2024.április.16. kedd.

EUROASTRA – az Internet Magazin

Független válaszkeresők és oknyomozók írásai

BERGMAN 100 – Évfordulós vetítések az Urániában

2 perc olvasás

berg100.jpgJúlius 14-én lesz Ingmar Bergman születésének 100. évfordulója. A filmtörténet egyik legnagyobb hatású rendezőjét ünnepli ezen a napon az egész világ. Az ELF Pictures és az Uránia Nemzeti Filmszínház egy közös esemény keretében két filmmel emlékezik meg a modern filmművészet kiemelkedő egyéniségéről.

 

Az idei Cannes-i Filmfesztiválon két dokumentumfilmet is bemutattak a svéd alkotóról, ezek közül az egyik Jane Magnusson Bergman – A Year in a Life című munkája, amelyet most az ELF Pictures jóvoltából premier előtt láthat a közönség. A film Bergman sorsfordító évére, az 1957-es esztendőre koncentrál. Ekkor művészetében egy olyan intenzív időszak kezdődött, amelyben sorra születtek a filmművészet legnagyobb klasszikusai között számon tartott alkotások: a Hetedik pecsét után A nap vége és a Szűzforrás, majd a trilógiaként számontartott Tükör által homályosan, az Úrvacsora és a Csend. A filmben hozzátartozók, munkatársak, kutatók próbálják megfejteni e mágikus év és Bergman titkát, köztük a rendező egykori asszisztense, a magyar származású Katinka Faragó.

 

Éppen ez előtt a korszak előtt, 1955-ben készült az Egy nyári éj mosolya című film. Ez lesz a július 14-i Bergman-est másik darabja. Mint romantikus vígjáték, elüt a rendező ouvre-jének meghatározó alkotásaitól, ugyanakkor szellemesen bonyodalmas és szerethető mű, amely nem véletlenül hozott nemzetközi hírnevet a rendezőnek. Bergman nagy csodálóját, Woody Allent is megihlette a Szentivánéji szexkomédiában.

 

Részletes program: 2018. július 14.

 

18.00  Bergman: A Year in a Life (2018) (Premier előtti vetítés)

svéd dokumentumfilm, magyar felirattal

rendezte: Jane Magnusson

 

20.30  Egy nyári éj mosolya (1955)

svéd romantikus vígjáték, magyar felirattal

rendezte: Ingmar Bergman

 

A vetítésekre a belépőjegy ára:

1500 forint, diákoknak, nyugdíjasoknak és pedagógusoknak 1100 forint.

A két vetítésre egy időben történő jegyvásárlás esetén egy jegy ára kedvezményes 1100 forint; a kedvezmény igénybevételének feltétele, hogy a jegyek más-más előadásra szóljanak. A kedvezményeket csak személyesen, az Uránia jegypénztáraiban tudják igénybe venni.

 

A Bergman: A Year in a Life hazai forgalmazója az ELF Pictures.

A film 2018 őszén kerül a mozikba.

 

http://urania-nf.hu

https://elfpictures.hu

 

Lantai József

EZ IS ÉRDEKELHETI

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1973-2023 WebshopCompany Ltd. Uk Copyright © All rights reserved. Powered by WebshopCompany Ltd.