Ötszáz év – nyolcszáz négyzetméter – női történelem

Bár az előkészületek már februárban megkezdődtek, a rendezők jól tudták, hogy a kiállítás majd csak decemberben nyílik meg a Magyar Nemzeti Múzeumban. A jövő év augusztus 25-ig látható gyűjtemény 500 évre visszamenőkig irányítja rá a figyelmet a nők helyzetére, személyes történetére, házasságaikra. Több száz ismert és ismeretlen nő története elevenedik meg a kiállításon, féltve őrzött ruháik, kellékeik, szerelmes leveleik, amelyek mind a női szerepekhez és az esküvőhöz, házassághoz fűződő viszony változásáról mesélnek.

A „Magyar menyasszony” kiállítás nagyszabású közösségépítés és gyűjtés eredményeként jött létre – mondta el a program kitalálója és vezetője, dr. Simonovics Ildikó, divattörténész, a kiállítás főkurátora. A tervek meghirdetése óta létrejött csoport ma már 11600 tagot számlál. Nekik köszönhetően ötszáznál is több felajánlott tárgy érkezett a múzeumba. A kiállítás nyolc térből áll. Az első, egy bevezető szalagerdő, a házassághoz kötődő fogalmak, szavak 100 szóból álló gyűjteménye. Sok olyan van köztük, pl. a „pártában marad, bekötik a fejét” amiket ma is használunk, de eredeti jelentésük elhomályosult. Közöttük átlépve a kelengyeládákhoz érkezünk, az egyik a XVI. századból származik, Bethlen Katáé volt. Láthatók népi eredetűek és arisztokraták által használtak, hiszen ezekben volt a menyasszony hozományának egy része. A következő terem az „Ötszáz év – ötven történet” – egy labirintus. Ötven nő történetén keresztül kíséri végig a párválasztástól az esküvőig vezető utat, a főúri, festett mátkaportrétól az internetes randivonalig. Kiderül, hogy a házasság sokáig inkább csak érdekszövetség volt, a vagyonnak és a család nevének fennmaradását célozta. Sokan fognak itt megállni egy szekrény előtt, melyben Alexandra Pavlovnának, Nagy Katalin cárnő kedvenc unkájának 1799-ben, József főherceggel kötött házasságakor, a szentpétervári porcelán manufaktúrában készült étkészletét láthatjuk. A rendezők igyekeztek, hogy minél több társadalmi rétegből, felekezetből mutassanak itt be történeteket, ábrázolást, dokumentumokat, az esküvőhöz kötődő tárgyakat, ruhákat, roma családtól kezdve az arisztokratákig. Szépségével – no meg értékével is kiemelkedik a ruhák közül az Esterházy kincstárból való csodálatos öltözék. Thököly Éva viselte 1682-ben, esküvőjén, Esterházy Pállal. Egyes vélemények szerint, lehet, hogy a férj első feleségének is ez volt a ruhája. Korallal kirakva, arany boglárokkal díszítve olyan értéket képvisel, ami a maga korában birtokokkal ért fel és joggal tekinthették a hozomány részének. Az elmúlt évszázadokban számtalan esküvői ruhának szolgált mintául. Mellette egy másik vitrinbe egy sok darabból álló, ezüst toalett-készletet helyeztek el a rendezők. Az Iparművészeti Múzeum gyűjteményéből érkezett erre a kiállításra. Ez is különlegesség, szüzességi ajándékként kapja az ifjú ara a nászéjszaka után, külön neve is van: „morgangabe”.  Néhány lépéssel tovább már a lakodalom egyes tárgyai következnek, ilyenkor nem a házasulandók, hanem a családjaik reprezentáltak. Teljesen mindegy, hogy paraszti vagy arisztokrata kultúrkörről beszélünk. Lehetőleg mindenki igyekezet „felülreprezentálni” – merthogy kifelé mutatták meg, kik is ők. Olykor valamit el is zálogosítottak, hogy valami mást megvehessenek. Több tárlóban a házasság emlékezetének dokumentumai sorakoznak. Mellettük képernyőkön filmeket láthatunk, például IV. Károly királyunk – akkor még főherceg – esküvőjéről Zita bourbon-pármai hercegnővel. Egy másik egy zsidó esküvő részleteit mutatja be 1925-ből, a következő pedig egy polgári – értelmiségi családról szóló magánfilm 1942-ben készült. Fontos helyet foglalnak el a kiállításon a menyasszonyi ruhák kellékei. A fejviselet évszázadokon keresztül jelezte a nők életének sorsfordulóit családi állapotának változását. Hiszen volt, akinek „bekötötték a fejét” – tehát férjhez ment, kendőt viselt, más pedig örökre „pártában maradt”. A XIX. század közepétől a XX. század közepéig általános divat volt, hogy a menyasszony ékes fejdíszét, a pártát vagy koszorút és a vőlegény bokrétáját egyszerűbb, máskor pedig asztalos remekműnek számító szekrénykében a család évtizedekig –vagy még tovább is – megőrizte. A szekrénykék városon a nappaliba, falun a tisztaszobába kerültek. Kitűnő ötletnek bizonyult, hogy egy – akár többször is körbesétálható kerek állványon ezekből 77 bekeretezett pártát mutatnak be. A falusi viselet, a népi kultúra öltözködési hagyományai rendkívül gazdagok. A népviseletben a részleteknek üzenete van. A ruha és kellékei mutatják a társadalmi csoporthoz, azon belül egy szűkebb közösséghez való tartozást. Sok helyen a XX. századig nem létezett kifejezetten menyasszonyi ruha, a menyasszony és a vőlegény a templomi ünneplőjében állt az oltár elé. A ruha egész életükben megmaradt ünneplőnek, csak az alkalmi kiegészítők jelezték, hogy éppen esküvői a viselet. Az esküvőre menve még pártát visel a menyasszony, utána az első vasárnap már díszes főkötőt, de hogy „újmenyecske” azt elárulja, hogy hátul a hosszú fátyol rajta maradt – még ezen az egyetlen napon! A kiállításon egymás mellett sorakoznak különböző tájegységek ruhái, némelyik forgóállványra került, hogy minden részletét megfigyelhessük. A kellékek gyűjtése szolgált egy érdekes tapasztalattal is. Mind többen érzik ma úgy, hogy a minket körülvevő szabadság bizonyos mértékben elveszetté tesz bennünket. Nagyon sokan keresik a gyökereiket. A tágabb családból szedik össze a megmaradt kellékeket és azok segítségével állítják össze a saját menyasszonyi ruhájukat. Nagyon jó példa erre Almássy Zsuzsa többszörös magyar bajnok, Európa bajnoki 2., világbajnoki 3. helyezett műkorcsolyázó látványos kűrruhája. Három generáció viselte. Eredetileg egy 1940-ben, Erdély visszacsatolása alkalmából készült díszmagyar volt, majd a szülők esküvőjén jutott fontos szerephez, hogy végül a műkorcsolya világversenyein vonzotta magára a pontozóbírók és a nézők tekintetét.