Ősi mese új köntösben

Nem lesz nehéz dolga a kritikusoknak. A Pesti Magyar Színház legújabb előadásáról, az Ezeregy éjszakáról, bátran elmondhatjuk, hogy valószínűleg hosszú, tartós sikersorozat elé néz. Itt minden a helyén van. A díszlet, a jelmez, a szöveg, és a zene, a színészi játék, a tánc és az énekesi teljesítmény egyaránt szép, kerek egésszé áll össze. Kezdetben úgy látszik; csak egy jó szórakozást kínálnak, ám a nézők többségét bizonyára később is foglalkoztatni fogja majd néhány, a színházból hazavitt gondolat.

A meglepetés mindjárt ott kezdődik, ha valaki megnézi a november 3-i bemutató színlapját. Azon ez áll: World musical. A szerzőhármas ezzel a szokatlan szóösszetétellel azt jelzi, hogy a darabban több – perzsa, indiai, kínai és török – kultúra elemei keverednek. Persze megvan ennek az oka, hiszen alapul a legismertebb arab mesegyűjtemény szolgál, amelynek változatait évszázadok folyamán különböző szerzők, fordítók és tudósok állították össze. Eredetük a középkori Arábiába és Perzsiába nyúlik vissza. A (talán nem is annyira) gyermekmesék műfaja igen különböző, szerelmi történetek, drámák, humoreszkek, versek, vallásos legendák egész sora található benne. Az előadás rendezője és koreográfusa, Juronics Tamás Kossuth-díjas, érdemes művész szerint az Ezeregy éjszaka olyan többrétegű történet, amelyben a jó és a rossz harcából a gyerekek és a felnőttek is megtalálják a nekik szóló igazságot.  Nem kis feladatra vállalkozott Geszti Péter – dalszerző és művészeti menedzser, Monori András – zeneszerző és Tasnádi István – a szövegkönyv írója, amikor elhatározták, hogy a mai kor emberéhez szóló, mégis szórakoztató, zenés színdarabot írnak az évszázadok óta ismert meséből. A páratlanul gazdag és színes történet szerelemről, bánatról, örök emberi értékekről, de ravaszságról, cselvetésekről, gyarlóságról is szól. A színpadon megelevenedik a varázslatos kelet világa, különleges hőseivel, tréfás vagy éppen félelmetes figuráival; királlyal, hercegnővel, ügyes tolvajjal és gonosz varázslóval. A palackba zárt Dzsinn sem marad el. A nézőt már a legelső percektől kezdve megragadja – és végig el sem ereszti – Kovács Yvette Alida munkája, a látványos díszletek és jelmezek színes forgataga. Az épített és vetített díszletek tökéletes illúziót teremtenek, de a történet részéül is szolgálnak. A gonoszságot például jól jelképezi a megfelelő helyeken megjelenő kobrafej. A dialógusok és a dalszövegek bőségesen kínálnak lehetőséget áthallásokra. A kínai bölcs tanácsát sugalmazó lendületes énekszámnak már a címe is sokat mondó: „Lopj-Csenj-Csórj!” A közönség „veszi a lapot” nem is marad el a nyíltszíni taps, mert közben azt is megtudjuk, hogy: „Ha egytől csensz, az csúnya lopás, ha többtől az már gazdagodás.” A sorok között olvasásra máshol is jócskán nyílik alkalom. Például amikor azt halljuk: mi teszi az uralkodót, a szeretet hatalma vagy a hatalom szeretete, vagy amikor a trónbitorló Dzsafar nyíltan beismeri: „A hatalom a boldogság”. A zsarnokot elsöprő szabadító szélvihar pedig, na honnan érkezik? Ezt már nem áruljuk el, elhangzik a darab vége felé. Az előadás azért mégsem tanmese. A zene és a kiváló tánckar gondoskodik a szórakoztatásról.

Amiből a könnyen megszerethető, remekül megformált figura, az arab mesevilág elválaszthatatlan része, a Dzsinn is alaposan kiveszi a részét. Nagyon is emberi, ha nehéz feladat előtt áll, kortyol egyet – vagy többet – a palackból, de humora is van. Amikor a dolgok végre jóra fordulnak, a „lejárt szavatosságú” óriás boldogan állapítja meg: „Holnaptól csak másnapos lehetek.” Meg is érdemli, a megoldásban nem kevés része van. Folyton segítenie kell az embert, a mese gyakran bajba kerülő szereplőit, hogy kalandos útjuk során minél többet megtanulhassanak összetartozásról, szerelemről, hűségről, hűtlenségről, bizalomról vagy annak hiányáról, bosszúról és megbocsátásról, jólétről és kiszolgáltatottságról, a hatalom természetéről, vagy a szilárd hit mindent elsöprő erejéről. Bár a történetet még gyerekkorunkból ismerjük – azért örülünk, amikor minden szépen elrendeződik. Seherezádé ezeregy éjszakán át, addig mesél Sahriár királynak, míg az végül beleszeret, dehogy akarja már hajnalban megölni! Sőt, a történetet ő maga fejezi be. A fürge kezű Aliból Alida lesz – itt kell megemlíteni a kiváló énekesi teljesítményt, bármely más zenés színpadon is megállná a helyét – a tolvaj fiú ugyanis nadrágszerep, mindhárom szereposztásban lány rejlik a foszlott jelmez alatt. A nép ujjongva ünnepli őt, a szerelmesek egymásra találnak, a kórus pedig olyan finálét énekel, aminek szövegét, dallamát valószínűleg sokan haza is viszik majd magukkal: „Egy varázslat győz le seregeket. Egy varázslat, egy, a szereteted.”

Milyen jó lenne, ha nem csak mese lenne!