2025.augusztus.21. csütörtök.
mnblogo_2.png
Az MNB 2018. március 20.-ól Pénzügyi Innovációs Platform elindításával támogatja az új fintech kezdeményezések biztonságos, a pénzügyi stabilitás megőrzésével történő elterjedését a pénzügyi piacokon. Az új kezdeményezést Windisch László, a jegybank felügyeleti alelnöke és Szombati Anikó ügyvezető igazgató ma szakmai konzultáción mutatta be fintech cégek, pénzügyi intézmények és érdekképviseletek vezetőinek.
gomboc_kiallitas_3.jpg
Ryan Gander kortárs angol szobrászt évek óta a Gömböc ihleti meg, legújabb londoni kiállításán pedig 7 Gömböc szoborral is találkozhatnak a látogatók. Mára több ezer különféle Gömböc található több mint 50 országban, a világ első és legnagyobb kültéri Gömböc-szobra a Corvin Sétányt ékesíti.
bujdoso_egesz_ev_balaton_1.jpg
(c) Furmint foto „Nekünk az egész életünk a Balaton, nem is értjük, hogy lehet, hogy olyan sokan mindössze a néhány nyári hónap alatt jönnek ide” – alapvetően ezen az ellentmondáson szeretne változtatni Bujdosó Ferenc, a Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet borásza azzal, hogy márciustól egy éven keresztül minden hónapban egy-egy új úti célt javasol azoknak, akik a Balaton felé veszik az irányt.  
civilp.jpg
Civil szervezetek jelentkezésére írt ki pályázatot a Sziget Szervezőiroda. A szervezők az idei Szigetre olyan pályázókat várnak, kiknek programja csatlakozik a fesztivál “Love Revolution” kiáltványához, illetve olyan kampányokkal is lehet jelentkezni, melyek kiemelt üzenetként kezelik a béke, a környezettudatosság, az emberi jogok témákat.  
image2_12.jpg
A Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság a magyarországi Érszűkület Napot idén már ötödik alkalommal szervezi meg országszerte 6 helyszínen. Az előző évekhez hasonlóan ingyenes kockázatfelméréssel, önpulzustapintás-oktatással tanácsadással és tájékoztató kiadványokkal várják az érdeklődőket helyszíneken. Idén a dohányzás, mint a legfontosabb módosítható kockázati tényező áll a figyelem középpontjában.  
index_101.jpg
Jelentősen erősödéssel reagált a font a Brexit-tárgyalások hétfői ígéretes fejleményeire, de az emelkedés nagy része rövid életűnek bizonyult. Megállapodás született az átmeneti időszak számos fontos eleméről, így megvan a kilépés időpontja (2019 tavasza), de az Európai Unió Bíróságának joghatósága 2020 végéig fennáll Nagy-Britanniában, így tiszta Brexitről csak 2021 januárjától beszélhetünk. Az észak-írországi határ kérdése egyelőre megoldatlan maradt, és nem elhanyagolható annak a valószínűsége, hogy emiatt még, ha átmenetileg is,...