Pár percnyi tudnivalók a karácsonyi hitelekről
www.pszaf.hu A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 2010. december 10-től fogyasztóvédelmi kampányt indít a karácsonyi fogyasztási hiteleket felvevők tájékoztatására. Ennek keretében a Felügyelet több tízezer példányban juttatja el Az áruhitelek című ingyenes kiadványát országszerte a fogyasztási hiteleket kínáló hitelintézetek, illetve ügynökeik – azaz az áruházláncokban, hipermarketekben dolgozó értékesítők – standjaira.

Az áruhitel, személyi hitel, folyószámlahitel és hitelkártya jellemzői mellett a brosúra összefoglalja többek között az önrésszel, a 0 százalékos teljes hiteldíj-mutatóval (THM), a kölcsön igénylésének menetével, feltételeivel kapcsolatos kockázatokat és tudnivalókat, de szó esik arról is, hogy milyen lehetőségei vannak a fogyasztónak, ha a hitelre vásárolt termék hibás.
Szintén a hitelintézeti lakossági ügyfelek eligazodását segíti a Felügyelet Szánjon egy percet a PSZÁF netes alkalmazásaira című másik ingyenes tájékoztatója, amely közel 200 ezer példányban már elérhető az érintett bankoknál, pénzügyi vállalkozásoknál, illetve áruházaknál. E füzet eligazodást nyújt a Felügyelet pénzügyi szolgáltatók aktuális ajánlatait megjelenítő hitel- és lízingválasztó programjáról, s azokról a kalkulátorokról, amelyek révén lehetőség van a hiteltörlesztő részletek kiszámítására, illetve annak áttekintésére, hogy a háztartás megtakarításaiból futja-e egyáltalán hitel fölvételére. Külön program áll rendelkezésre a bankok jelenlegi lakossági számlavezetési költségeinek összehasonlítására, illetve annak ellenőrzésére, hogy az adott ügyfél hitelintézeti betétjét védi-e az Országos Betétbiztosítási Alap garanciája.
A hitelintézetek, pénzügyi vállalkozások fogyasztási hiteleik éves volumenének jelentős részét az ádventi időszakban helyezik ki, ezért kiemelten fontos, hogy a fogyasztók megfelelő információkkal rendelkezzenek döntésük előtt. Ez a miatt is indokolt, mivel a késedelmes vagy súlyosan (90 napon túl) késedelmes lakossági hitelek döntő része fogyasztási típusú kölcsön a Felügyelet statisztikái szerint.