2018. július elsejétől éles üzemben fogadja a vállalkozások számláinak adatait az Online Számla rendszer. A korábbi adatszolgáltatástól eltérően a legalább 100 ezer forint áfatartalmú számlák adatainak kell beérkezniük a NAV-hoz egy olyan felületen keresztül, amely egyebek mellett ingyenes számlázó programmal is segíti a vállalkozásokat.
Már 1936-ban is felkapott volt a Balaton – korabeli plakát Egekbe szöktek az ingatlanárak a magyar tengernél,luxuscikké vált a balatoni nyaraló. A vásárlók ugyanakkor tudatosabbak és nem vásárolnak hirtelen felindulásból vízparti ingatlant, holott ez jellemző volt korábban.
A Perfekt Zrt. idén is elkészítette a nők körében legnépszerűbb OKJ-s képzések Top 10-es listáját. A rangsor szerint 2017-ben a társadalombiztosítási ügyintéző és a bérügyintéző képzések vonzották a legtöbb jelentkezőt a hölgyek közül. Az említetteken kívül még az adótanácsadó, valamint a pénztárkezelő és valutapénztáros tartották meg tavalyi helyezésüket.
A UPS(NYSE: UPS) bejelentette, hogy további öt sűrített földgáz (CNG) üzemanyagtöltő állomást épít, és 700 új CNG járművet – 400 Semit és 330 reptéri vontatót – ad flottájához. A mostani 130 millió dolláros befektetéssel UPS 2018-ra már több mint 1 milliárd dollárt fektetett be alternatív üzemanyagokba, fejlett technológiájú járművekbe és üzemanyagtöltő állomásokba 2008 óta.
Hatalmas érdeklődés mellett zajlott június 24-én a Múzeumok Éjszakája, valóban tömegek voltak kíváncsiak a műkincsekre, ódon tárgyakra és sok minden egyéb ritkaságra. A híradás szerint kétezer program közül választhattak az érdeklődők. Én úgy vagyok a múzeumokkal, hogy a kiállított műalkotásoknak csak töredékét nézem meg egy-egy alkalommal, de ezeket a válogatott képeket, szobrokat, műkincseket alaposan megfigyelem. Szóval felvettem a karszalagot és elindultam. Csak egyetlen helyre jutottam el, de nem bántam...
Sörényes hangyász kölyök született a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Az apróság szombaton látta meg a napvilágot a budapesti sörényes hangyász tenyészpár, Isabela és William második utódjaként. A kicsit már most is láthatják a látogatók, de egy kis szerencse még kell hozzá, mert alvás közben az anyaállat bozontos farkával nemcsak magát, hanem a kölyköt is betakargatja. Amikor viszont ébren van, jól lehet látni a hátán csimpaszkodó jövevényt.
Map of Bali and Research Areas – Authors Burmesedays, Peter Fitzgerald, Marco Adda [CC BY-SA 4.0-3.0-2.5-2.0-1.0]) Egy összehasonlító személyiségkutatás tanulságairól közöltek tanulmányt az ELTE TTK Etológia Tanszékének kutatói.
Victor Vasarely művei a madridi Thyssen-Bornemisza Múzeumban. Az op-art születése címmel, a művész életművét átfogóan bemutató kiállítás nyílt a magyar származású Victor Vasarely alkotásaiból a spanyol fővárosban.
A GEFCO, a komplex ipari ellátási lánccal kapcsolatos szolgáltatások globális szereplője, az autóipari logisztika vezető európai vállalata bejelentette új Innovation Factory azaz Ötlet Gyár elnevezésű innovációs stratégiáját. Az új stratégia mérföldkövet jelent a vállalat életében. A kezdeményezés elsődleges célja, hogy a GEFCO csapatain belül támogassa az új ötletek megvalósítását és a kreativitás kibontakozását.
A fesztiválra Budapestről és Székesfehérvárról is indítanak közös tekerést. Nem véletlen, hogy az EFOTT-ot tartják a legsportosabb nyári fesztiválnak, hiszen a táncon és a csápoláson túl – Jessie J, John Newman, Lost Frequencies, Dub FX, a Volbeat és a legnagyobb magyar együttesek koncertjei mellett – nappal számos mozgalmas tevékenységet lehet űzni, vagy éppen az új sportőrületeket kipróbálni.
OutDoor 2018 díjjal, az iparág legrangosabb elismerésével jutalmazták a Fjällräven legújabb, környezetbarát, víz- és kopásálló anyagát, a Bergshellt. A németországi OutDoor Trade Show szakmai kiállításon az „Innovatív anyagok” kategóriában jeleskedett a svéd vállalat.