Nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre az egyre nagyobb ismertségnek örvendő Falk Art Fórum, az V. kerületi Falk Miksa utca és környékének egész napos fesztiválja. Autóknak szigorúan tilos a belépés, a művészetek kedvelőinek azonban erősen javallott. A rendezvény a Belváros-Lipótváros Önkormányzatának kiemelt támogatásával kerül megrendezésre.
1992 tavaszán a budapesti Goethe Intézetben kezdődött, ott írta alá a magyar könyvszakma és a frankfurti könyvvásár igazgatója az együttműködési megállapodást, melynek nyomán 1994 áprilisában elindult a budapesti könyves fórum, Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál néven.
A Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program sok pécsi civil szervezet fantáziáját megmozgatta, köztük azokét is, akik a gasztronómiával foglalkoznak. 2010-ben azok is a nagyközönség elé lépnek, akik eddig csak szűk körben hallattak magukról, egyesületté vált baráti társaságok, amelyek férfias ízekkel, vagy éppen a csúcsgasztronómiával hódítanak. Ők gondoskodnak arról, hogy a Pécsre látogatók jól az eszükbe véssék: nem csak...
Annak érdekében, hogy a televíziókba szánt LCD panelek iránti erőteljes keresletet kielégítse, a Sharp Corporation kétszeresére emeli a Japánban, Sakai városában található GREEN FRONT SAKAI komplexumban felépített LCD panel gyár (SDP[1]) kapacitását, amely így havonta 72 ezer darab üveg-szubsztrátum megmunkálását jelenti majd.
Tízezer hazai kis- és középvállalkozás jutott már több mint 300 milliárd forint vissza nem térítendő uniós fejlesztési támogatáshoz az Új Magyarország Fejlesztési Terv célirányos gazdaságfejlesztési programjainak a keretében. Az elnyert támogatások harmada, több mint 100 milliárd forint már kifizetésre is került. A program első három évében összesen 15 ezer pályázatot nyújtottak be, ami azt jelenti, hogy minden három...

