2025.július.11. péntek.
qled_tv_lineup.jpg
A Samsung Electronics az IFA 2017 kiállításon mutatta be 55 és 65 colos sík képernyős QLED TV modelljét, a Q8F-et. A Samsung ezzel egy időben, szeptember 1-én rendezi a QLED és HDR10 (High Dynamic Range) csúcstalálkozót a berlini Waldorf Astoria Hotelben, ahol bepillantást enged a Quantum dot (QLED) kijelzők történetébe és felvillantja a HDR10/HDR10+ ökoszisztémában rejlő lehetőségeket.
vr_icaros.JPG
Akár a szabadesés, sőt a repülés érzését is átélheti az Allee Bevásárlóközpont Telekom üzletében, aki együtt próbálja ki a Samsung VR szemüvegét és az Icaros elnevezésű mozgásfejlesztő eszközt.   A Samsung Magyarországgal együttműködve különleges élményt kínál most ügyfeleinek a Telekom: az Allee Bevásárlóközpontban található üzletében a Samsung Gear VR szemüvegek segítségével bárkit bevezetnek a virtuális valóságba. A VR élmény az Icaros nevű, eredetileg fitness célokra kifejlesztett, saját testsúllyal irányított...
a_vesta_mozi_egyik_utodja.jpg
A Vesta mozi egyik utódja Tinédzser korom elején a vágy titokzatos helyszíne. Nemcsak szűk anyagi helyzetem okán. Lakásunktól három, iskolámtól öt percnyire volt a Vesta. Akkoriban osztályfőnöki engedély kellett a moziba járáshoz. „Ne járkálj moziba, inkább tanuld meg jobban a földrajzot, nagyon gyengén állsz belőle.”  A Vesta mozi Budapesten az Erzsébet körút 39. szám alatt működött, egy eklektikus stílusban épült lakóház földszintjén. Akkoriban még egy táblácskája is jelezte: Épült...
penz-164176162.jpg
Az utóbbi időben lépten-nyomon egyre többet hallani, arról hogy a cégek munkaerőhiánnyal küzdenek. A jelenség mostanra szemmel látható, elég csak végigsétálnunk bármelyik bevásárlóközpontban; szinte minden üzlet kirakatában „munkaerőt keresünk” felirat lóg. Munkavállalói oldalról ez azt is jelenti, hogy a munkahelyünktől nemcsak több munkát, hanem a lojalitásunkért cserébe nagyobb megbecsülést is remélhetünk.  
2975-orszagos-vadgasztronomiai-fesztival.jpg
A soponyai vadgasztronómiai találkozó történetében új időszámítás kezdődött, hiszen az idei évben már Nemzetközi Vadgasztronómiai Fesztivállá bővült az évek óta nagy sikerrel megrendezett esemény. A rendezvény célja a hazai vadhús fogyasztás népszerűsítse, valamint a hazai feldolgozású vad megismertetése és megszerettetése az emberekkel.  
monstre.jpg
Teljesen megújul Lechner Ödön palotája. RE:START  2017. szeptember 3., 0:01-23:59. Hamarosan kezdődik az Iparművészeti Múzeum évek óta várt rekonstrukciója, az épület már csak ezen a héten látogatható a nagyközönség számára. A vasárnapi zárórendezvény 24 órán keresztül minden órában újabb programokkal jelentkezik, melyeknek végleges listáját ezúton hozza nyilvánosságra a múzeum.  
dreherfe_1.jpg
Betekinthetsz a sörgyár falai mögé, számos romkocsmában megkóstolhatod a sörmesterek csak erre a napra fejlesztett sörspecialitásait, meglátogathatod a kultikus Főzőházat vagy akár magadnak csapolhatod a sört, miközben a legnépszerűbb fesztiválbandák bulijain, valamint feltörekvő tehetségek kisszínpados koncertjein és Dj-partikon gyűjthetsz felejthetetlen élményeket. (lásd: http://euroastra.blog.hu/2017/08/27/befutottak_es_feltorekvok_a_dreherfeszten)  
pict.jpg
A távmunka napjaink egyik legfelkapottabb témája. A néhány éve még rosszalló pillantást érő, dolgozhatok otthonról kérdés mára teljesen természetessé vált, olyannyira, hogy az állást keresők kifejezett előnyként értékelik, ha leendő munkaadójuk biztosítja az otthonról dolgozást. A dolgozók szempontjából üdítő alternatíva azonban komoly kockázatokat is jelenthet a cég számára, hiszen a munkavállalók 35%-ának elege van a jelszavak állandó változtatgatásából.
ifa2016_candy_bianca.jpg
Az okostelefonról vezérelhető, és chatüzenetek formájában velünk beszélgető érintővezérlésű mosógép csak egy azon újdonságok közül, melyeket az IFA kiállításon ismerhet meg a nagyközönség. Európa egyik legjelentősebb elektronikai és háztartási eszközöket felvonultató kiállításán a látogatók virtuális valóság szemüveg segítségével csöppenhetnek bele a Candy Hoover cégcsoport által bemutatott okosháztartás mindennapjaiba.
dubicz-home-cover-summer.jpg
A május közepi jégeső idén komolyan sújtotta a Mátrai borvidéket, 100 millió forint feletti kárról és számos termőterület teljes pusztulásáról szóltak az első beszámolók. Szerencsére a borvidék egyes területei átvészelték a időjárási viszontagságokat, és a szüreti időszak kezdetével már láthatóvá vált, milyen termésre számíthatunk idén a Mátrában. A Dubicz Borászat és Szőlőbirtok azon területei, melyeket elkerült a jégkár, mennyiségben és minőségben is a korábbi évekhez hasonló termést mutatnak, ugyanakkor...