Papírkor

Modern papírgyártó gépsor

  Erény van írva e lapon; de egykor zsivány ruhája volt, írja Vörösmarty (Gondolatok a könyvtárban). Tényleg, a XIX. században még főleg rongyból gyártották a papírt. Ma, a papírkorban olyan hatalmasak az igények (könyv, füzet, okmány, jegy, újság, plakát, csomagolás, reklámcédulák…….), hogy a rongy nem elegendő, meg aztán elég macerás a rongyokat összegyűjteni. Három kivétel azért van, a bankjegyeket, a cigarettapapírt és az itatóst ma is rongyból készítik.

   A papír története az írás kialakulásához kapcsolódik. Az ember az élet szinte minden területén szükségét érezte gondolatai, tapasztalatai lejegyzésének, továbbításának. A szó eredete az ókori egyiptomi ékírásra használt anyag görög elnevezéséből, a papiruszból származik. Nem is gondolná az ember, hogy az első papírgyárat Üzbegisztánban, Szamarkand városában alapították. Az üzbégek kínai hadifoglyoktól tanulták a papírkészítést, amely aztán elterjedt  a muszlim országokban, a IX. században pedig Európában. Természetesen ekkor még rongyot használtak a papírgyártáshoz.

   Magyarországon az első papírgyárak (akkor papírmalmoknak hívták) a XVI. században keletkeztek. Írásos nyoma van, hogy egy Jörg nevű „papírkészítő” működött Cipinben (Nagyszeben). Nyilván több más erdélyi városban is gyártottak papírt. Gyártásának technikája sok évszázadon keresztül változatlan maradt. A XVIII. század elején megjelent egy termelékenyebb gép, az úgynevezett hollandi malom, de a nagy áttörés a XIX. század elején történt, amikor egy francia papírgyári munkás, Louis Robert feltalálta a síkszitás papírgépet. Ez idő tájban kezdték alkalmazni a vízjelet is, tárgya a papírmalom, a tulajdonos, a papírkészítő, vagy a papírfajta szimbolikus jelölése volt. Befejeződött a kézzel készített papír korszaka.

   Ennek ellenére a papírgyártás egészen a XIX. századig meglehetősen körülményes és drága maradt. Egészen addig, míg a papír előállítására el nem kezdték használni a gőzgéppel hajtott papírmalmot, amelyben fából is elő tudták állítani a papírgyártáshoz szükséges rostokat. Az 1871-ben megjelent Vasárnapi Ujság így számolt be erről az újításról: „Dublin mellett egy kereskedő oly módszert talált fel, melynek segélyével fából papírt készít. A fa egészen rostokká romboltatik és egy nagy légnyomású gőzkatlanba helyeztetik, a honnan mint sárgás kásanemű folyadék kerül ki. Ebből készül a papír. Mondják, hogy az ily módon elkészült papír épp oly jó, mint a rongyból készült.”

   A papírpép szitára helyezése a papírgyártás egyik látványos művelete. A szitaszövet hengersoron gördül tova, rajta a papírpép szikkad, szárad. Folytonos szalag formálódik belőle, mely több méter széles hengersoron halad. Majd a préshenger következik. A préshengerek a kívánt vastagságúra nyomják össze a papírpéplemezt. Az összetömörödött papírhenger már kellő szilárdságú ahhoz, hogy a következő hengerszakaszon, a feszítőhengereken tovahaladva hosszan száradjon. A megszáradt papírszalagot végül föltekercselik.

   Papírkorban élünk. De azért nem kellene minden fát kivágni. Gondoljunk az unokáinkra is.

Láng Róbert