2025.május.09. péntek.
 www.muosz.huwww.muosz.hu

Ott voltam! Láttam! Tapasztaltam!És ott volt a Sajtóház előtt hosszú sorokban még vagy 200 újságíró.Vártak az Életmód Nap megkezdésére, amit Dr. Eötvös Pál a házigazda köszöntője és Dr. Cserháti Péter /NEFMI/ az egészségpolitikáért felelős helyettes-államtitkár nyitott meg.

Az új egészségpolitika és az egészségügyi struktúraátalakítás jegyében gazdasági együttműködésben folytatja tevékenységét a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyi háttérintézményeinek egy része. A kormány a 2011 március 30-i ülésén ugyanis támogatta a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség-és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) létrehozására vonatkozó javaslatot.

 

Az Antenna Hungária 25 milliárd forintos beruházásának következtében bármely magyar állampolgár számára megnyílik a lehetőség a legmodernebb digitális televíziós technológia használatára. A program eredményeképpen a közszolgálati mősorszolgáltatók terjesztési költségei folyamatosan csökkennek, az állami költségvetés pedig többmilliárd forintot takarít meg.

Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszternek a Magyar Innovációs Szövetség közgyűlésén tett bejelentésével összhangban megindultak a kifizetések a Kutatási és Innovációs Alapból a kis- és középvállalkozók számára. Még ebben a hónapban 214 pályaműre 2 milliárd forint támogatási összeget utalnak át a kedvezményezetteknek.

 

A Társadalmi Megújulás Operatív Program 4.1.3. számú, A felsőoktatási szolgáltatások rendszerszintű fejlesztése című projektje öt - az ágazati stratégia szempontjából kiemelten fontos - területen kívánt hozzájárulni a hazai felsőoktatási rendszer minőségi fejlesztéséhez: Diplomás pályakövető rendszer (DPR); Adattár alapú vezetői információs rendszer (AVIR); Központi/felsőoktatási validációs rendszer (KVR); Országos képesítési keretrendszer (OKKR); IKT-szolgáltatások (IKT). A megvalósítók - az Educatio Társadalmi...

 

A Zebra Technologies Corporation (Nasdaq: ZBRA), most dobta piacra a Z-Band® Fun és a Z-Band® Splash csuklópántjait. A vonalkóddal ellátott csuklópántok gazdaságos megoldást kínálnak a vidámparkokba, tematikus- és aquaparkokba, sporteseményekre és koncertekre történő beléptetésre. A többféle, élénk színben kapható csuklópántok várhatóan komoly feltűnést keltenek majd a különböző látnivalóknál, a vendéglátó- és a szórakozóhelyeken.

 Piros Ildikó és Huszti PéterPiros Ildikó és Huszti Péter

Jótékonysági gálaest a Színházi Világnap alkalmából az elődás szünetében, az előcsarnokban kerül sor a Kiss Manyi, Básti Lajos és Rodolfó bélyegek ünnepélyes kibocsátására, a művészek születésének 100. évfordulója alkalmából, a Színházi Világnapon került sor.

2011. március 29-én, az Országház Főrendiházi Termében megrendezett díjátadási ünnepséget Szabó Gábor, a Magyar Innovációs Szövetség elnöke nyitotta meg. Köszöntőbeszédet mondott Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, majd Závodszky Péter, a Magyar Innovációs Alapítvány elnöke köszöntötte az ünnepség több mint 400 résztvevőjét.