2025.szeptember.11. csütörtök.

www.pszaf.huwww.pszaf.hu A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete kérelemre indult fogyasztóvédelmi eljárása során Tápainé Palotás Zitát, az Allianz Hungária Önkéntes és Magánnyugdíjpénztár egykori tagszervezőjét 500 ezer forint bírság megfizetésére kötelezte. A tagszervező alkalmi munkát hirdetett fiatalok számára, ám azzal párhuzamosan megfelelő tájékoztatás nélkül léptette be őket a magánnyugdíjpénztárba is.

Bokor Tamás internetkutatóBokor Tamás internetkutatóA közösségi oldalak sokkal inkább társasági oldalak, nem a közösségképzés a feladatuk, hanem a kapcsolattartás biztosítása - mondja Bokor Tamás internetkutató, kommunikációs szakértő, aki a Kurírnak beszélt a civil újságírásról, a digitális bennszülöttekről és arról is, hogy az egyháznak olyan „beszélő fejekre" van szüksége, akiket előre tud tolni...

2011. január 13-án tartotta első, előkészítő ülését a PPP Szakmaközi Egyeztető Fórum, Budapesten. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Kiemelt Állami Szerződéseket és Támogatásokat Vizsgáló Államtitkársága által életre hívott egyeztető fórum legfontosabb feladata a már meglévő beruházások korszerű, hatékony működtetésének támogatása lesz. Amennyiben az szükséges a fórum keretei lehetőséget biztosítanak az adott konstrukció újragondolására, felülvizsgálatára is, éppen ezért kiemelt feladatként hárul...