Több szempontból is különleges esemény színhelye volt Budapesten a Nemzeti Múzeum. Cukrászdát nyitottak. No nem bent, csak a kertjében. A régi kertészház lényegült át, nem is akárhogyan. A cukrásztudományáról már 150 éve híres Auguszt család nyitotta itt meg legújabb üzletét.

Önmagában ez a hír még nem volna nagyon érdekes, ám a történet két szálon fut és külön-külön is, mindkettő érdemes a figyelmünkre. Kezdjük először a névadó családdal! Auguszt Elek, mesterlevéllel a zsebében, pont jókor, 1870-ben érkezett Balassagyarmatról Budára. Éppen három évvel a három városrész, Pest – Buda – Óbuda egyesítése előtt, a fellendülés időszakában. Egy pici tabáni, földszintes házban indította meg „czukrászatát”. Ott készült fel fia, a 21 éves József az 1896-os Milleneumi Kiállításra. Ő Párizsban és Londonban szerezte meg szakmai gyakorlatát, és amikor visszatért Budára, ifjú feleségével átvette az üzlet vezetését. A fiatalok 1916-ban a Krisztinaváros szívében új üzletet nyitottak. Az akkori vidékies, elmaradott Budán nagy merészségnek tűnt elegáns, gázvilágításos üzletet nyitni. Az ő fiuk, Elemér is külföldön tanult. A II. Világháború és a hadifogság után újranyitott cukrászdát nem sokáig élvezhették, az üzletet államosították, a családot kitelepítették. Elemér és felesége csak 1956 után nyithatták meg újra cukrászdájukat, amit 1988-tól most már az ő fiuk, ifj. Auguszt József vezet. Új termékei a mai élet táplálkozási szokásait követik, mégis megtartják a híresen magas Auguszt minőséget. Lányuk, Olga, előbb Pesten nyitott üzletet a Kossuth Lajos utcában, majd ezt 2001-ben a farkasréti Sasadi úton követte egy újabb. 2011-ben az Auguszt család cukrász művészetének Magyar Örökség Díjat szavaztak meg.

Ezen az ünnepi eseményen összefonódik két család és a Nemzeti Múzeum története – emlékezett vissza a kezdetekre Varga Benedek, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója. A második család, benne Apponyi Geraldine grófnő, egészen furcsa módon kötődik a múzeumhoz: ő gróf Zichy István igazgató jóvoltából az intézmény munkatársa volt 1938-39-ben. Önkéntes munkát végzett, bizonyos gyűjtemények feldolgozását segítette, kiadványokat árult és a látogatók idegen nyelvű tájékoztatásában is részt vett. Olyannyira, hogy amikor az albán király tanácsadói megkeresték és meghívták Albániába, annak az évnek decemberében befejezte a munkát, amivel éppen foglalkozott, elutazott Tiranába egy újévi ünnepségre, ahonnan már, mint albán királyné tért vissza Magyarországra. Valószínűleg csak nagyon kevés múzeum van a világon, amelyik elmondhatja magáról, hogy volt munkatársa egy ország királynéja lett.  Ezért döntöttünk úgy – folytatta a főigazgató, hogy a kertészházból kialakított cukrászdát róla, Geraldine-nak fogjuk elnevezni. A cél az volt, hogy szépen berendezett, nagyon elegáns, a hely szelleméhez illő cukrászda jöjjön létre. Ahol a vendégek kiülhetnek akár a kertbe is, hogy a kifinomult gasztronómia eszköztárának segítségével egészítsék ki azokat a szellemi élményeket, melyek a múzeumban érik az embert. Hiszen az nem csak a kiállítások megtekintéséből áll, hanem a megpihenésből is. A versenytárgyalás fő szempontja nem az volt, hogy a múzeumnak mekkora bevétele lesz ebből, hanem, hogy mennyire kiváló a cukrászda. Olyat akartunk, amelyik a világ bármely más metropoliszában is megállná a helyét. Bátran elmondhatjuk: meg is találtuk!

 Geraldine története szinte mesébe illő. A magyar grófkisasszony az utolsó békeévben, a világsajtó és a magyar diplomácia figyelmének kereszttüzében kötött házasságot a nála huszonkét évvel idősebb Ahmet Zoguval, aki 1928 óta országa politikai függetlenségét egyszerre próbálta megőrizni a szomszédos balkáni országokkal és az európai nagyhatalmakkal szemben. A polgári esküvői ceremóniára 1938. április 25 és 27. között került sor, Tiranában. A királyi pár mindössze egy évig tartó országlásának Albánia olasz megszállása vetett véget, amit évtizedekig tartó, kontinenseket átívelő menekülés követett. Enver Hoxha rezsimjének bukása és az albán rendszerváltás után, még egy tiszavirág életű tiranai visszatérés következett, azonban Zogu 1961-ben, a Párishoz közeli Suresnes-ben bekövetkező halála miatt már csupán Geraldine számára. Ez az igen rövid és megszakításokkal tűzdelt idő mégis elegendőnek bizonyult arra, hogy az egykori királyné személye körül máig tartó tisztelet bontakozhasson ki Magyarországon és Albániában egyaránt. Nagykövetségünk számára az elmúlt időszak nagyon mozgalmas volt – mondta el őexcellenciája, Arian Spasse, Albánia magyarországi nagykövete. Miniszterelnökünk budapesti látogatásával kezdődött, majd államunk elnöke és Tirana polgármestere is ellátogatott Magyarországra. Csupán néhány nappal ezelőtt az albán nemzeti hős, Szkander bég szobrát is felavatták Budapesten. A mai esemény pedig már csak betetőzése ennek a sorozatnak. Apponyi Geraldine valóban összekapcsolta Albániát és Magyarországot, az ő története csodálatos, de egyben szomorú is. Csak egy évig volt a királynőnk, de így is sikerült megnyernie az albán emberek eszét és lelkét. Neki köszönhető, hogy megnyílt Albániában az első szülészeti kórház, az ő nevéhez kötődik az első rádióadás. Az albánok egész életében szeretettel emlékeztek rá. Mielőtt 2002 márciusában elhunyt, még vissza tudott térni az ő „ígéret földjére”, Albániába. Az emlékét ébren tartotta a négy évvel ezelőtti, róla szóló kiállítás is itt, a Nemzeti Múzeumban. A gondolat már akkor felmerült, hogy a cukrászdát majd róla kellene elnevezni. Jövőre fogunk megemlékezni halálának 20. évfordulójáról, ami egybeesik az országaink közötti diplomáciai kapcsolatok felvételének centenáriumával.

 Az Auguszt család nevében Auguszt Arató Flóra és Perge Oláh Norbert köszöntötte az ünnepségen megjelenteket, felvillantva néhány történeti érdekességet. Flóra nagypapája, Auguszt Elemér, 1912-ben, Geraldine pedig 1915-ben született, akár még találkozhattak is, talán itt a múzeumban vagy bárhol máshol. A család sok tekintetben kiállta az idők próbáját, a háború, a politika nem törte meg. Amint lehetőségük volt rá, továbbvitték az ősök örökségét. Dolgoztak – és hogy milyen minőségben, arra elég bizonyíték a közönség vonzódása a sorra nyitott üzletekhez. Ennek a folyamatnak kiemelkedő állomása az új, nagyon szép, Geraldine cukrászda. Ma már két fiuk és egy lányuk is van, így elmondható: a cukrászda olyan család kezében van, amelyik öt generáció óta őrzi ezt a kincset, a tudást, a hagyomány tiszteletét.  Az ünnepség záró eseményeként Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat megalapítója szentelte meg a cukrászdát. Minden okunk megvan rá – mondta, hogy bizalommal tekintsünk ezekre az értékőrző fiatalokra, akik a Geraldine cukrászdát vezetik. Ne feledjük: Kelet-Európában élünk és itt, a huszadik században, minden valamit is akaró ember legalább kétszer tönkrement. Ez a család is átélte, megszenvedte a megpróbáltatásokat, de ők is azon emberek közül valók, akik az anyagiaknál többre tudnak hivatkozni. Azokra az értékekre, amelyekre mindannyiuk élete épült, az összegyűjtött tudásra. A XVIII-XIX. században az ipari forradalomnak volt egy sajátos következménye: a családi vállalkozások. Folyamatosan gyarapították, gazdagították és átadták a tudást, őrizték az ipar tisztességét. Legyen ez így a továbbiakban is – hangsúlyozta imája előtt az atya.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük