Ötezer év tizenkét évben

 A Nemzeti Múzeum tizenkét év alatt lezajlott műtárgygyarapodását mutatja be a most megnyitott nagyszabású kiállítás. Két kiemelt műtárgya Sisi királyné kesztyűje, melyet halála napján a merényletkor viselt, és amely egy párizsi árverésről került a múzeumba, valamint a Sztálin-szobor egy darabja. Az utóbbi valóban a szovjet diktátor bal füle, amelyet 1956-ban a forradalmárok a Ligetből a Blaha Lujza térre vonszolt szoborról vágtak le. Ezeken kívül természetesen még számos különleges és értékes tárgy is szerepel az augusztus 21-ig látogatható tárlaton.

Ötezer éves az egyik legkorábbi műtárgy, egy emberábrázolással díszített edény az újkőkorból. A négy sarkán stilizált állatfejjel díszített edény Öcsöd határában került elő. Téved viszont, aki azt hiszi, hogy az összecsukható bútorok a modern kor találmányai közé sorolhatók! Láthatunk a kiállításon egy összecsukható – valószínűleg bőrüléses, római kori – vasszéket, mely a 2. – 3. században készülhetett. Tacitus írásaiból tudjuk, hogy a rómaiak a provinciák őslakos elitjeit tudatosan igyekeztek megismertetni a római fürdőkultúra nyújtotta élvezetekkel. Próbálták ezáltal jobban elfogadtatni a római uralmat, elősegíteni az elfoglalt területeken élő törzsek integrációját. A fürdő- és tisztálkodószereknek a temetkezésekből előkerülő nagy száma arról tanúskodik, hogy ez egy sikeres folyamat volt.  A kiállítás megnyitásakor L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója kiemelte, eljött az idő, hogy az ország nagy közgyűjteményeire és a vidéki múzeumainkra is ráirányítsuk a figyelmet. Elindult a Magyar Nemzeti Múzeumban az a munka, amelynek eredményeként néhány éven belül sok nemzeti büszkeséget bemutató és szolgáló állandó kiállítást nyithatunk meg. Bízunk benne, hogy elkezdhetjük a további fejlesztéseket, köztük a Daróczi utcai épület felújítását, amely a legnagyobb régészeti tár lesz. Mindemellett nagyszabású Nemzeti Múzeumfejlesztési Programon is dolgozunk. A jelenlegi kiállításon nemcsak a nemzet hőseihez, kimagasló személyiségeihez köthető tárgyakat láthat a közönség, negatív figurák is helyet kaptak, mert megítélésünk szerint a mai kor megértéséhez erre is szükség van.  A kiállítást Csák János kulturális és innovációs miniszter nyitotta meg, aki beiktatását követően hivatalos minőségben először itt vett részt kulturális eseményen. A miniszter elmondta, hogy hosszú idő után olyan minisztériumunk van, amely nevében a kultúrát az innovációval karöltve viseli. Hiszen a kultúra az, ami állandó a változásban, és ha ezt feladjuk, mindent fel kell adnunk. A múzeumok tudást adnak, szórakoztatnak, gyönyörködtetnek, kreativitást, az alkotás érzését közvetítik, amelyek létünk alapjai. Aki nem becsüli a múltját, az a jövőt is semmibe veszi! Ez a mostani kiállítás pedig egy „morális” tabló, amely elgondolkoztat és beszélgetésekre késztet. Beszédét a miniszter Babits Mihály versének részletével zárta: „Magyarnak lenni szellemi jelenség, lelki örökség”.  Látható a kiállításon olyan műtárgy, aminek a létezéséről az „átlagos” múzeumlátogató valószínűleg még csak nem is hallott, noha egy korszak művelődéstörténetének jellegzetes darabja. Arról mindannyian tudunk, hogy az 1600-1700-as években igen sok diák külföldön tanult, hiszen a nagyszombati egyetemet Mária Terézia csak 1635-ben alapította. A tanulás sok pénzbe került, gazdag támogató nélkül aligha volt lehetséges. A sikeres vizsgát követően a tanulók díszes, értékes „tézislap” elkészítésével fejezték ki hálájukat. A „Keresztelő Szent János Heródes előtt” címet viselő tézislap 1762-ben készült és két temesvári bosnyák ferences diák, Winkler Paszkál és Mandich Ferenc készíttette, Georgievics János püspök számára. A püspök ugyanis Keresztelő Jánost tisztelte névpatrónusaként.  Persze a látogatók zöme valószínűleg nem ezért, hanem a kiállítás címében is helyet kapó kesztyű miatt jönne majd a múzeumba. Fekete kesztyűt, apró fésűt, rózsaágat és a kesztyűhöz rögzített, kézzel írt tanúsítványt zár üveglap alá az aranyozott császári koronával díszített fekete fakeret. A tanúsítvány német nyelvű szövege szerint leírója, Berzeviczy Ádám, pecsétjével és sajátkezű aláírásával igazolja, hogy őfelsége, Erzsébet császárné ezt a kesztyűt viselte meggyilkolásakor, 1898. szeptember 10-én. A Bécsben, 1898. október 1-én készült iratból kiderül, hogy a szerzője maga húzta le a halottról a kesztyűt és emlékül megtartotta. Berzeviczy Ádám 1894-ben lépett a császárné szolgálatába és útimarsallként szervezte utazásait. Ezen az utolsó úton is ő teljesített szolgálatot, de a sorsdöntő percben, amikor egy olasz anarchista a királynét meggyilkolta, nem lehetett mellette.

Bizonyára olyan zongorát is kevesen láttak, aminek nem egy, hanem két billentyűsora van. Azt pedig bizonyosan még kevesebben tudják, hogy megtervezője magyar! Moór Emánuel, az egykori kecskeméti zongorista csodagyerek, tizenhárom évesen már a prágai konzervatóriumban tanult. Előbb koncertező művészként járta a világot, majd komponált és hangszere tökéletesítésével foglalkozott. Nevéhez fűződik a „Duplex-Coupler Grand Pianoforte” zongora megtervezése, amely azért különleges, mert egymás felett elhelyezett két klaviatúrájával és kettőző pedáljaival segíti a nagyobb ugrások, fogások, oktávfutamok megszólaltatását, valamint új hanghatásokra is lehetőséget nyújt. A felső billentyűzet egy oktávval magasabban szól, mint az alsó, a kettőt kapcsolópedál köti össze, így az alsó sorban leütött hang oktávja is megszólal, hangzása dúsabb, mint a hagyományos zongorán.

Egymás mellett áll a kiállításon Rákosi és Kádár íróasztala. Rákosié nagyobb, Kádáré kisebb. Az ő rózsadombi villájában a bútorok nagy része a párt raktárából származott, a berendezés tükrözte Kádárék ízlését, egyáltalán nem volt hivalkodó. A könyvtárszobában állt Kádár íróasztala, egyszerű, barnára fényezett darab. Bár tipikus tömegcikknek látszott, mégsem volt az. Kétoldalt, a faajtók mögé páncélszekrényeket építetek be. Előtte állt az egyszerű, drapp kárpittal borított karszék. Kádár halála után a felesége, Tamáska Mária létrehozta a Kádár János Alapítványt és minden megtakarított pénzüket – összesen kétmillió forintos bankbetétjük volt – ennek a működtetésére áldozta. Az asztalon minden úgy maradt, ahogy a férje hagyta, még a golyóstollat sem mozdította el.  A múzeumba különböző módon kerülhetnek be új műtárgyak. Ásatásokból, hagyatékokból, hivatalosan például rendőrség átadásából és nem utolsó sorban, adományokból. Sztálin bal füle viszont 2010-ben vétel útján lett múzeumi tárgy. A szobor története megérdemel pár szót. Alkotója, Mikus Sándor (1903-1982), életútja nem a megszokott művészpálya. Autodidaktaként kezdett rajzolni, miközben az újpesti Egyesült Izzóban dolgozott, műszerész volt. Pfeifer Ignác műegyetemi tanár, kutatómérnök volt ugyanott, meglátta és megvásárolta egyik rajzát. Bernáth Aurél és Pátzay Pál fedezte fel, javaslatukra Olaszországba utazott, Pátzay műhelyében is dolgozott, 1930-tól a gyár ösztöndíjasa volt. A Párizsi Világkiállításon 1937-ben két aranyérmet nyert. Idehaza 1946-tól alkotott, számos köztéri szobra mai napig látható. Pályázat útján kapott 1950-ben megbízást a Sztálin szoborra, a szobrot – mint tudjuk, 1956-ban a népharag ledöntötte.