszélni. Innen még egy egyszerű jó napot is égből jövő szózatként hat. Nos, hadd mondjam el Önöknek, hogy nagy megtiszteltetés számunkra, hogy itt köszönhetjük Magyarországon Önöket, egy fontos európai szervezetet, az európai szövetkezeti bankok kis- és középvállalkozások képviselőit. Köszönjük, hogy bennünket választottak harmadik fórumuk színhelyéül.

Én örömmel fogadtam el ezt a meghívást, nemcsak azért, mert osztozom azokban a gondolatokban, amelyekkel az előbb Demján Sándor értékelte és felértékelte ezt a mozgalmat, hanem azért is, mert nekem is van annyi közöm a szövetkezetekhez, hogy az én édesanyám is a felnőtt életét szövetkezetben, Áfészben kezdte, úgyhogy pontos ismereteim vannak arról, hogy nézett ki ezelőtt mondjuk 35 évvel egy vidéki Áfész-iroda.  Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim, engedjék meg, hogy azt a témát, amelyet Önök választottak – szövetkezeti bankok, kis- és középvállalkozások együttműködése, különös tekintettel az utóbbiak pénzügyi támogatására -, izgalmas témának minősítsem, méghozzá olyan izgalmas témának, amely nemcsak nálunk kelt érdeklődést, hanem az Európai Unió minden országában. Mindannyian tudjuk, hogy a szövetkezeti bankok, hívják azokat még bankoknak, Raiffeisen-pénztáraknak, takarékszövetkezeteknek, mindig kiemelt partnerei a kis- és középvállalkozásoknak. Ez így volt a múltban, így van a jelenben és mi hiszünk abban, hogy a jövőben sem lesz másképpen. Magyarországon a szövetkezeti bankok, a bankrendszer kis- és közepes vállalkozásai, így amikor a kkv-szektorral kapcsolatban fogalmazzuk meg a kormányzat támogatási elképzeléseit, akkor mi egy családról beszélünk.

Engedjék meg Nekem, hogy egy némileg tágabb perspektívából fejtsem ki, hogy a magyar kormány hogyan gondolkodik erről a családról. Sokszor elmondhattam már itt, Magyarországon, hadd mondjam el a vendégeinknek is, meggyőződésem, hogy az, amit ma pénzügyi válságnak nevezünk, és sok más kihívás, ami ebből fakad, az valójában egy korszakos átalakulás kísérőjelensége, illetve annak tünetei, és nem pedig okozói. Jól érzékelhető az abból a talán lassan közismertté váló tényből, hogy a pénzügyi válság lényegében egy bizalmi válság. Ha Önök belegondolnak, könnyen beláthatják, hogy a nyugati berendezkedés, a nyugati civilizáció akár a piacgazdaságot, akár a demokráciát nézzük, alapvetően a bizalomra épít. Bizalom nélkül mindkettő inogni kezd, és működésképtelenné válik. A piac is és a demokrácia is. Vagyis valójában mi nem egy pénzügytechnikai vagy matematikai problémával állunk szemben, hanem egy morális, kulturális problémával. Ne féljünk kimondani, hogy valójában a nyugati világ, a mi civilizációnk meggyengülésével kell szembenéznünk ebben az évtizedben. Ennek oka pedig az, hogy a Nyugat már jó ideje nem épít legfontosabb civilizációs erőforrásaira, nem épít az emberi erőforrásokra, amit leegyszerűsítve nevezhetünk munkának. Nem épít arra az állandóságtudatra, vagyis azokra a kulturális és morális hagyományokra, amelyek mindig, minden körülmények között változatlanok, és segítenek az embereknek, nekünk is eligazodni abban, mármint a politikusoknak is, mi helyes, mi nem, mi igaz, mi hamis, mi a jó és mi a rossz. A Nyugat ezt a két erőforrást tekintve meggyengült, a munkát, vagyis az értékteremtést, ahogyan Demján Sándor fogalmazott, a termelést spekulációval próbálta helyettesíteni, az állandóságot, a morális, kulturális biztos hátországot pedig különféle utópiákkal, amelyek sorra csődöt mondtak. De ha se az emberi munka értelmében, se a közös értékrendünkben nem tudunk megbízni – ebből logikusan következik, hogy minden cselekedetünk a bizalmatlanságra fog épülni – és már ott is vagyunk a pénzügyi válság kellős közepén. Nem véletlen, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy a világ más térségei erre a bizonyos válságra is másképp reagálnak. A nyugati világon kívüli részét az emberiségnek kevésbé rendítette meg ez, és hamarabb is tudtak úrrá lenni rajta. Lássuk be, ők mind a két erőforrás tekintetében jobban állnak, mint mi, legyen szó a munka tiszteletéről vagy saját kulturális hagyományaik elismeréséről és megbecsüléséről.

Éppen ezért úgy gondolom, hogy nekünk, európaiaknak, azon belül magyaroknak érdemes meglátnunk a válságban rejlő lehetőséget, az elrugaszkodás lehetőségét. Ha van erőnk belátni, hogy hol hibáztunk, ha felismerjük, hogy min kell változtatnunk, akkor ez a nagy világátalakulás, ennek az új világrendnek a formálódása nem csak kihívás, hanem lehetőség is lesz a számunkra. A magyar kormány igenis hisz abban, hogy sikeres ország lehet a hazánk ebben az új világban, ha idejekorán fölismerjük, hogy a jövőben mi az, aminek nő, és mi az, aminek csökken majd az értéke. Azt gondolom, hogy kellő biztonsággal megjósolható, hogy elkövetkező tíz-húsz évben, ebben a most kialakuló új világban felértékelődik mindaz, ami erősítheti a bizalmat, és leértékelődik mindaz, ami gyengíti. Felértékelődik az emberi erőforrás és a munka, a termelés, mert az valódi értéket teremt, szemben a spekulációval, ami fiktív számokkal ügyeskedik. Felértékelődik az együttműködés, mert az bizalmat ébreszt, ellenben leértékelődik a magánérdekek gátlástalan érvényesítése, mert az bizalmatlanságot szül. Fölértékelődik az állam, amely valóság, tehát meg lehet bízni benne, és leértékelődik a liberális utópia a piaci önszabályozásról, amit soha senki sem látott, nem tapasztalt, és ezért nem is lehet rá építeni. És mindez, tisztelt Hölgyeim és Uraim, együttesen azt jelenti, hogy az új világban felértékelődnek a mikro-, kis- és középvállalkozások és az őket biztonságosan és kiszámíthatóan finanszírozni képes szövetkezeti bankok és takarékszövetkezetek is. Hiszen ez a szektor, vagyis éppen az Önök tevékenysége a bizalomra épül, és ebben van az ereje, és a jövőre vonatkozó jelentősége is.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Magyarországon mára lassan már korlátozás nélkül működhetnek a takarékszövetkezeteink. És most fontos számok következnek. A takarékszövetkezet az egyetlen olyan pénzintézet hazánkban, ami 100 százalékos hazai tulajdonban van. Tagjai magyar állampolgárok. Ugyan pénzpiaci részesedésük öt-hat százalék körül mozog, ami messze elmarad az uniós átlagtól, korántsem optimális, de a fontosságuk, a takarékszövetkezetek fontossága ennél azért jóval nagyobb. Hadd értsek egyet Demján Sándorral, aki azt mondta, hogy ezt a részesedést a következő tíz évben kétszeresére kellene emelni. Az én szakmámban ezt más néven ambíciónak nevezik. Én azt gondolom, hogy ez a minimális célkitűzés. A következő tíz évben ezt az arányt nem kétszeresére, hanem igazából háromszorosára kellene növelni, hogyha teljesíteni akarnánk azokat a makrogazdasági célokat, amelyeket a növekedés beindításához fűzünk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Azért fontosabb a mai pénzpiaci részesedésénél a takarékszektor, mert a teljes bankfiókhálózat ötven százalékát adják, mint hallottuk, 1800 kirendeltséggel állnak az ügyfelek rendelkezésére, és ebből 1100 olyan településen működik, ahol semmilyen más pénzintézet nincs, így lényegében 2,5-3 millió ember számára Önök az egyetlen pénzügyi szolgáltatók. Érdekes kérdés, hogy miért van ez így? Talán azért, mert egy profitérdekeket szem előtt tartó kereskedelmi bank számára egy bizonyos lakosságszám alatt nem éri meg a jelenlét, mert az nem hoz elég hasznot. Azonban a szövetkezet, mint erről Demján Sándor úr is beszélt, nem engedheti meg magának, hogy tisztán csak a nyereség elve, a közvetlen nyereségelv alapján mozogjon. Természetesen a szövetkezeteknek is törekedniük kell a nyereség elérésére, mert anélkül nem tudnának sem fennmaradni, sem fejlődni, nem is lehetne belőle megélni. De legalább ilyen fontos szempont, hogy az emberek tömegei és települései ne szoruljanak ki a banki szolgáltatói körből. Ez az üzletfilozófia biztosítja, és számomra ez adja a legnagyobb értékét a szövetkezeteknek, hogy a tulajdonosok irányából a vezetés felé profitelvárás érvényesül, és nem profitnyomás. A profitelvárás, ami reális, érthető és indokolt, nagyban különbözik a tulajdonosok felől érkező profitnyomástól, amely kizárólag egyetlen rövid távú szempontot részesít előnyben.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Vendégeink!
Nem tartom véletlennek azt sem, hogy a szövetkezeti bankokat jóval kevésbé érintette a válság. Miért volt ez lehetséges? Ha a hitel- és takarékszövetkezetek, népi bankok, elsősorban a helyi üzletekben érdekeltek, a helyi lakosság, a kis- és középvállalkozók a családi, mezőgazdasági vállalkozások kiszolgálói, az azt is jelenti, hogy ismerik az ügyfeleiket, névvel és nem hívószámmal szólítják őket. Ez nagymértékben csökkenti mindkét fél számára az együttműködés kockázatát, és ezért ott sokkal nagyobb a bizalom, vagyis a bizalmi tőke. A bizalom, látszik, időnként sok pénzt ér. Nekünk az elmúlt években uralkodó spekulatív és trükkökre alapozó gazdaságpolitika helyett szilárd termelő kapitalizmust, értékteremtő gazdaságot kell felépítenünk és működtetnünk, ez pedig csak úgy sikerülhet, ha helyreáll a bizalom. Ez – mármint a bizalom – kell ahhoz, hogy merjünk vállalkozni, munkahelyeket teremteni, munkát vállalni, hitelt adni és hitelt fölvenni. A magyar kormány, a nemzeti ügyek kormánya arra vállalkozott, hogy nemzeti ügyként kezeli a magyar, vagyis a magyar tulajdonú gazdaság talpra állítását, és ennek érdekében tíz év alatt egymillió munkahely megteremtését tűztük ki célul. Ezt csak közösen tudjuk megvalósítani, ezért a kormányzat és kkv-szektor – beleértve az őket finanszírozó takarékszövetkezeteket is – együttműködésére lesz szükség a jövőben.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A rendszerváltáshoz viszonyítva ma körülbelül egymillió munkahely hiányzik Magyarországról. Ha ezek a munkahelyek ma léteznének, akkor a jelenlegi súlyos gazdasági és pénzügyi gondjaink nagy részét, ha nem is egyetlen mozdulattal, ha nem is könnyedén, de rövid idő alatt különösebb erőlködés nélkül is meg tudnánk oldani. Vissza kell tehát szereznünk az elveszett munkahelyeket. Nem mindegy, hogy a munkaképes korú emberek aktívak, dolgoznak, befizetik a nyugdíj, egészségügyi és társadalombiztosítási járulékaikat, vagy azért kell sorba állniuk, hogy azokból kivegyenek. Nem csak gazdasági, hanem morális értelemben is tönkre teszi az országot az, amikor egészséges, és munkaképes emberek feleslegesnek érzik, vagy annak nyilvánítják magukat, várva a segélyt, amiből úgy-ahogy megélnek. És ezt tetézi, tisztelt Hölgyeim és Uraim, az a probléma, hogy Magyarországon lassacskán felnő egy olyan nemzedék, amely már a saját szüleit sem látta dolgozni, nincs olyan élménye, hogy a saját apja, édesanyja reggel időben felkel, rendbe rakta a házat és elindult dolgozni. Ez súlyos, mondhatnám a legnagyobb kihívás Magyarország jövője szempontjából.

Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim, mit tettünk eddig a fenti célok elérése érdekében? Először is csökkentettük a társasági adót 19 %-ról, 10 %-ra, és ez a következő évi költségvetésben is így lesz. Voltak javaslatok, hogy csökkentsük nullára, a vendégeinknek mondom, hogy ez egy jó javaslat, a 19-et inkább csökkentsük nullára, tudnék is érveket felhozni mellette, de van egy magyar speciális szempont, hogy miért inkább a tíz százalék az optimális, a vendégek nem ismerik ezt a vállalkozói műfajt. Számlakiállítás: ez valahol tíz százalék költséggel történik, tehát ha fehéríteni akarjuk a gazdaságot, akkor az a helyes, hogyha a 19 százalékot 10 százalékra csökkentjük, és ott is tartjuk a társasági adót. Előnyben részesítjük a kis- és középvállalkozásokat az EU-s forrásokhoz való történő hozzájutásban, és a célunk az, hogy ezeknek a forrásoknak legalább a fele hozzájuk kerüljön, ez ma tíz százalék alatt van, ez elfogadhatatlan. Egyszerűsítjük az adminisztrációs eljárásokat, eltöröltük az egyenes ági öröklés esetén az örökösödési adót, ezzel is elő akarjuk segíteni a családi vállalkozások folyamatos működését, hogy át lehessen adni a családi vállalkozást a saját gyermeknek. Megújítjuk a szakképzést, megállapodást fogunk kötni a kamarával, a szakképzéshez kötődő feladatok tekintélyes részének átadásáról, hogy a tanulóink korszerűbb képzést kapjanak.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Gróf Széchenyi Istvántól mi azt tanultuk meg, hogy hitel nélkül nem megy. A vendégeinknek mondom, hogy Önök egy olyan országban vannak most, ahol a legnagyobb magyarnak egy olyan embert hívnak, aki épített egy hidat, és írt egy könyvet arról, hogy a hitelezés intézményét általánossá kell tenni Magyarországon. Holott egyébként ez az ország, illetve ennek történelme tele van szabadságharcosokkal, nagyszerű királyokkal, hadvezérekkel, deportált, börtönbe zárt, felakasztott vagy agyonlőtt miniszterelnökökkel, de a legnagyobb magyar mégis az az ember, aki írt egy könyvet arról, hogy a hitelezést általánossá kell tenni.

Nos, tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Mi tőle tudjuk, hogy a jó hitel az szárnyakat ad, a rossz meg terheket. Megtanultuk, hogy ezt figyelembe kell vennünk, amikor segíteni akarjuk a kis- és középvállalkozókat. Nem elég hitelt adni, jó hiteleket kell adni, mert a jó hitel szárnyakat ad, a rossz hitel meg tönkretesz. Ezért kitaláltuk, megindítottuk, hálás köszönetem ezért az Önök vezetőinek, a Széchenyi Kártyát, amely ma már egy önálló termékcsaláddá nőtte ki magát, szép jövő előtt áll, fejleszteni, bővíteni szeretnénk. Hadd mondjam Önöknek azt is, hogy mint az Európai Unió soros elnökségi tagú ország miniszterelnöke a következő év első felében hangsúlyosan kell törődnöm azokkal a gondokkal is, amely az egész Európai Uniót érintik. Önök is tudják, hogy a G20-ak egyik törekvése, hogy a bankok számára felállítsanak egy biztonsági alapot, a közelmúltban megismert pénzügyi bajokhoz hasonló újabb problémák kezelésére. A szövetkezeti bankok jó tanáccsal szolgálhatnak, hiszen rendelkeznek saját intézményvédelmi alappal, legalábbis nálunk ez így van, ezért nem is nagyon hallunk felszámolt takarékszövetkezetekről, mert ez a háttér, ez a fedezet képes kezelni az ezzel kapcsolatos gondokat. Vagyis talán a következő időszakban jó, hogyha a G20-ak egy olyanfajta megoldásra törekednek, amelyet a szövetkezeti bankok világmozgalma korábban kifejlesztett.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A pénzügyi válság másik fontos tanulsága az, hogy azokban az országokban, köztük Magyarországon is, ahol a helyi banki struktúrák hiányoznak, vagy gyengék, a globális bankoktól való egyoldalú finanszírozási függés jelentős destabilizáló lehet egy egész társadalom számára. Én erre sajnos sok példát tudnék felhozni Magyarország közelmúltbeli történelméből. Ezért is szükséges, hogy a helyi bankok, köztük a szövetkezeti hitelintézetek megerősödjenek, a kormány segítsen megerősíteni azokat. Nekünk meggyőződésünk, hogy minden hazai ügy támogatása teljesen szerves és elengedhetetlen eleme az ország fejlődésének, ezért a magyar takarékszövetkezeteknek mi szeretnénk nagyobb szerepet adni, szánni az ország pénzügyi vérkeringésében. A következő területeken látok erre lehetőséget. Az Új Széchenyi Terv, az önkormányzati finanszírozás, az agrártámogatások közvetítése, a pályázati rendszerek finanszírozása, az eddigieknél nagyobb súllyal lehetséges az, hogy az Önök intézményei, az Önök takarékszövetkezetei részt vegyenek ezeknek a pénzügyi csatornáknak a kiépítésében és működtetésében. Azoknál a takarékszövetkezeteknél, ahol ez a várható fokozott aktivitás tőkét igényel, a kormány készen áll arra, hogy hosszú futamidejű kölcsöntőkét biztosítson. A takarékszövetkezetek által az asztalunkra tett, a kormány felé benyújtott Nemzeti Hitelintézeti Program ezeknek a gondolatoknak tartalmazza a legfontosabb elemeit, s a következő hónapokban tárgyalásokat kezdünk majd egymással, és reményeink szerint meg is tudunk majd egyezni. Emlékeztetni szeretném Önöket arra is, hogy amikor a magyar parlament a banki különadó – amely egyfajta válságadó Magyarországon – kapcsán lépéseket kellett, hogy tegyen, akkor speciális elbánást biztosítottunk a szövetkezeti hitelintézetek számára, azért tettük, mert döntésünket a jövőre vonatkozó együttműködés szándéka vezette.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A másik szempont, amire a következő hónapokban figyelnünk kell, a stabilitás a gazdaságban és a munkaerőpiacon. Fokozni szeretnénk a helyi gazdaságok szerepét az árukkal, szolgáltatásokkal való ellátásban; ez munkahelyet teremt, segít megtartani a helyi lakosságot, Magyarország számára különösen fontos, hogy egyes tájaink ne néptelenedjenek el, ne sivatagosodjanak el.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Hallottunk ma már arról, hogy a kis- és középvállalkozások egyik legnagyobb gondja a hitelekhez való hozzáférés. A bankok ugyanis gyakran azért utasítják vissza a hitelkérelmeket, mert nem látják mögötte a megfelelő fedezetet és garanciát. Rendkívül értékesek és tanulságosak számunkra azok a nyugat-európai tapasztalatok, melyeket olyan állami alapok működtetésével szereztek meg, amely alapok 80-90 %-ban átvállalják a hitelkockázatot. Ennek a rendszernek a kiépítése Magyarországon a legfontosabb feladataink közé tartozik. Ez megkönnyítheti a hitelintézetek számára a hitelnyújtást, és a vállalkozóknak is lényegesen kisebb kockázatot kell vállalniuk.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
E két szektor – a takarékszövetkezetek és a kkv-k – egymásra vannak utalva, együttműködésük magától értetődő, és csak együttműködve lehetnek Európában, így Magyarországon is egy fenntartható és stabil gazdasági növekedés motorjai. Ezért a magam és a kormányom részéről azzal zárhatnám mondandómat, hogy mindkét szektort Magyarországon stratégiainak tekintjük, mindkét szektornak stratégiai szerepet szánunk, egy új, korszerű, XXI. századi sikeres magyar gazdaságpolitika megalkotásában.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket, munkájukhoz sok sikert kívánok!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük