2025.július.11. péntek.
aa_7.jpg
Az üzleti sikerek alapfeltétele a jó ötletek mellett a cég működését biztosító háttérfolyamatok hatékony, gördülékeny szervezése. Ennek elengedhetetlen eleme a különböző szerződések precíz összeállítása. Az üzleti szerződések elkészítésénél elsődleges cél, hogy az abban foglaltak a felek céljait, szándékát a leghívebben tükrözzék, miközben maradéktalanul megfelelnek a vonatkozó jogszabályi előírásoknak is. A jó szerződésben pontos, logikus és jól átlátható a szolgáltatások leírása, illetve pontosan meg vannak határozva az azok elmaradásához fűződő...
biro_ferenc_professzor.jpg
 Bíró Ferenc professzor (1904-2006)   A múlt század ötvenes éveiben a Budapesti Műszaki Egyetem gépgyártás technológia tanszékének professzora, Kossuth-díjas, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Kitűnő előadó, a tananyag nagy részét már az előadása során el lehetett sajátítani. A közvetlen, barátságos természetű tanárok közé tartozott, előadásai szünetében lehetett vele beszélgetni, kérdezni, ha úgy adódott, ellenvéleményt is kifejteni. De volt vele kapcsolatban egy elképesztő dolog, amelytől tátva maradt a szánk. Úgy...
image6_2.jpg
Több mint 165 ezren keresték fel a MABISZ fogyasztóvédelmi célú, hiteles információk közvetítésére létrehozott ügyfélszolgálatát. A valóban impozáns adatok azt mutatják, hogy helyes döntés volt a szervezet létrehozása, az intézmény beváltotta a hozzá fűzött reményeket és beteljesítette az elvárásokat – jelentette ki Molnos Dániel, a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) főtitkára a MABISZ Ügyfélszolgálat megalapításának hetedik évfordulóján.  
videobankolas-online-szamlanyitas-granit-bank-min.jpg
Az első fecske az internetes teljes körű bankolásra a Gránit Bank. A jövő itt van: „video chaten” is nyithatunk bankszámlát Magyarországon, s talán hamarosan már a hitelfelvételhez sem kell sorszámot húzni. Ez is hozzájárul ahhoz, hogy leáldozóban van a fizikális bankfiókoknak – véli  dr. Hannya Nimer, az MGV Zrt. elnök-ügyvezetője.
14cine.jpg
 A Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál idén 14. alkalommal szeptember 8-17-ig várja a hazai és nemzetközi filmbarát közönséget, filmes szakembereket, alkotókat és a filmszakma összes szereplőjét Miskolcon. A fesztivál idén is a világ filmművészetének legfrissebb és legszínvonalasabb kínálatát hozza Miskolcra: olyan nagyjátékfilmeket, kisjátékfilmeket, dokumentum- és animációs filmeket, amelyeknek, mint eddig is, a fesztiválon lesz a magyarországi premierje.  
komp1m.jpg
Már augusztus végéig egymillió utas vette igénybe idén a balatoni kompokat! A BAHART szerencsés 1 000 000. utasa értékes nyereménnyel gazdagodott. Újabb rekordévet zárhat idén a BAHART a Szántód – Tihany közötti kompközlekedésben. A sajtó jelenlétében köszöntötte a BAHART a 2017. évi egymilliomodik komputasát augusztus 31-én délelőtt.  
image5_1.jpg
Teher alatt nő a pálma, tartja a mondás. Ám hiába a népi bölcsesség, ha gyermekeink egészségéről van szó. Bár most még küzdünk a kánikulával, mindjárt itt az ősz, és hamarosan országszerte több ezer kiselsősnek becsengetnek. Míg őket leginkább az izgatja, vajon kedves lesz-e a tanító néni, és hány barátot szereznek majd, szüleiknek egyebek között a megfelelő iskolatáska, valamint az íróasztal és a szék kiválasztása okoz kihívást.  
wizz_debrecen-moszkva.png
A Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa egyik diszkont légitársasága augusztus 31-én bejelentette, hogy új útvonalat indít Debrecenből Moszkvába. A legújabb WIZZ-járat hetente kétszer, hétfőnként és péntekenként repül majd december 18-i kezdettel. Az új járatra a jegyek már foglalhatók a wizzair.com oldalon akár 8 990 forintos* induló viteldíjon.