2025.augusztus.01. péntek.
szikra-dij_kep.png
A Szikra-dij 2018. március 29-én második alkalommal adják át a keresztény könnyűzenei elismerést, a Szikra-díjat. A kezdeményezés célja a magyar keresztény zenei kultúra megerősítése és a szcénában dolgozók támogatása. A díj elnyerésére pályázat útján volt lehetőség, melyre keresztény szellemiségű alkotók küldhették be alkotásaikat. A hatfős szakmai zsűri ezekből választotta ki a legjobb dal, a legjobb dicsőítő dal, a legjobb dalszöveg, a legjobb előadás, a legjobb klip és az életműdíj...
mizerakistvan_anagypillanatelott.jpg
Mizerak István: A nagy pillanat előtt A sikeres bemutatkozást, a 2017-ben elért szakmai- és közönségsikert követően Magyarország díszvendégként tér vissza Európa egyik jelentős fotóművészeti eseményére. A Milánóban 2018. március 9-12. között megrendezésre kerülő MIA nemzetközi fotóvásár keretében, a kiállítótér centrumában 14 magyar művész alkotásai kerülnek a figyelem középpontjába. A kiterjedt, öt kiállítási standot átfogó válogatás jelentős részben vezető budapesti galériák szakmai közreműködésével jön létre, a komplex anyag bepillantást nyújt...
advance_tower_2.jpg
Advance Tower A Futureal-csoport 34,2 millió euró (mintegy 10,5 milliárd forint) értékű hitelszerződést írt alá az K&H Bankkal az Advance Tower irodaház finanszírozására. A nemzetközi WELL Building Platina-előminősítést szerzett épület első ütemét 2018 második negyedévében adják át.   
image19_1.jpg
A budapesti agglomeráció újra népszerűbb az ingatlanvásárlók körében, köszönhetően az egyre magasabb fővárosi lakásáraknak. Budaörs a nyugati agglomerációs szektor egyik legkedveltebb célpontja, a tavalyi évben itt az átlagos négyzetméterárak 370 ezer forint környékén mozogtak, amivel majdnem 100 ezer forinttal meghaladták a Pest megyei 294 ezer forintos átlagot. A Budaörshöz közeli Törökbálint, Érd és Diósd településeken olcsóbb ingatlanárakat találunk. Diósdon tavaly átlagosan szinte a megyeivel megegyező 298 ezer forintos négyzetméteráron...
kep_2.jpg
A Pénzügyi Ministérium 1848-ban.  A 170 évvel ezelőtti magyar történésekről a forradalom, Petőfi, Vasvári, Táncsics, a 12 pont jut az eszünkbe, természetesen. De más, fontos dolgok is történtek. Az 1848 évi III. törvénycikk, a Corpus Juris Hungarici  létrehozta az Első Magyar Ministeriumot (sic!), benne a Pénzügyi Ministeriumot. Nagy dolog volt ez, a mohácsi vész után Magyarország pénzügyeinek központi irányítását 322 éven át a Bécsnek alárendelt Magyar Királyi Kamara látta...
sparak.jpg
Miskolcon folytatja a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. és a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. a korábban már sikeres élelmiszerpazarlás elleni akcióját. A szervezők a miskolci INTERSPAR hipermarketben várják a vásárlókat március-április hónapban, akik információkat és ötleteket kaphatnak az élelmiszermentésre vonatkozóan.   
ckid.jpg
 A Loffice Magyarországon elsőként egyesíti a közösségi irodát és a bölcsődei funkciókat. Gyerekbarát munkanappal és szakmai programokkal mutatkozik be a Coworkid, a közösségi irodák családbarát megfelelője. A kisgyermekes szülők munkalehetőségeinek javításáért a Loffice csapata Magyarországon úttörőnek számító modellt dolgozott ki. A Coworkid projekt a megváltozott munkaerőpiaci helyzetre és a technológiai fejlődés támasztotta kihívásokra reagál.  
unnamed_30.png
Az egykor az egyik legveszélyesebbnek tartott kártevő, a mobil reklám trójai tavaly hanyatlásnak indult – derül ki a Kaspersky Lab legfrissebb „Mobil Kártevők Fejlődése” című jelentéséből. Továbbra is agresszívan fertőzik a felhasználókat, de a technológia, amit használnak, jelentős változásokon esett át az elmúlt egy év alatt. A trójai családok elkezdtek olyan fizetős sémákat használni, mint például a fizetett SMS- és WAP-számlázó szolgáltatás a nyereség megőrzése és növelése érdekében.
A Közlekedési Múzeum legújabb szerzeménye egy Ikarus 396.27 típusú távolsági autóbusz. A 200-as típuscsaládot követő 300-as széria tagja távolsági buszként egészen a 2000-es évekig szállította az utasokat Európa-szerte, majd Magyarországon folytatta pályafutását távolsági buszként. Különlegessége, hogy a magas padlószintű, a 300-as családba tartozó típusokat Európa legszebb hátfalú buszaiként tartották számon a nyolcvanas években.  
18_04_21_kurtelling_c_anna_webber.jpg
Kurt Elling Foto: (C) Anna Webber Vérpezsdítő tavasz vár a jazz szerelmeseire: a hazai és nemzetközi jazzszcéna legjelesebb képviselői találkoznak a március 30-án kezdődő 38. Budapesti Tavaszi Fesztiválon, hogy stílusokon átívelő zenei kalandozásra csábítsák a közönséget. A világ első számú férfi jazzénekese, a Grammy-díjas Kurt Elling legújabb lemezével érkezik, fellép többek közt az ikonikus amerikai jazzformáció, a The Bad Plus, és Budapestre látogat napjaink egyik legizgalmasabb zongorás triója, a...