2025.május.09. péntek.
A Médiatanács a fogyatékossággal élők érdekeit képviselő szervezetek vezetőivel tartott egyeztető megbeszélést a készülő Közszolgálati Kódex tartalmáról. A megbeszélést követő tájékoztatón elhangzott: a kódexben fontos elemként kell jelen lennie annak a gondolatnak, hogy a fogyatékossággal élők ne szegregáltan, elkülönülten, hanem integráltan jelenjenek meg a közmédiumok műsoraiban.

http://www.nhh.hu/http://www.nhh.hu/ Idén ötvenkilenc, köztük öt budapesti rádiós frekvencia kiosztásáról dönt a Médiatanács, már a megújult és kiszámíthatóvá vált a frekvenciapályáztatási rend alapján. Eszerint a jövőben határidők és garanciális szabályok védik a jelentkezőket és kialakítottak egy olyan szempontrendszert is, amely alapján a mostantól elnyert frekvenciákra arányosan szabják meg a fizetendő díjakat.

A vezető fúziós és felvásárlási tanácsadócégeket tömörítő nemzetközi szervezet, az IMAP közreműködésével jött létre tavaly a legtöbb fúziós és felvásárlási (M&A) tranzakció Közép-Kelet-Európában. A Thomson Reuters 2010-es középvállalati rangsora alapján a szervezet tagjai 23 - összesen több mint 56 millió dollár értékű - megvalósult ügyletben közvetítettek a régión belül.

A Magyar Nemzeti Múzeumban a hónap aktuális műtárgyává választott díszruhát 2010-ben láthatták először a múzeumlátogatók a Sárospatakon megnyílt, a bethleni Bethlen-család történetét nyomon követő "A Bethlenek. A fejedelem diplomatájától a XX. századi egyetemi tanárig" című időszaki kiállításon. A kiállítás és a tárlat részeként Bethlen Pálné Serényi Gabriella díszruhája is 2011.február 18-tól április 30-ig Budapesten, a Magyar Nemzeti Múzeumban tekinthető...

 

- Az álláskeresők számának csökkentéséhez szemléletváltásra lenne szükség a munkaerőpiacon - állítják a Randstad Hungary, hazánk egyik meghatározó, munkaerő-kölcsönzéssel is foglalkozó személyzeti tanácsadó cégének szakemberei. A magyarok még óvakodnak az atipikus foglalkoztatási formáktól, például a munkaerő-kölcsönzéstől és a távmunkától, pedig ezek Nyugat-Európában már beváltak, és a pályakezdőktől a tartós munkanélküliekig sok embernek segíthetnének.

 

A Kingston Technology Corporation bejelentette, hogy globális árbevétele 2010-ben elérte a rekordszintű 6,5 milliárd USD-t, amely a vállalat történetének eddigi legjobb eredménye. Az árbevétel a 2009-es szintet 2,4 milliárd USD-vel szárnyalta túl, ami elsősorban az átlagos eladási ár és a rendelési volumenek növekedésének tulajdonítható.